A társunk, az édesapa szerepe úgy vélem kiemelkedő jelentőséggel bír a várandósság során. A közös kisbabánk iránt érzett szeretet a szülőpárt is közelebb hozhatja egymáshoz. Az együtt átélt élmények, a közös várakozás, az együtt megtett út óriási boldogságot hozhat a szerelmes pár életébe.

Szeretni a kismamát –úgy ahogy van

Egy áldott állapotban lévő nő rengeteg testi és lelki változáson megy keresztül, míg babáját kihordja. Sokszor elbizonytalanodik saját szépségét illetően, és félelmet kelthet benne, hogy már nem lesz többé elég vonzó a férje számára. A megfelelő lelki támogatás sokat számít ilyenkor az apa részéről: ha biztatja és szeretgeti feleségét, ha szavakkal és tettekkel egyaránt kifejezi, mennyire szépnek, csinosnak találja őt, a feleség is magabiztos lesz.

Másrészt az állandó panaszkodás a kismama részéről, nem biztos, hogy kedvez a kapcsolatnak. Persze, őszintén fejezzük ki, mit érzünk, de ha minden szavunkból az sugárzik, hogy kövérnek, nehéznek, „betegnek” érezzük magunkat, amire csak rásegítünk a kinyúlt-szakadt ruhákkal, a hajmosás elodázásával, akkor ne csodálkozzunk, ha kissé távolságtartóvá válik az apa. (ITT és ITT írtam róla, hogyan öltözhetünk csinosan kismamaként is) Mondjuk el, mi bánt, nem kell takargatni érzéseinket párunk előtt. Természetes, ha megrémisztenek a testünkben végbemenő változások, és az ebből fakadó életviteli nehézségek is. Nem bírunk már annyi feladatot elvégezni, ami okozhat frusztrációt. Erre azt hiszem én vagyok az élő példa. De ha folyton csak ezeket a nehézségeket emlegetjük, azzal csak önsajnálatba burkolózunk, és tüskések leszünk a férjünk számára.

Testi közelség

Egy édesapa már a várandósság alatt közel kerülhet a kisbabához, ha rendszeresen beszélget hozzá, megérinti, simogatja. Bátorítsuk erre az apákat, beszélgessünk együtt, hárman a kicsivel, megalapozva ezzel is a kötődést.

Másrészt megkérhetjük, hogy krémezze be a hasunkat, masszírozza meg a derekunkat, talpunkat. Ki tudna ellenállni egy kismama kérésének? 🙂

Őszintén megbeszélni mindent

Ahogy fent írtam, úgy vélem az őszinte, tiszta kommunikáció nélkülözhetetlen az apával a várandósság alatt. Igen, mondjuk el, hol fáj, mi bánt, de mindezt túlzó önsajnálat nélkül. Abból, hogy kevesebbet bírunk várandósan, nem kell olyan messzemenő következtetéseket levonni, hogy nem fogunk boldogulni a kicsivel sem (és már előre bántjuk magunkat emiatt). Ha valaki, sajnos én elég gyakran beleesek ebbe a hibába: túlgondolom az egyszerű eseteket is. Már így a végére sikerül lassan megtanulnom, hogy egy tünet, egy nehézség az csak egy dolog, és nem kell világvége elméleteket fabrikálni belőle. Ha egyik délelőtt egész végig fekszem, mert arra sincs erőm, hogy kiszálljak az ágyból, az még csak pont ennyit jelent. Egyáltalán nem biztos, hogy délután ne tudok kádat súrolni, vagy kiteregetni ki 2 adag mosást, míg sül a sütemény.

Ha valami nehéz, mondd ki bátran, de ne többet. Nem fog leszakadni a lábad, csak mert ma fáj, és biztosan fel bírsz kelni majd a kicsihez éjjel, attól függetlenül, hogy most napi 12 óra alvás sem elég.

A szüléssel, szülővé válással kapcsolatos félelmeidet is tárd fel a férjed előtt bátran. De itt se a pánikon legyen a hangsúly. Beszéljétek át, hogy az egyes nehézségekre milyen válaszok adhatóak és hogyan tudnátok felkészülni rá.

Fizikai segítség

Természetes, hogy a várandós fizikailag gyengébb, illetve sok feladatot már csak a pocak miatt is képtelen ellátni. Mondd el, mi az ami nem megy: mikor nem férsz már be a kádat tisztítani, mikortól terheli meg a hasadat a porszívózás, vagy jelent gondot például nagy nyári melegben a főzés. Igyekezzetek együtt megoldást találni, akár külső segítség formájában, akár az apa vagy a család segítségének igénybevételével. Nálam sokszor az is nagy segítség, ha Lénát elviszi a férjem játszótérre, vagy egy nagyot sétálni, motorozni: egyedül ugyanis bizonytalan vagyok benne, hogy utána tudok-e futni, vagy fel tudom-e segíteni a csúszdára. Szintén nagy segítséget jelent, amikor reggel segít Lénának felöltözni, pisilni, reggelizni, míg én magamhoz térek az éjszakai pocakos nemalvás után.

Támogatás a vajúdás során és a szülőszobán

Számomra sokat jelentett, hogy férjem végig mellettem volt a Lénával való vajúdás alatt illetve a szüléskor a kórházban. Támaszt nyújtott, biztatott, masszírozásával is csillapította a fájdalmat, együtt imádkoztunk. Az itthoni vajúdás ennek köszönhetően különlegesen bensőséges élmény volt. A kórházban pedig végig mellettem állt, egyáltalán nem félt vagy undorodott, hanem szinte együtt szültük meg a gyermeket.

Az apa jelenléte a lehető legtöbbet adja a szülőszobán. Kérd meg, hogy menjen be veled, és támogasson lelkileg, sírjon és örüljön veled. Óriási élmény, ahogy a közös kis életet egyszerre hozzátok világra.

 

Összességében úgy gondolom, hogy az apáknak hatalmas szerepük van a várandósság és a szülés során, és nekünk, kismamáknak, érdemes őket minél jobban bevonni a folyamatba testi-lelki szinten egyaránt.

Apák, ti pedig merjetek a feleségetek mellett állni! Ne rémítsenek meg titeket a testükben zajló változások, és biztassátok, fizikailag segítsétek, szeressétek őket minden helyzetben!

---

A Kismama napló sorozat korábbi részeit itt találod:

• Kismama napló: Alapelveim a második várandósságom alatt
• Kismama napló: Egy testben két lélek
• Kismama napló: A ruhatár
• Kismama napló: Szeresd magad
• Segítség, várandósan költözöm! 1. rész
• Segítség, várandósan költözöm! 2. rész
• Kismama napló: Terhességi súlygyarapodás
• Kismamaként is csinosan
• Kismama napló: Kórházi csomag kismamáknak
• Már nem csak a cél érdekel
• Kismama napló: Felkészülés a kórházi napokra
  

  ---

  Ha tetszett, oszd meg másokkal is 🙂

  Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

  Keresd a blogot a Facebookon is!