hogyantervezz
Bullet Journal a tervezéshez
Határidőnapló, feljegyzések, naplózás és különféle listák egy helyen? Igen! A múlt számontartása, a jelen rendszerezése, és a jövő tervezése: kitalálója szerint erre szolgál a Bullet Journal. Számomra korábban a Filofax egyesítette magában ezeket a tulajdonságokat a lefűzhető lapok, naptár és listák kombinációjával. A kisbabás káosz azonban azt eredményezte, hogy tele volt áthúzással a naptár, össze-vissza nyilazgattam már a feladatokat, a többi listát pedig nem is használtam, mert egyszerűen örültem, hogy „túlélek”. Ekkor jött el számomra a Bullet Journal ideje. Bővebben…
Hogyan tervezz #7 – Megfelelő helyszín
Mindenkinek – még egy háztartásbeli anyának is – szüksége van egy helyre, ahonnan a munkafolyamatait menedzselni tudja. Ehhez nem kell nagy terület, de szükséges egy saját tér, ahol rendszerezheted jegyzeteidet, megnézheted e-mailjeidet, megszervezheted a családot érintő programokat, menüt, intézheted pénzügyeidet, nyomon követheted a számlák alakulását. Nézzük, hogy lehet ezt megoldani!
Hogyan tervezz #6 – Hónapsoroló
Minden hónapnak megvannak a maga feladatai. Amit általában jól elfelejtek. Ideje ezen változtatnom és összegyűjtenem havi szintű teendőimet! Bővebben…
Hogyan tervezz #5 – Hétköznapi időnyerő: A rutinok
A Hogyan tervezz? sorozat eddigi cikkeiben bemutattam a tervezésem lelkét, a Filofax-ot, ötleteket adtam a benne használható listákhoz, tippeket olvashattál a hatékony tervezéshez, valamint írtam az időben fekvés és korán kelés időmenedzsmentben betöltött szerepéről. A mai részben pedig egy fontos időnyerő tényezőt szeretnék a figyelmedbe ajánlani, ez pedig a rutinok kialakítása. Bővebben…
Hogyan tervezz? #4 – Időben fekvés, korán kelés
Ideje megváltoztatnom az alvási szokásaimat. Most már tényleg, igazán. Eddig a kiszámíthatatlan éjszakák miatt hiába akartam időben kelni, minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Persze egy “kicsit” én is hibás voltam: nem feküdtem le időben. Pedig a korán kelés hatékony időgazdálkodásban betöltött szerepéről már írtam korábban. Tisztában vagyok vele, hogy szervezetünk a fényhez és a sötétséghez igazodva működik a legjobban: Le kellene feküdnünk, amikor a nap lenyugszik, és akkor az első napsugarakkal ébredhetnénk. Így nyáron többet dolgozhatnánk, télen pedig a pihenésé lenne a főszerep a rövidebb nappalok révén. Bővebben…
Hogyan tervezz #3 – 5 tipp a hatékony tervezéshez
A Hogyan tervezz sorozat első részében a Filofax-ról olvashattatok, amely a napár és a különböző listák előnyeit egyesíti. A második részben összegyűjtöttem, milyen listákat tudtok használni a kalendáriumban. Most pedig 5 tipp következik, amely elősegíti a tervezés hatékonyságát! Bővebben…
Hogyan tervezz #2 – Listaötletek
A Filofaxban jól megférnek egymás mellett a kötelező teendőim, az ötleteim és vágyaim egyaránt. Korábban különböző cetliken kallódtak a dolgaim, mára viszont helye van mindennek. Így még azok a tervek, vágyak sem merülnek feledésbe, amelyek csak később aktuálisak. Most szeretném bemutatni, milyen listákat lehet és érdemes használni a gyűrűs kalendáriumban. Bővebben…
Hogyan tervezz #1 – A Filofax
A tervezésem központi eleméről, a filofaxról azért nem írtam eddig, mert a blog létrejötte rengeteg új ötletet, megvalósítandó projektet generált bennem. Újfajta, kreatívabb gondolkodásra tettem szert, és a filofaxom tartalmát is ehhez kellett igazítanom: az eddigi módszereim bővítésre, változtatásra szorultak. Most a frissített, aktualizált filofaxomat mutatom be nektek, a tervezésem lelkét! Bővebben…