A selejtezés mint lelki utazás

clouds-3291565_1920.jpgA selejtezés, a szükségtelen lomok szanálásának gyakorlati hasznát könnyen magunkévá tesszük: A kevesebb lom, egyenlő kevesebb rendezni- és takarítani való. A lelki részét most kezdem igazán megérteni: számomra egy utazás ez a selejtezés, ami többről szól, mint amit a tárgyi szint sejteni enged… Bővebben…

Hírdetés

Tavaszi gardróbrendezés

2éves.jpgA 30 napos tavaszváró rendteremtő kihívás résztvevőivel már túl vagyunk a rendrakás nagy részén, így már sikerrel frissítettük a gardróbunkat is a tavasz közeledtével. Ez nem is volt olyan egyszerű, hiszen emlékek fűznek a legtöbb ruhadarabhoz, jó pár „ebbe még visszafogyok” ruhákat őrizgetünk, sőt talán azok a ruhák is a szekrényünkben vannak, amelyeket kismamaként viseltünk, de a várandósság után már nem mutatnak előnyösen rajtunk. Bővebben…

A selejtezés attitűdje

OVWKT15VV0.jpgNem számít mekkora a vagyonunk: szegény és gazdag egyaránt folytathat gyűjtögető életmódot, halmozva a szükségtelen holmikat. Van, aki megengedheti magának a nagyfokú költekezéssel járó halmozást, mások pont azért vesznek egy típusú dolgokból többet, mert nem tudnak megfizetni egy igazán jót. Bárhogy is legyen, a gyűjtögető szemlélet sokféle lelki béklyót köthet ránk. Bővebben…