A selejtezés mint lelki utazás

clouds-3291565_1920.jpgA selejtezés, a szükségtelen lomok szanálásának gyakorlati hasznát könnyen magunkévá tesszük: A kevesebb lom, egyenlő kevesebb rendezni- és takarítani való. A lelki részét most kezdem igazán megérteni: számomra egy utazás ez a selejtezés, ami többről szól, mint amit a tárgyi szint sejteni enged…

A Marie Kondo: Rend a lelke mindennek c. könyv elolvasása után félretettem a rendről és a lomtalanításról alkotott fogalmamat és belevetettem magam az igazi, kacatmentes élet kialakításába. Korábban mindig nagyobb hangsúlyt helyeztem a tárgyak rendben tartására, rendezett módon való elhelyezésére, mint a selejtezésre. Természetesen fontosnak tartottam az elkopott, elhasználódott, vagy nagyon nemszeretem tárgyak kiszanálását, de sosem hoztam olyan döntéseket, amelyek alapjaiban mozgatták volna meg azokat a határokat, amelyek az örömöt okozó és a „csak úgy van” tárgyak között húzódnak.

Korábban úgy gondoltam: bizonyos tárgyak léte egész egyszerűen megkérdőjelezhetetlen…

a könyvek „szentek”, a ballagói ruhám, a gyermekkori okleveleim, 10 éves bankszámlakivonatok, a régi nem használt telefonjaim – csak hogy néhány példát említsek. Voltak olyan kategóriák a holmijaim között, amelyeknek léte megingathatatlan volt számomra. Pedig egész egyszerűen csak rosszul közelítettem meg a kérdést. Mindig csak azokat a dolgokat válogattam ki, amelyeket nem akartam megtartani, így a holmi nagy része nyilván meg is maradt. De most jutottam el gyakorlati szintre abban, hogy nem azt kell eldönteni, hogy mi az, amit kiselejtezek, hanem azt, hogy mi az, amit megtartok.

Múlt vagy jövő? Inkább jelen!

Nehéz a megtartandó tárgyak körét is behatárolni, hiszen „jó lesz az még valamire”, sőt talán tudjuk is mire: majd ha kistesó születik, majd ha barkácsolni fogsz, vagy amikor már minden játékot megununk, milyen jó lesz azt elővenni… Így sikerül csupa olyan tárggyal körülvenni magunkat, amely nem a jelenünket szolgálja. A távoli jövőbe tekintünk, és abba is csupa bizalmatlansággal: később még lehet, hogy kelleni fog az a ruha vagy az a tárgy, így hát megtartom, mert ha nem teszem, és mégis kell, akkor talán nem lesz lehetőségünk másikat venni.

Sok dolgot azért tartunk meg, mert emlékeztet valamire, vagy mert életünk egy adott időszakában jó szolgálatot tett nekünk. A kedvenc ruhánk, amelyben az első randink volt a férjünkkel, a csorba bögre, amelyet még a kolis időkben használtunk, a gyönyörű toll, amelyen még az iskolánk logója van. Mind-mind a múlt jelképe, a jelenünket már nem szolgálja, betöltötte funkcióját már. Természetesen nem azt mondom, hogy ne tarthatnánk meg néhány fontos emléket a múltunkból, én is ezt teszem (és talán még mindig több holmit őrzök, mint amire valóban szükség lenne). De van az a pont, amikor érdemes eldönteni, hogy hagyjuk-e a múltnak, hogy átvegye a helyét a jelenünknek.

Jelentőségteljes tanulság volt számomra, amikor rádöbbentem, hogy a jelenben szeretnék élni, és azokkal a tárgyakkal szeretném körbevenni magam, amelyek ezt szolgálják.

clouds-3353159_1920.jpg

Örömelv

A selejtezés során feltettem magamnak a kérdést: Örömöt okoz az adott tárgy? Nemcsak funkció és praktikum alapján válogattam, hanem az örömelv alapján is. Érdekes, hogy korábban szívemnek kedves kalandregényeknek is menniük kellett, mert a címükben szerepelt a „halál” szó, én pedig ilyen könyvet már nem szerettem volna megtartani. Az egyetemi jegyzeteim esetén azonban talán úgy tűnik, hogy egyértelműen búcsút kellett volna intenem tőlük, ám engem csupán a füzetekbe való betekintés is nagy örömmel töltött el, így továbbra is nagy becsben őrzöm őket. Eddig a praktikum miatt maradtak: ha esetleg folytatnám tanulmányaimat (vagy esetleg tanítanék, ahogyan már meg is történt az előző tanévben), de most azért (is) maradtak, mert szeretem őket.

Selejtezés hálaadással

Sokat segített a tárgyak elengedésében az az attitűd, hogy minden egyes cuccom felett elgondolkodtam, és ha selejtezésre is ítéltem, nemcsak félredobtam egy kupac tetejére, hanem méltóképp „elbúcsúztattam”. Egy-egy ruha esetén visszaemlékeztem arra, hogy milyen alkalmakon viseltem, majd gondolatban hálát adtam Istennek érte, hogy lehetőségem volt akkor ott lenni és azt a ruhát hordani. Szépen összehajtogattam, és így váltam meg tőle. A hála szabadult fel belőlem, és jó érzés volt átengedni a múltnak az adott tárgyat. Egyfajta továbblépést is biztosított ez számomra. Azáltal, hogy megadtam a módját a tárgytól való megválásnak, nem volt az a nyomasztó érzésem, hogy talán az adott holmi eltüntetésével a múltam egy darabját is megtagadom. Épp ellenkezőleg: elismertem a jelentőségét és hasznosságát valamint azt, hogy a múlt építőkövei által juthattam pontosan idáig, ahol épp most vagyok.

Csodálatos ez az utazás. Ahogy elengedem a tárgyakat, szembenézek azzal, mi az igazán fontos számomra, mely dolgok bírnak igazi jelentőséggel az életemben, nem csak tárgyi szinten. Mintha egészen tisztábban látnék, és sokkal felszabadultabb vagyok!


Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon és Instagramon is!

Reklámok

A selejtezés mint lelki utazás” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: Májusi kedvencek |

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s