Két éve, nagyon óvatosan léptem arra az útra, amelyről akkor még azt sem tudtam, hogy neve is van: minimalizmus. (Erről egyébként ITT írtam akkor) Egyszerűen ráébredtem, hogy a sok tárgy halmozásának (amelyet addig talán célnak, vagy a siker mérőeszközének is tekintettem) semmi értelme. Még többet dolgozni, hogy még több pénz legyen, hogy minél több cuccot lehessen vásárolni… hogy aztán ne maradjon időnk élvezni azokat. Őrültségnek hangzik, mégis ezt csináljuk sokszor. Mindeközben pedig elsuhan mellettünk a pillanat, amelyet elfelejtünk megélni.

A szemléletváltásom a tárgyak selejtezésével kezdődött: a sok cuccot nehéz takarítani, rendben tartani, tárolni. Ez volt az első szempont, amit praktikusságnak is nevezhetünk. Másodsorban gazdaságilag kezdtem mérlegelni, szemlélődni: vajon ha megtartok egy tárgyat (amivel ugye munka van meg költség, mert rakosgatod, rendben tartod, foglalja a helyet más dolgoktól), azzal többet nyerek-e, mintha kikerülne a háztartásomból. Például megtartsam-e a kismama ruháimat, ha nem tudom mikor leszek kismama még, és milyen lesz akkor az alakom… Megéri-e rakosgatni a jövő cuccait („majd jó lesz még valamire”), vagy érdemesebb most kiselejtezni, eladni?

Harmadik vetületként az érzelmek, lelki élet kerültek előtérbe: A múltban vagy a jövőben szeretnék élni? A régi emlékek közt, olyan tárgyakkal amelyek korábban remekül funkcionáltak, mára azonban haszontalanná váltak? Vagy azokkal a dolgokkal veszem körül magam, amelyek később kellhetnek? Nem! Inkább a jelenben szeretnék élni! A most fontos dolgokat megtartva a jelenre koncentrálni.

És ha a jelen, akkor inkább az élmények! Szívesebben utazok (vagy inkább csak utaznék, hiszen kicsik a gyerekek), vagy költök élményekre, mint a tárgyakra. Inkább egy belépő a játszóházba, mint egy sokadik kínai zenélős izé játék a gyermeknek.

A minimalizmus útján

A minimalizmus révén sikerül annyira kigyomlálnom az életemet, hogy a (számomra) fontos dolgokra tudjak figyelni. Úgy érzem, még csak az út elején járok, szóval nem vagyok egy „profi minimalista”, de ezt véleményem szerint nem is lehet tökélyre fejleszteni. Miért? Mert mindenkinek más az elég, más a fontos. Nincs egy sztenderd, hogy hány darab ruhája legyen egy minimalistának, vagy hogy hány játéka lehet egy minimalista szülő gyermekének (erről, vagyis az Egyszerűbb gyermekkorról egyébként hamarosan szó lesz a blogon)

Tehát ez egy utazás számomra, amelynek állomásairól már többször írtam a blogon, anélkül, hogy nevén neveztem volna ezt. Hamarabb ért meg bennem a gondolat, minthogy hallottam volna a minimalizmusról, ám az irányzat képviselőit hallva és olvasva még inkább megerősödtem és fejlődtem az elhatározásomat és a gyakorlati megvalósítást tekintetében egyaránt.

Nem cél, hanem eszköz

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a minimalizmus nem egy cél az életemben, sokkal inkább egy eszköz az úton. Nem is megy egyik napról a másikra, és még ha minimalistának is vallja magát az ember, akkor is napról napra meghozza azokat a döntéseket, amelyek ezt elősegítik (vagy akár hátráltatják). A materiális szinten elinduló változásból lelki utazás kerekedik, amikor már nem a tárgyak éltetnek és uralnak, hanem a lelki kincsek. Ez a gondolat egyébként is közel állt hozzám, hiszen

Jézus is figyelmeztet rá, mikor azt mondja:

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” Mt. 6:19-21

Megelégedéssel próbálom élni az életem, elfogadva azt, amim van, örülni minden napnak. Nem mondom, hogy könnyű és hogy mindig sikerülne. De törekszem rá, hogy egyre inkább a mennyben gyűjtsek kincseket, lelki tartalommal.

Miben nyilvánul meg nálam a minimalizmus?

• Kevesebb ruha. Csak amit szeretek és amire szükségem van.
• Kevesebb holmi mindenből. Tollak, könyvek, újságok, sminkek. Kimariztam mindent szinte (amit nem, azzal folyamatban vagyok). Selejtezés mint lelki utazás c. cikkemben írtam erről.
• Megfontoltabb vásárlások. Felteszem mindig a kérdést: biztosan szükségem van rá?
• Egyszerűbb gyermekkor a kicsinyeimnek (hamarosan olvashatsz róla)
• Zsúfoltság elkerülése a lakásban. Szeretem szabadon hagyni a felületeket, és mindent eltenni, amire nincs szükség épp. Persze ehhez első lépésként selejtezésre volt szükség.
• De csak mértékkel! Nem 2 poharunk van meg 2 tányérunk (mondjuk amúgy is 4-en vagyunk 😛 ) és a gyerek sem a játékmentes lakásban futkároznak fel- s alá. Nem akarok fekete-fehér lakásban élni minden tárgyat nélkülözve: afféle középúton haladok.

Boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, mióta ráléptem erre az útra. Sőt, az utazást is élvezem 🙂

Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon és Instagramon is!