Ahogy beköszöntött az ősz, máris elkezdtem azon gondolkodni, hogyan leszek képes a munkám miatt kiesett mennyiségi időt minőségivel pótolni a gyermekeim számára. Bevallom, én alapjáraton hajlamos vagyok egy-egy dologra ráfeszülni, ami eredmények és megoldások helyett csupán frusztrációt és stresszt szül. Folyton ígérgettem magamnak, hogy majd készítek egy tervet napi bontásban, hogy milyen közös játékokkal fogjuk tölteni a délutánokat. Egy olyan pontos beosztásra gondoltam, amely azokat a játékokat tartalmazza, amelyeket egy 2 és egy 5 éves is élvez. Mivel azonban délutánonként nagyszerűen megvoltunk együtt mindenféle betáblázott dolog nélkül is, így egyre csak halogattam a játékterv elkészülését. Viszont most, mire sikerült a témát elengednem, meg is találtam a megoldást a még tartalmasabb közös időtöltésre. Bővebben… 
Manapság gyakran biztatják azzal az édesanyákat, hogy foglalkozzanak nyugodtan a gyermekkel, és ennek fejében elhanyagolhatják az otthonukat. Mintha a kettő kizárná egymást. Persze jóindulatból kapjuk ezeket a tanácsokat, és valahol tudjuk, érezzük, hogy leginkább az áll ezek mögött, hogy a nagycsaládok felbomlásával magukra maradt anyukák válláról levegyék a terhet és fizikai segítség helyett a nézőponton csavarjanak egyet. Mit is mondhatnék: Működik is meg nem is. Bővebben… 
Aki régebb óta követi a blogomat, jól tudja, hogy a gyermekeim alvása mindig is sarkalatos pont volt az életünkben. Léna nehezen elalvó, éjjel sokat kelő baba volt, így kisfiam érkezésekor már igyekeztem mindent megtenni, hogy ezúttal jobb alváshoz segítsem hozzá őt és az egész családot. Második gyermekem azonban szintén érzékeny a környezetére, legfőképp a hőmérsékletre. Így megfigyelésem szerint, nála a megmagyarázhatatlannak tűnő ébredések 90%-át a nem megfelelő hőérzet okozza. Ennek javítása nem egyszerű feladat, de mivel az okot jól ismerem, nem adom fel a segítségre irányuló kísérletemet. A Cseppke jóvoltából most egy különleges hálózsákot próbálhattunk ki, amely úgy néz ki, működik!
Gyakran hallani, hogy a gyermeknevelésben bizony az első év a legnehezebb. Ismeretlen, új helyzet jön létre egy kisbaba érkezésével, az első év során pedig szinte csak a változás állandó. Mivel ebben az időszakban fejlődik a kisgyermek a legdinamikusabban, így érthető, hogy hónapról hónapra, sőt szinte hétről hétre változik a mozgása, fejlődnek a képességei, változik az étrendje, az alvásigénye. Egy kistestvér születésekor pedig ehhez a változáshoz kell még a nagyobb gyermek igényeit (és változását is!) bekombinálni. Ráadásul ők egymással is interakcióba kerülnek és bizony a testvéri kapcsolat kialakulása sem minden esetben zökkenőmentes (például amikor a nagyobb már épít, a kicsi viszont csak rombol). Nos, ez a bizonyos első év ért véget számunka: tele csodával, nehézséggel, de összességében a megelégedés és az öröm érzésével.
Mivel a 3-4 évesek már viszonylagos önállósággal rendelkeznek, könnyen megeshet, hogy egy tömegrendezvényen, vagy egy bevásárlóközpontban elsodródnak mellőlünk. Minden érdekes, és a nézelődés közben előfordulhat, hogy gyermekünk már csak arra eszmél, hogy nem a szülei mellett van… Mit tehetünk ilyenkor?
Tudtam, hogy nehéz lesz. Hogy két kicsi gyermek rengeteg gonddal, nehézséggel jár. Tudtam, hogy az elején sok lesz a betegség: a nagy hazahozza a kicsire, aztán oda-vissza fertőződnek, nekem meg majd betegen kell helyt állnom mindkettő mellett. Éjszaka is. Sőt, tudtam, hogy betegségek nélkül is nehezek lesznek a hétköznapok: az éjszakázások, a nappali nehéz altatások, a nyűgösködés. Nehéz lesz összehangolni két gyermek bioritmusát, és mindkettő igényeire jól reagálni: nemcsak testi, de lelki szükségleteiket is kielégíteni.
Az óvodától sok anya tart, pedig szerintem nincs ok az aggodalomra! Léna már 3 éves nagylány lett, így most elmesélem hogyan lett óvodás az én gyermekem és hogyan sikerült könnyek nélkül, boldogan beszoktatni őt a kiscsoportba!