Benned is megvan.

Hiszek abban, hogy mindnyájan rendelkezünk valamekkora autoritással az életünkre vonatkozóan, megvan a saját felelősségünk, ráhatásunk az életünkre, irányíthatjuk életünk folyását. Ez benned is megvan.

Én sokáig nem igazán hittem a szabad akaratban olyan értelemben, hogy nekem reális, igazi ráhatásom lenne a komolyabb dolgokra. Az életet egy sodródásként fogtam fel miután anya lennem, mint egy hömpölygő áradat, amely magával ragad, és nekem személy szerint semmi beleszólásom sincs a hullámok irányába, nagyságába. Gyakran hasonlítottam magam egy szépséges, ám érzékeny növényhez, amely kedvező körülmények között virágba borul és hatalmas sebességgel növekszik, kevés víz és fény hatására azonban elkezdi lehullatni virágait, és lassan száradni kezd. Úgy gondoltam, akkor ragyogok, ha ragyogtatnak: az emberek, a kedvező körülmények, helyzetek. Most viszont már nem arra akarok várni, hogy valaki vagy valami kedvező állapotokat teremtsen számomra, én akarok lenni az, aki mások életébe visz ragyogást.

Az igazi boldogság szerintem a szabad akarat elfogadása, és felelősségteljes felhasználása. Hogy mindegy mi volt eddig és az hová juttatott, ma itt vagyok és én pont ezt a mát választom. Pont így és pont itt. Pont az én életemet. Szabad akaratomból.

Benned is megvan mindaz, ami ahhoz kell, hogy önmagadat irányítani tudd. Képes vagy napról napra fejlődni, jó szokásokat kialakítani, jó döntéseket meghozni. Képes vagy tenni az álmaidért, akkor is, ha a külső körülmények nem repítik épp a szádba a sült galambot. Mert várhatsz ugyan másokra és a kedvező körülményekre, de sokkal fontosabb az, hogy te magad tudd, merre is tartasz.

„Ha az életünknek megvan a miértje, majdnem minden hogyannal összeférünk” (Friedrich Nietzsche)

A legtöbb döntés rajtad áll.

Nem tudsz ugyan minden körülményt az uralmad alá hajtani: rengeteg dologra egyszerűen nincs ráhatásunk. Hiába is aggódunk, hogy mi lesz a világ folyásával, hogyan alakul a vírushelyzet, vagy a gazdasági környezet. Amit megtehetünk, hogy mi magunk viszont napról napra meghozzuk azokat a jó döntéseket, amelyek a célunk irányába mutatnak, és megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy ha jön egy válság bármilyen külső körülményből fakadóan, abban helyt álljunk. Hiszen tetőt javítani is napos időben érdemes. 🙂

Szívből vágyom arra, hogy azok, akik úgy éreznek, mint én a korábbi időszakokban, hogy az életük sodródik, és nincs igazi ráhatásuk a dolgok alakulására, felfedeznék, hogy igenis vannak olyan tényezők, amelyek rajtuk múlnak, amelyeket ők tudnak megtenni, vagy épp nemet mondani. Hogy nem a körülmények foglyai vagyunk, hanem mi magunk is aktívan alakíthatjuk a körülményeket kellő kitartással.

Ha te most úgy érzed, hogy csak sodor az ár, és semmilyen befolyásod nincs az életed alakulására, mégis szeretnéd kezedbe venni az irányítást, akkor keress facebookon vagy az anyutervez@gmail.com email címre írva, hogy life coachként illetve pénzügyi és üzletviteli tanácsadóként a segítségedre lehessek. Hiszek abban, hogy az édesanyákban hatalmas erő rejtőzik, amely csak felfedezésre és kibontakoztatásra vár! Támogatlak, hogy megtaláld magadban ezeket az erőket és kézbe vedd mindazt, amely rajtad múlik!


Ha hasznosnak találtad, oszd meg másokkal is, gyere az Anyu tervez blog facebook oldalára és csatlakozz a Rendezett anyukák facebook csoporthoz!

Hogyan hozd egyensúlyba magad járványhelyzetben

Talán most milliónyi érzés kavarog benned a korlátozások kapcsán, de az is lehet, hogy sokkal felkészültebben vártad a hírt, mint ahogyan tavasszal. Most én is sokkal gyorsabban hangolódtam újra, mint márciusban, és elhoztam számodra néhány olyan gyakorlatot, amellyel te is átgondolhatod az új élethelyzeted.

Bővebben…

Egyensúlytalan

woman-on-carousel-swing-ride-picjumbo-comGyermeknevelés – Feleségszerep – Karrier – Háztartás: Amennyire fontosnak tartom az egyensúly megvalósítását annyira nem sikerült ez az utóbbi időszakban. Csalódtam magamban. A karantén időszaka teljesen kibillentett az egyensúlyomból és bár irigykedve néztem azokat, akik gyorsan alkalmazkodtak, tartalékenergiákat mozgósítottak, én úgy érzetem magam, mint akinek lefagyott a rendszere, lemerült az aksija, vagy legalább átment rajta egy úthenger. Akkor miért is írok róla? Mert ma már úgy látom, szolgált ez az időszak annyi tanulsággal, amelyről érdemes számot adnom.

Bővebben…

Koronavírus – legjobb forgatókönyv

VírushozMost mindenki ott segít, ahol tud ebben a kialakult helyzetben. Én magánemberként a mindenkire vonatkozó általános szabályok betartásával, bloggerként, coachingot tanulóként pedig elsősorban coaching eszközökkel szeretnék segíteni a járvány kapcsán kialakult félelmek és a bizonytalanság csökkentésében. A tegnapi facebook élőben többek között arról volt szó, hogy érdemes a járvánnyal kapcsolatos félelmeinknek nevet adni, verbalizálni, hogy tulajdonképpen milyen módon foglalkoztat minket ez. Amikor már nevet adsz neki, tudsz rajta dolgozni, lépéseket tenni a megoldás felé. Vagy legalább helyén kezelni a dolgot. Bővebben…