Ismerős? Bevallom, bennem – különböző időszakokban ugyan – de mindegyik mondat megfogalmazódott már.
Pedig az alvás ugyanolyan alapvető életfunkció, mint az evés vagy a légzés.
Bővebben…
Az énidő jelentőségét már rengeteg alkalommal hangsúlyoztam a blogon, és biztosan te is találkoztál már több, ezt méltató cikkel. Végy egy forró fürdőt, nézz egy jó vígjátékot, fuss egyet a háztömb körül, satöbbi. Csupa szabadidős, kikapcsoló tevékenység, és én is ilyen értelemben használtam eddig az énidő szót: idő, amely rólam szól, az én örömömre van. Ám rádöbbentem, hogy még fontosabb, hogy a kikapcsolódás helyett (vagy mellett) az énidő sokkal inkább a bekapcsolódásról szóljon. Ezáltal tud igazi kulcs lenni a rendezettebb, összeszedettebb élethez.
Nemrégiben kitettem az Anyu tervez facebook oldalára egy diagramot, amely azt próbálja bemutatni, hogy a munkát, alvást és a táplálkozással, tisztálkodással töltött időt leszámítva a 168 órás hétből még 37 óra mindig szabadon marad. Ezt a szeletét az időnek a diagram „elég idő” megnevezéssel illeti. Ez igencsak beszédes. És az is érthető, hogy ezzel nem mindenki ért egyet. A diagramhoz és a folytatáshoz katt a bővebben linkre! Bővebben… 
Azt figyeltem meg, hogy egy új helyzetbe csöppenve kétségbeesve próbáljuk megkeresni a megfelelő megoldásokat, igyekszünk új rutinokat felállítani, vagy bármilyen kapaszkodót keresni a megváltozott hétköznapokban. Vagy próbáljuk hozni a korábbi színvonalat, a megszokott eredményeket, aktivitást, és türelmetlenek vagyunk, ha nem megy ugyanúgy minden, mint régen. Jön egy új helyzet, megszületik egy kisbaba, ledönt egy betegség, elköltöztök vagy új munkába kezdesz. És a többi területen sem akarsz elmaradni, de az újban is jól akarsz szerepelni. Aztán lehet, hogy egyik sem megy. Egyáltalán nem. A régit már nem tudod úgy csinálni, az újhoz meg még nem értesz annyira, nem vagy olyan gyakorlott vagy rengeteg információhiánnyal küzdesz.
Az anyaság mérőszámait sokan sokféle módon próbálták már megállapítani. Persze nem tudományosan, mert arra nehéz mércét találnunk, hogy milyen a jó, vagy épp a „jobb” anya. Néhány támpontot találunk, mint amilyen a szeretetteljes gondoskodás, táplálás, érzelmi szükségletek kielégítése. De ezen kívül a legtöbb ponton lehetetlen igazságot tenni és az előbb említett fogalmak sem egyértelműek. Így is úgy is lehet jó anya az anya:
Kiszakadni a munkahely által diktált tempóból és végre otthon élvezni az életet egy kicsi babával? Vagy épp a magányos, babasírástól hangos évek jutnak eszünkbe, ha a Gyes időszakára gondolunk? Azt hiszem az igazság ezúttal is valahol félúton keresendő.
Tudtam, hogy nehéz lesz. Hogy két kicsi gyermek rengeteg gonddal, nehézséggel jár. Tudtam, hogy az elején sok lesz a betegség: a nagy hazahozza a kicsire, aztán oda-vissza fertőződnek, nekem meg majd betegen kell helyt állnom mindkettő mellett. Éjszaka is. Sőt, tudtam, hogy betegségek nélkül is nehezek lesznek a hétköznapok: az éjszakázások, a nappali nehéz altatások, a nyűgösködés. Nehéz lesz összehangolni két gyermek bioritmusát, és mindkettő igényeire jól reagálni: nemcsak testi, de lelki szükségleteiket is kielégíteni.
Az egyre divatosabbá váló „én-idő” olyan időtöltést takar, melyben saját magunk kedvére teszünk: olyan tevékenységeket végezünk, amelyek feltöltenek, kikapcsolnak, szórakoztatnak. Olyat, amely segíti a személyes fejlődésünket, vagy egyszerűen csak segít elvonatkoztatni a hétköznapok problémáitól. Idő, amelyet önmagunkkal töltünk. De mégis mikor és hogyan?
Anyu tervez blog és coaching 