Gyerekszoba design kialakítása két gyerkőcnek

Azt hiszem, ha nem blogolnék, akkor nemcsak technikai akadályokba ütközött volna ennek a bejegyzésnek a megszületése, hanem maga a téma sem merült volna fel az életünkben. Korábban én nem igazán figyeltem a lakberendezésben rejlő lehetőségekre: a design-t mindig felülírta a praktikum, és egyébként is: az erre a témára irányuló igényem a felszín alatt maradt. Friss házasként az anyagiak korlátozták a lehetőségeket, majd az egymás után következő költözések nehezítették meg egy-egy otthon finomhangolását. Ezúttal viszont szeretnék erre is odafigyelni: hiszen napjainkat javarészt ebben a lakásban töltjük: legyen akkor szemet gyönyörködtető, mégis egyszerű és letisztult az összhatás. Bővebben…

Hírdetés

Egyszerűbb gyermekkor játékok #3: Csimotaságok

P81016-145939.jpgIsmerős a szituáció, amikor étteremben várjátok az étel felszolgálását, sorban álltok a bankban vagy orvosnál, a gyermek pedig türelmetlen és már küszöbön áll a hiszti? Na, a gyermeknevelésben ez az egyik legkellemetlenebb rész számomra: kisgyermekkel várakozni. Szerencsére egyre több helyen létesítenek játszósarkot a kicsiknek, hogy megkönnyítsék a várakozást: a Csimotadoboz pontosan erre alkalmas. A benne szereplő játékok pedig az egyszerűbb gyermekkor nagyköveteiként engem is rögtön levettek a lábamról. Bővebben…

Egyszerűbb gyermekkor játékok #2 – Gyöngyfűzés

PHOTO_20180826_112416.jpgAz Egyszerűbb gyermekkor mellett tettünk le a voksunkat, mielőtt még a játékhalom maga alá temetett volna minket. Egyszerűbb, nyugodtabb, boldogabb gyermekkort szeretnék a picúrjaimnak adni. Minél harmonikusabb életet, környezetet biztosítani ebben a rohanó világban. Ebben van segítségemre Kim John Payne – Egyszerűbb gyermekkor című műve, amelyről ITT írtam már. A könyv részletesen beszél arról, hogy milyen játékokra nincs szüksége a gyermeknek és melyek a jó játékok ismérvei. De a konkrétumokról nekünk kell döntést hoznunk.

Bővebben…

Egyszerűbb gyermekkor játékok #1. – Matatókönyv

PHOTO_20180726_140018.jpgHogy az egyszerűbb gyermekkor eszméjét könnyebb legyen a gyakorlatba is átültetni, olyan játékokat, eszközöket szeretnék bemutatni ebben az új sorozatban, amelyek ezt segítik elő. A könyvben részletes leírást kaphatunk arról, hogy milyen típusú játékokat selejtezzünk ki, valamint arról is esik néhány szó, hogy melyeket érdemes megtartani. Ám a konkrétumokban már magunk kell lépéseket tennünk, és az életkor előrehaladtával újra és újra meghozni azokat a jól átgondolt, tudatos döntéseket, amelyek hozzájárulnak gyermekünk boldog, kiegyensúlyozott, egyszerűbb gyermekkorához. Bővebben…