Az Egyszerűbb gyermekkor mellett tettünk le a voksunkat, mielőtt még a játékhalom maga alá temetett volna minket. Egyszerűbb, nyugodtabb, boldogabb gyermekkort szeretnék a picúrjaimnak adni. Minél harmonikusabb életet, környezetet biztosítani ebben a rohanó világban. Ebben van segítségemre Kim John Payne – Egyszerűbb gyermekkor című műve, amelyről ITT írtam már. A könyv részletesen beszél arról, hogy milyen játékokra nincs szüksége a gyermeknek és melyek a jó játékok ismérvei. De a konkrétumokról nekünk kell döntést hoznunk.
A minisorozat előző részében a matatókönyvről írtam, ezúttal pedig a gyöngyökről lesz szó a Mesés Gyöngyök jóvoltából. Az „egyszerűbb gyermekkor játékra” jellemző sokrétűség, többféle kihasználhatóság jellemzi általánosságban a gyöngyöket. De nézzük részletesebben!
A gyöngyfűzés haszna
Életkorhoz igazodóan használható: már 2 évesek is próbálkozhatnak nagyobb gyöngyökkel, míg a kisiskolások már ékszereket, figurákat készíthetnek az apró gyöngyszemekből.
Fejleszti a koncentrációt, precizitást és a finommotorikát egyaránt. Ezzel együtt türelemre is tanít. A finommotorika egyébként később nélkülözhetetlen az íráshoz, ollóhasználathoz, apró ujjmozdulatokat igénylő feladatokhoz.
Nemcsak fűzni lehet, hanem sorba rakni, csoportosítani, szín, alak vagy más szabály alapján válogatni.
Számolás is gyakorolható velük.
A színeket is ismertethetjük segítségükkel.
Fejleszti a kreativitást: nagyobb korban már nemcsak sorban fűzheti a gyermek, hanem bonyolultabb minták is taníthatók. Nemcsak ékszer, hanem figurák is fűzhetők, amelyekkel később játszani is lehet.
Többek között ez utóbbi gondolat hívta életre a Gyöngycsibék és barátai világát. A kedves, gyöngyből készült figurák alkalmasak szerepjáték játszására, egyes szereplők pedig saját kezűleg megfűzhetők.
A pókocskához és a pillangóhoz is minden szükséges gyöngy rendelkezésre áll a csomagban, valamint részletes leírást és videót is kapunk hozzá. A gyöngyfűzés megszeretése így egyrészt a kész figurák, másrészt a saját készítésű állatkákon keresztül történik. Ehhez kapcsolódóan pedig mesekönyv is rendelkezésre áll, amely még inkább segít a gyöngyállatkákhoz és ezáltal a gyöngyfűzéshez való kötődés kialakítását.
Ezen felül még kirakó, vonalzó, füzet és még memóriakártya is kapható a gyöngycsibék képeivel. Ez mind azt hivatott szolgálni, hogy a gyermekeknek megjöjjön a kedve a gyöngyözéshez, ezáltal játszva fejlődjön a finommotorikájuk, kézügyességük és értékes hobbit találjanak általa.
4 éves lányom számára még nehézkesnek bizonyult az apró gyöngyök fűzése, de kicsivel nagyobbakat már képes drótra fűzni és igazán élvezi ezt az elfoglaltságot. Szereti rakosgatni, maga alkot szabályokat a csoportosításhoz, majd később mutatja meg mi alapján válogatott.
A gyöngyfigurákkkal is szívesen játszik el történetet, ez ilyesmihez elég jó képzelőerővel rendelkezik, de a könyvben leírt történetek is segítségére vannak a játékban.
A Gyöngycsibéket és barátaikat, valamint a hozzájuk kapcsolódó kiegészítőket megtaláljátok a Mesés Gyöngyöknél. Együtt is megfűzhetitek a figurákat a gyermekkel, de a kész figurák is megvásárolhatóak a webshopban.
“Egyszerűbb gyermekkor játékok #2 – Gyöngyfűzés” bejegyzéshez ozzászólás