Hogyan tervezz #2 – Listaötletek

P1000964A Filofaxban jól megférnek egymás mellett a kötelező teendőim, az ötleteim és vágyaim egyaránt. Korábban különböző cetliken kallódtak a dolgaim, mára viszont helye van mindennek. Így még azok a tervek, vágyak sem merülnek feledésbe, amelyek csak később aktuálisak. Most szeretném bemutatni, milyen listákat lehet és érdemes használni a gyűrűs kalendáriumban.

Kívánság listák

A különböző kívánságlisták nagyon hasznosnak bizonyulnak, ha épp lehetőségem nyílik az adott tevékenységre, de nincs ötletem a konkrét megvalósításhoz. Ha szeretnék egy filmet megnézni, választok a listáról, hiszen azokat tartalmazza, amelyek korábban felkeltették az érdeklődésem, amiket szívesen megnéznék. Ugyanígy vagyok a könyvekkel, sőt még a receptekkel is. Minden kipróbálandó receptet felírok forrásmegnevezéssel, majd ha valami újdonságra vágyok, beütemezem az elkészítését. Ha pedig beválik, jöhet a receptes mappámba!

catsKészíthetsz kívánságlistákat különböző hobbikhoz kapcsolódóan, vagy akár termékek beszerzését illetően is. Például egy új lakásba nem könnyű mindent egyszerre beszerezni, de ha rendelkezel egy ilyen wish list-tel, akkor könnyebben rangsorolod a tárgyakat, valamint észre veszed a kínálkozó lehetőségeket, akciókat, mert már tudat alatt is figyelsz rájuk. Érdemes akár öltözködéssel kapcsolatosan is írni ilyen listát: már tavasszal nézelődhetsz nyári (sőt téli) ruhák után, ha tudod, hogy mit keresel. És a ruhás szekrényed sem fog felrobbanni, ha tudatosan vásárolsz ilyen kis listák segítségével. (A praktikus gardróbrendezésről itt írtam)

Ellenőrző listák

Szintén hasznosnak tartom azokat a listákat, amelyek valamely tevékenységek menetét írják le, illetve rutinokat segítenek kialakítani. Nálam le van írva a lányom napirendje, a szépségápolási rutinom, a házimunka beosztása, a helységenkénti takarítási teendők. Ezen kívül összeírtam egy általános indulási listát, amelyet bepakolásokhoz használok. Az utazás ideje és helye is meghatározza, hogy mire lesz szükségünk, de egy pakolási lista akkor is jó kiindulópont lehet, hogy semmi lényeges ne maradjon itthon.

Készülhetnek ad hoc ellenőrző listák is, amelyek csak egy éppen aktuálisan felmerülő esemény vagy probléma kapcsán szükségesek: én ünnepek előtt készítek ilyeneket (a húsvétiról itt írtam). Használható olyan szokások kialakításához, melyek elsajátításához időre van szükség. Például korábban leírtam a reggeli rutinom lépéseit is. Egy-egy feladat végrehajtására is készülhet lista. Mint ahogy egy étel elkészítésének is megvan a maga receptje, így a saját életünk egy-egy mozzanatának receptjeit is leírhatjuk. Ezáltal gyorsabban haladhatunk végig egy-egy feladaton anélkül, hogy valamit kifelejtenénk, ráadásul könnyebb segítséget kérnünk mástól, ha világos a feladat menete.

Motivációs feljegyzések

P1010785

Motiválhatjuk is magunkat egy-egy lista vagy kép révén. Én biztató igeverseket gyűjtöttem össze a Filofax-omba, illetve hálanaplót és imanaplót írok. Ez sokat segít egy-egy nehéz napon, illetve mélyíti az Istennel való kapcsolatomat is.

Összegyűjtheted kedvenc idézeteidet, sőt saját álmaidat, melyek motiválnak. Egy-egy kép szintén emlékeztethet céljaidra, és ösztönzőleg hathat munkád elvégzésekor.

Fejlődési ötletek

Én összeszedtem, hogy milyen területeken szeretnék fejlődni, és azt is mit kell tennem, hogy eljuthassak odáig. De már az is sokat segít szerintem, ha átgondolod egyéni fejlődési lehetőségeidet, és a helyzetek szinte rád találnak: Korábban megfogalmaztam magam számára, hogy szeretném szinten tartani az angoltudásomat, aztán szinte automatikusan kezdtem angol nyelvű blogokat olvasni, és a feliratos filmeket preferálni.

Összegyűjtöttem azt is, hogyan tudom a kislányomat fejleszteni, milyen feladatokat tudunk megcsinálni az ő életkorában. Van egy olyan listám is például, amelyen házasságfejlesztő ötleteket gyűjtök. Hiszen ki szeretné, hogy a szerelem pár év múlva kihunyjon?!P1010794

Tervek

A fejlődési ötleteket konkretizálhatod, az egyes lépésekhez időpontokat is rendelhetsz. Én elkészítettem egy alvás-tervet a kislányom számára, valamint hosszú távú terveket tartalmazó listám is van. Ez utóbbi viszonylag elnagyolt, de segít a fókuszálásban. Megtervezheted a nyaralást, egy találkozót, vagy akár pénzügyi tervet is alkothatsz, de készülhet heti menüterv vagy edzésterv is.

P1010791.JPGÉs mi van, ha nem sikerül „teljesíteni”?! Semmi! A tervek nem kőbe vésett szabályok, csupán megkönnyítik a tájékozódást az élet tengerén. Ne érezz bűntudatot, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy előzetesen elképzelted vagy megtervezted. De szerintem fontos, hogy magad számára tisztázd, mit szeretnél, merre akarsz haladni, mik az elképzeléseid. Ha nem a leírtaknak megfelelően alakul a helyzet, majd írsz másik listát! A lényeg, hogy te magad tisztán lásd a dolgaidat.

Megbeszélési listák

Egy családban, házasságban, de még a koli szobában is sok közös, megbeszélendő ügy akad. Nálunk sok dolgot csak a férjem tud elintézni, vagy rajta múlik az elintézés ideje, mert nekem nincs jogosítványom (még). Úgyhogy én egy megbeszélési listán vezetem a városban elintézendő dolgokat, valamint a gyermekneveléssel, párkapcsolatunkkal és egyéb közös ügyeinkkel kapcsolatos kérdéseket. Általában szombat este beszéljük meg a listán szereplő tételeket, de ha hamarabb adódik megfelelő alkalom, akkor néhány dolgot előre veszünk. Minden esetre a szombat estéből 20-30 percet fenntartunk arra, hogy átbeszéljük a következő hetünket, és a közös dolgainkat.

Hasznosnak bizonyul ez a lista, mert amikor felötlik bennem egy közös elintéznivaló, vagy olyan ötlet, amihez a segítségére van szükségem, akkor nem kell ezzel megzavarnom, és mégsem merül feledésbe az ötlet. Ráadásul én azt vallom, hogy egy házasságon napról napra dolgozni kell, és a megfelelő, rendszeres kommunikáció ennek megfelelő alapját képezheti.

Ugyanígy egy kollégiumban, vagy egy közös irodában jól jön, ha összeszedjük a megbeszélendőket, hogy a megfelelő időpontban vehessük azokat elő. Ne akkor, amikor már robban a bomba.

Ajándékötletek

Én ajándékozás fronton elég béna vagyok, mert pont akkor nem jut eszembe semmi használható ötlet, amikor szükség lenne rá. Pedig egy-egy nyár közepén elkapott óhajtó mondat karácsony előtt aranyat érhet. Csak le kell jegyezni az ajándékötletek listára!

P1010815Összességében nálam nagyon hasznosnak bizonyult, hogy a Filofaxom révén van egy olyan hely, ahová nemcsak a feladataimat, de az ötleteimet is lejegyezhetem úgy, hogy azt később is megtaláljam. Ha látok valamilyen érdekességet, rögtön kínálkozik, hogy lejegyezzem: egy jó film ajánlója, egy tökéletes ajándékötlet karácsonyra, egy otthonteremtő ötlet, egy kreatív játék. A bloggal kapcsolatos ötleteimnek is megvan a helye, így egy apró ötlet vagy gondolat sem vész el, ha van egy toll és post it a közelben. Ráadásul nem kavarog annyi gondolat a fejemben, mert tudom, hogy azok a megfelelő listákon rendelkezésemre állnak később is, így nem kell folyamatosan emlékeztetnem magam rájuk.

Ti milyen listákat vezettek? Mivel egészítenétek ki a sort?

Reklámok

Hogyan tervezz #2 – Listaötletek” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s