Milumil
Hozzátáplálási napló #14 – Az első 1000 nap nálunk
Talán már te is hallottál róla, hogy mekkora jelentősége van egy kisgyermek életében az első ezer napnak. Ez a várandósság idejét, valamint az első két évet öleli fel. Egy ember ebben az időszakban fejlődik a legdinamikusabban, testsúlyát megötszörözi, testhosszát pedig megkétszerezi. Szervezetének alapkövei ilyenkor kerülnek lerakásra, immunrendszere ekkor alakul ki, fejlődéséért ilyenkor tehetünk a legtöbbet. Ennek megfelelően megkerülhetetlen téma ez, ha a hozzátáplálásról beszélünk. Nagyobbik gyermekemmel ugyan már véget ért az első ezer napunk, kisfiammal még az időszak harmadrésze előttünk áll. Nézzük tehát mi is ez és melyek a legfőbb szabályok, amelyeket érdemes ismernünk és betartanunk. Bővebben…
Hozzátáplálási napló #10 – Glutén bevezetése
Első gyermekemnél a glutén bevezetése nálunk annyiból állt, hogy a védőnőm szólt, hogy ezentúl a kis almapüréjéhez adjak egy kis teáskanálnyi darált háztartási kekszet is. Második babámmal viszont a sok információ jócskán elbizonytalanított: nem is olyan jó a keksz, lehet lisztet is valamint grízt adni glutén gyanánt, sőt léteznek erre alkalmas gabonapépek és még egy sor különböző módja van a glutén bevezetésének. A kezdésről és az adandó mennyiségről, a folyamatos adás időtartamáról szintén megoszlanak a vélemények. Teljesen összezavarodtam glutén-ügyben, de végre úgy néz ki, sikerült felgöngyölítenem a szálakat a Nutriklub jóvoltából. Bővebben…
101-1001 kihívás beszámoló
A 101-1001 kihívás révén egy kellően motiváló, mégis teljesíthető céllistát adtam meg magam számára. Nézzük hol tartok most, 112 nap elteltével! Bővebben…
Milumil/ Nutriklub Baba-Mama Találkozó – beszámoló
Nagyszerű élményben lehetett részünk az elmúlt héten, amikor családommal a Kopaszi-gáton megrendezésre kerülő Milumil Baba-Mama Találkozón jártunk. Talán emlékeztek még, hogy megnyertem az általuk hirdetett blogger pályázatot az Élet az elválasztás után című cikkemmel. Így kaptam meghívást a többi részt vevő anyukával együtt erre a találkozóra.
Hogyan legyen jó evő a gyermeked
Tapasztalataim szerint jó néhány anya küzd azzal, hogy gyermeke „rossz evő”. Nem hajlandó megenni bármilyen felkínált ételt, hanem válogat, ráadásul nem ül meg az étkezőasztalnál, hanem rohanás közben „kell” megetetni. Persze ekkor már nem a párolt brokkolival, hanem a finom túró rudival, tejszelettel és társaival. Nem csoda, hogy sok anya számára rémálommá válik az étkeztetés.
Nem tartom magam a téma szakértőjének, de azt vettem észre, hogy mi szülők többet tehetünk azért, hogy jó evő legyen a gyerek, mint gondolnánk. Bővebben…