A korlátozások feloldása számomra igazi szabadságot rejtett magában: én ugyanis még annál is szigorúbban vettem mindent, mint amennyire törvényileg kötelező lett volna. A járványidőszak önismereti haszna azonban vitathatatlan számomra. A „feleljünk meg minél jobban a sztenderdeknek” meg a „jóanyaságnak”, „jóemberségnek” című báb egyre inkább elkezdett repedezni rajtam, és a szárnyalás vágya, az önazonosság egyre jobban érvényt kezdett szerezni bennem. Nem véletlen tehát, hogy amikor a BonPrix blogger programjának jóvoltából a ruhatáramat újítottam, előtérbe kerültek a színek és a számomra nyári szabadságot jelző minták, szabások. Bővebben… →
Megvan az a szitu, amikor elmész vásárolni, hogy kifejezetten magadnak vegyél valamit, mert konkrétan szükséged van egy adott ruhadarabra, és hazaérve azt veszed észre, hogy rengeteg dolgot vásároltál a gyerekeknek, csak épp azt nem vetted meg magadnak, amiért elindultál? Vagy amikor már eleve úgy kalkulálod a költségeket hó elején, hogy a gyerekeknek mindenre szép jut, a te részed meg valahogy kimarad?
A rendszeres olvasóimnak már biztosan feltűnt, hogy időről időre bemutatok néhány összeállítást a BonPrix jóvoltából, amelyet egy bloggereknek szóló együttműködés keretén belül van lehetőségem megtenni. Amikor újabb kuponom érkezett, azon gondolkodtam, hogyan tudnám ezt hitelesen folytatni, ugyanis az utóbbi időben a fast fashion márkákba vetett bizalmam megrendült, ezzel párhuzamosan nullára csökkentettem egy ideje az új ruha vásárlásomat. Mikor azon hezitáltam, elvállaljam-e az újabb megkeresést, megtaláltam azt az új vonalat, amelyet a cég nemrég indított, és egybevág azzal, amit képviselek és szeretnék be is mutatni nektek: ez pedig a Fenntartható divat kollekció. Bővebben… →
A szeptember a változások ideje: ovi, bölcsi, iskola és munkakezdés. Ránk mindegyik vár, így összegyűjtöttem azokat a dolgokat, amelyek révén elősegíthetjük magunk és a család számára, hogy minél zökkenő mentesebb legyen a váltás! A bejegyzésben szereplő ruhák a BonPrix jóvoltából kerülnek bemutatásra. Bővebben… →
Él egy sztereotípia, mely szerint a nők gyengéi a táskák és a cipők. Sokan hajlamosak vagyunk halmozni a szépséges darabokat anélkül, hogy azok újabb funkciót töltenének be az életünkben. Képesek vagyunk csak azért megvásárolni egy-egy cipőt csupán azért, mert éppen aktuálisan megtetszett, miközben hasonló darabokkal helyettesíteni tudnánk azt. Korábban én is könnyen estem ebbe a csapdába, és lett sok-sok nem tökéletes, nem jól funkcionáló szép cipőm. A minimalista törekvések 2 éve kerültek előtérbe az életemben és azóta nem is vásároltam cipőt. Mert volt elegendő és minden funkciót képes voltam betölteni a meglévő készlettel. Ám ezzel sem lehet túlzásba esni: ami kell az kell, márpedig a lábbelijeim nagy része mostanra megérett a váltásra, amely a Bonprix jóvoltából valósulhatott meg ezúttal. Bővebben… →
Nyakunkon az ősz, és bár még nem jött el az igazán hűvös idő, azért már egy-egy napra megmutatta magát, milyen is lesz ez az évszak. Mikor egyik napról a másikra 10 fokot esett a hőmérséklet, muszáj volt az őszi ruhákhoz nyúlni, és megtalálni a megfelelő átmenetet ehhez a változékony időjáráshoz. Szerencsére már augusztus közepén gondoltam erre, és a Bonprix jóvoltából beszereztem a hiányzó darabokat.
Egy utazás, nyaralás mindig jó lehetőséget kínál mindnyájunk számára, hogy egy kapszulagardróbot hozzunk létre. A legtöbben talán a fogalom ismerete nélkül is erre törekszünk: Minden szükséges holmi nálunk legyen a nyaralás során, de az ne foglaljon a kelleténél több helyet. Ehhez pedig arra van szükség, hogy a jól kombinálható, igazán „szeretem” darabokat csomagoljunk, melyek jól állnak és megfelelnek az adott körülményeknek, programoknak. Így minden utazás jó alkalmat kínál, hogy kockázat nélkül kipróbáljuk a kapszulagardrób ideáját megvalósítani. Mutatom, nálam hogyan állt össze a nyaralásra a bonprix jóvoltából a ruhatáram! Bővebben… →
A BonPrix jóvoltából ismét frissíthettem a gardróbomat: ezúttal a munka világa felé vettem az irányt a választásaimmal. Egy olyan kapszulagardróbot szerettem volna készíteni, amelyben szinte minden passzol mindennel, így kevés ruhadarab mellett is nagyszerű kis ruhatár áll össze. Bővebben… →
Talán alig vártad, hogy az anyasággal végre kibújj a tűsarkúból és levedd a szűk szoknyát? Eleged van már a fehér blúzból és abból, hogy mindig élére vasalt ruhában kell megjelenned. Néhányan írtátok a „Csinos és magabiztos – anyaként is” cikkem kapcsán, hogy tulajdonképpen ti örültök neki, hogy otthon végre kényelmesen lehettek és nem kell csini ruhákba öltöznötök. Ezért a mostani bonprix rendelésemben a kényelemé volt a főszerep: joggereket és szabadidő felsőt rendeltem, egyszínű spagetti pántos felsőkkel kombináltam, de azért a színeknek sem tudtam végül ellenállni. Ezúttal pár laza mami szettet próbáltam ki. Bővebben… →
Kitörni az átlagos hétköznapok sodrásából, – szerintem ez a legtöbb anya vágya. Kiszakadni a mindennapos mókuskerékből, ahol mindig minden ugyanolyan, nincs változás, elborít a szürkeség. Így talán nem én vagyok az egyedüli, aki kapva kap az olyan alkalmakon, amikor színt vihet az életébe, felturbózhatja az unalmas hétköznapot. A BonPrix jóvoltából ez most sikerült is. Bővebben… →