Így könnyítsd meg a munkakezdést a család számára!

A szeptember a változások ideje: ovi, bölcsi, iskola és munkakezdés. Ránk mindegyik vár, így összegyűjtöttem azokat a dolgokat, amelyek révén elősegíthetjük magunk és a család számára, hogy minél zökkenő mentesebb legyen a váltás! A bejegyzésben szereplő ruhák a BonPrix jóvoltából kerülnek bemutatásra.

Magabiztos elhatározás

Ahogy a Anyu, dolgozz és ne dolgozz! című bejegyzésemben már olvashattad: fontos az édesanya munkába állása (és minden egyéb anyai döntés kapcsán természetesen), hogy ne az ítélkezés, hanem a támogatás övezze. Mivel a környezet megítélése nem(csak) rajtunk áll, kiemelt szerepet kap a saját hozzáállásunk, elhatározásunk. Ha mi magunk sziklaszilárdak vagyunk a döntésünkben, akkor az kihat majd a környezetünkre is, az ellenkezés szinte el sem jut hozzánk, vagy bátran megfelelünk. Ez a magabiztosság pedig átragad a gyerekekre is: anya tudja mit csinál, biztos a döntésében, és jól irányítja az életünket. Bízhatunk anyában, tudja, hogy jó lesz nekünk a bölcsiben, oviban, és ha anya megbízik a gondozóinkban, akkor nekünk sincs okunk a kételkedésre. Ha elhatároztad magad a munka és a bölcsi mellett, akkor már ne olvass ellenvéleményeket (úgyis mindenről van pro és contra), hanem erősödj meg a döntésedben és a gyermek(ek) felé is azt közvetítsd, hogy most valami fantaszikusan csodálatos kaland veszi kezdetét!

 

Tervezd meg az új napirendet!

Minden új rendszer működőképességét az idő múlása igazolja, és ami papíron működött az lehet, hogy a valóságban egyáltalán nem jön be. Mégis magabiztosságot és viszonyítási pontot ad, ha az ovis/bölcsis/sulis időszakra is van egy előre átgondolt új napirendetek. Az új ébredési időponthoz viszonyítva új reggeli rutin kell, ehhez mérten lehet, hogy a lefekvés idejét is módosítani kell a nyárihoz képest, amely elképzelhető, hogy szintén új menetrendet igényel. A hazaérkezés utáni eseményeket is jó, ha előre betervezzük: közös játék a gyerekekkel, házimunka, kell-e főzni stb. Ez lehet, hogy időjárás függvényében is változik majd, de ha van egy elgondolás, keretrendszer vagy néhány szabály (pl. kütyühasználatra, takarításra vagy közös időtöltésre vonatkozóan), ahhoz lehet viszonyítani.

 

Tervezd meg a házimunka ütemezését!

A munkába járás révén kevesebbet leszel otthon, így nem marad annyi időd a házimunkára, mint korábban. Megnyugtatásul viszont gondolj bele: 3-4 étkezést nem otthon töltenek el a gyerekek, te sem otthon fogsz enni, tehát ennyi mosatlannal, maszattal és munkával kevesebb van, a játékokat sem egész nap borongatják, így nem egy napnyi felhalmozott rendetlenséggel kell kezdened. Viszont az ételről így vagy úgy gondoskodni kell (esetleg rendelés, menza vagy este fogsz főzni vagy hétvégén és akkor fagyasztasz?). Mikor takarítasz? Délutánonként elosztva vagy hétvégén együtt egy lakásszintűt? Ezt mindenképp érdemes átgondolni. A feladatok újraosztására is szükség lehet: amíg te otthon voltál és férjed eljárt dolgozni lehet, hogy a házimunka oroszlánrésze rád hárult. Most, hogy mindketten dolgozni fogtok, arányosabban kell megosztani a feladatokat egymás között.

 

Betegségtervek és vészhelyzeti forgatókönyvek

Mi lesz, amikor a gyerekek megbetegszenek? Ki marad otthon velük, ki viszi őket orvoshoz? Ha mindkét szülő dolgozik, hogy osztják meg a táppénzt, szabadságot? Nagyszülők be tudnak segíteni, vagy esetleg barátok, szomszédok? Ha eddig nem építettetek támogató hálózatot és csak egymásra számíthattok férjeddel, akkor most ideje erre is gondolni. Szerezz segítséget! Lehet, hogy csak nem merted eddig mondani, kérni, de szívesen segítene valaki a gyülekezetből, szomszédságból, baráti körből vagy a rokonságból.

 

Kapszularuhatár a gyorsabb reggelekért

Reggelente rohanás, kapkodás, hogy mindenki elkészüljön, odaérjen? Mindent nem lehet leegyszerűsíteni, de amit igen, azon érdemes dolgozni. Ilyen a ruhatár is. A klasszikus kapszulagardrób néhány, egymással jól összeillő és praktikusan kombinálható ruhából áll. Így kb. „bármit” kivehetsz a szekrényből, nem kell a párosítgatásokkal bajlódni. Ez nálam nem működött ilyen minimalista formában, és valóban nem minden nő képes rá, hogy csupán 20-30 ruhadarabból öltözködjön. Ezért én azt csináltam, hogy megtaláltam a saját színskálámat, amelyben jól érzem magam illetve a stílust, amely mentén öltözködöm. Ehhez mérten vásárolom a ruháimat (illetve ez volt a határ a selejtezéskor), így egy praktikusan kombinálható ruhatáram van, de nem tipikus kapszula, ami a számosságot illeti.

A munkára való felkészülésem során ellenőriztem a készletemet: az új élethelyzetre mennyire felelnek meg a jelenlegi ruháim, illetve konkrétan milyen darabokkal egészíthetném ki a gardróbomat, hogy a lehető legkevesebb vásárlással a lehető legtöbb kombinációt érjem el. Számomra ez több szempontból is egy kellemes játék: izgalmas, hogy képes vagyok-e megoldani a minél több kombinációt kevés ruhából illetve anyag és környezettudatossági kérdés is. Nem akarok többet költeni, és jobban terhelni a környezetemet, mint amennyire valóban szükségem van.

Így végül 3 ruhadarab költözött be a gardróbomba a kombinálhatóság jegyében: egy nadrág, egy blézer és egy blúz.

Ezek a darabok egymással is passzolnak, tehát eleve nyertem egy teljesen új szettet. Mivel alapvetően egyszínű és nem túl harsány mintás ruháim vannak (a kombinálhatóság miatt), ezeket akartam kicsit feldobni, fűszerezni.

A választott paperbag nadrág az első ilyen típusú darab a ruhatáramban. Érdekes szabás, de alapvetően kényelmes, a gumírozott dereka miatt a 34-es méret kellően feszül mégis komfortos. Nem gondoltam, hogy a megkötős rész ilyen magasra kerül, így klasszikus blézerrel nem igazán kombinálható. (Bár lehet, hogy én vagyok az egyetlen, akinek egyáltalán megfordult a fejében paperbag nadrágot blézerrel kombinálni…) A blúzzal viszont tökéletesen passzol: mind színvilágban, mind fazonban. Viszkóz anyag egyébként, de nem átlátszó, és bár picit féltem, hogy túl vékony lesz, szerencsére erős anyag, nem egy nyári lenge blúz, hanem ősszel is tudom majd viselni. A nadrágról is ugyanez elmondható: a lyrocell nadrág szintén jó lesz őszre.

IMG_20190828_184507

A halvány eperpiros blézer passzol a blúzzal, és kék nadrággal, farmerrel illetve barnával is jól mutat. A hasonló színű blúzommal pedig nagyszerű párost alkotnak. Végre van egy blézerem, ami kellően elegáns, mégsem annyira komoly zakó. Farmerrel és szövetnadrággal is kombinálható, én pedig pont erre vágytam. Egyébként nem tudom miért, de engem ezek a kombinálások hoznak lázba: azt érzem, hogy 1-1 ruhadarabbal így a korábbi darabok is új életre kelnek, illetve így tudom, hogy az újonnan bekerülő darab is ki fog szolgálni, nem csupán 1-2 alkalommal lesz rajtam (hanem 30-nál is többször).

IMG_20190828_184028

Ti milyen praktikákkal könnyítitek, vagy könnyítettétek meg korábban a munkába állást?

A ruhákat itt találjátok meg:

Mintás blúz https://www.bonprix.hu/kategoria/371/bluzok/

Paperbag nadrág https://www.bonprix.hu/kategoria/374/nadragok/

Blézer https://www.bonprix.hu/kategoria/369/blezerek-es-kosztumok/

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s