Annyira elcsépelt lett az elmúlt néhány évben az „énidő” kifejezés, hogy magam is elbátortalanodtam a használata kapcsán. Mindenki kicsit mást ért alatta, és a járványhelyzet kapcsán ez fokozottan igaz. És vajon van lehetősége egy anyának énidőt tartani ebben a korlátozásokkal teli, ovi- és iskolahiánnyal megspékelt helyzetben? Ennek jártam utána.
Milliónyi gondolat és érzés cikázik bennem napról napra. Olykor hajlamos vagyok azt hinni, hogy megtaláltam a saját lelki egyensúlyomat ebben a nyugtalanul nyugodt kényszerállapotban, máskor meg azon csodálkozom, hogy feltételezhettem egyáltalán ilyet. Információk, érzések, bizonytalanság, gyerekzsivaj. Hálás vagyok a nyakunkba szakadt lehetőségnek, amikor a bolygó is fellélegezhet, és az ember is lelassíthat. Nem mulasztom el minden percben figyelmeztetni magam, hogy pozitívan lássam a helyzetet. De azért erősen hullámzóan érzem magam. Bővebben… →
Az utóbbi időben csendesebb voltam a megszokottnál: kevesebb poszt született a blogra, facebookon és instán sem voltam túl aktív. Hallgattam, mert nem tudom megfogalmazni, amit szeretnék mondani, és vártam azt a pillanatot, amikor képes leszek rá. Bővebben… →
Azt figyeltem meg, hogy egy új helyzetbe csöppenve kétségbeesve próbáljuk megkeresni a megfelelő megoldásokat, igyekszünk új rutinokat felállítani, vagy bármilyen kapaszkodót keresni a megváltozott hétköznapokban. Vagy próbáljuk hozni a korábbi színvonalat, a megszokott eredményeket, aktivitást, és türelmetlenek vagyunk, ha nem megy ugyanúgy minden, mint régen. Jön egy új helyzet, megszületik egy kisbaba, ledönt egy betegség, elköltöztök vagy új munkába kezdesz. És a többi területen sem akarsz elmaradni, de az újban is jól akarsz szerepelni. Aztán lehet, hogy egyik sem megy. Egyáltalán nem. A régit már nem tudod úgy csinálni, az újhoz meg még nem értesz annyira, nem vagy olyan gyakorlott vagy rengeteg információhiánnyal küzdesz.
Erősnek lenni ma szinte alapelvárás. Gyengének lenni már-már ciki, legyen szó akár nőről vagy férfiról. Sírni, elgyengülni, megmutatni, hogy nem vagyunk tökéletesek: egyáltalán nem számít érdemnek. Úgyhogy fel is vesszük a keménység burkát, felszívjuk magunkat és megyünk tovább akkor is, ha fáj, ha nehéz. Sírás helyett elfojtjuk az érzést, félünk megbocsátani és bocsánatot kérni, de leginkább attól félünk, hogy megnyíljunk mások előtt. Attól tartunk, kihasználnák a helyzetet, belénk rúgnának mások, vagy hátulról támadnának ránk később. Álarcot húzunk, megkeményítjük magunkat, erősnek mutatkozunk: így kevesebb támadási felület marad rajtunk. Csak épp így az igazi emberi kapcsolatoktól is elvágjuk magunkat. Bővebben… →
Jó napok és rossz napok: felváltva. Hullámhegyek és hullámvölgyek váltakozása. Gyakrabban, mint kellene. Így néz ki az életem egy ideje. Két napig mosolygós, motivált, energiával telt ember vagyok. Aztán letörök, mint a bili füle. Nem akartam róla beszélni, mert „ciki”. Hogy folyton elbukom. Pedig nem mutatnék őszinte képet, ha mindig csak a pozitív dolgokról nyilatkoznék: hisz fény és árnyék kéz a kézben járnak. Bővebben… →
2016 nyarán belevágtam egy kihívásba, melynek keretében 101 dolgot írtam össze magamnak, amelyet 1001 nap alatt szeretnék teljesíteni. Aztán elkezdtem szorgalmasan pipálgatni a listám feladatait, hiszen az a saját vágyaimat tartalmazta, majd teljesen elmaradtam vele. Mondhatjuk úgy is, hogy “közbeszólt az élet”, de lássuk akkor, hol tartok most. Bővebben… →
Annyira jó lenne lelassítani az időt és csak belesüppedni a pillanatba. Lassan, kimérten élni meg a percet, miközben az teljesen átölel minket. Érezni a szél simogatását, hallani a madarak éneket, miközben nem kavarog ezernyi gondolat és aggodalom a fejünkben, szívünkben. Érezni a jelent, benne lenni szívvel-lélekkel…
A selejtezés, a szükségtelen lomok szanálásának gyakorlati hasznát könnyen magunkévá tesszük: A kevesebb lom, egyenlő kevesebb rendezni- és takarítani való. A lelki részét most kezdem igazán megérteni: számomra egy utazás ez a selejtezés, ami többről szól, mint amit a tárgyi szint sejteni enged… Bővebben… →
Oly nagyszerű, hogy a két nem, nő és férfi ennyire különböző. Mintha két különböző világ lenne, amely mégis a másikban akar kiteljesedni. Más-más erősségekkel, gyengeségekkel, különböző tulajdonságokkal és szerepekkel vagyunk megáldva. Gyakran egészen máshogy gondolkodunk: egyszerűen másképp jár az agyunk. De bárhogy is legyen, mindnyájan értékesek vagyunk legyünk akár nők vagy férfiak. Más-más tulajdonságok, ugyanolyan értékes emberek, mégis más-más szerepekkel. Ennek ellenére hálásak lehetünk, hogy egy napon, vagyis a main, Nő-napon nagyobb hangsúly kerül a női értékekre.