Milliónyi gondolat és érzés cikázik bennem napról napra. Olykor hajlamos vagyok azt hinni, hogy megtaláltam a saját lelki egyensúlyomat ebben a nyugtalanul nyugodt kényszerállapotban, máskor meg azon csodálkozom, hogy feltételezhettem egyáltalán ilyet. Információk, érzések, bizonytalanság, gyerekzsivaj. Hálás vagyok a nyakunkba szakadt lehetőségnek, amikor a bolygó is fellélegezhet, és az ember is lelassíthat. Nem mulasztom el minden percben figyelmeztetni magam, hogy pozitívan lássam a helyzetet. De azért erősen hullámzóan érzem magam.
Idő a gyerekekre, meg a 0-24-es gyerekfelügyeletre (és néhány órányi idegbajra)
Persze ez egy fantasztikus lehetőség a gyerekekkel együtt töltött idő növelésére. Igen, most rengeteg kreatív ötletet megvalósíthatunk. És igen, fantasztikus 0-24 a gyerekekkel lenni, annak minden felelősségével együtt. Amikor a nevelésbe nem segíthet be az óvónő, a szociális kapcsolatokban nem lehetnek jelen a korukbeli kispajtások. Amikor nem mosolyoghat és mondhat pár kedves szót az utcán, a boltban, a játszótéren az ismerősünk. Amikor nem segíthet a nagyszülő a gyerekekkel járó időbeli és mentális terhek levételében. Amikor rád marad minden és mindenki.
Igen, csodás lehetőség, de valljuk be, teher és megpróbáltatás is. Persze örülünk, ha nem vagyunk betegek és „csak” annyi a nehézségünk, hogy 0-24 órát, heti 7 nap a gyerekkel vagyunk, ki tudja meddig. A hálán túl azonban talán felszínre tör az az érzés, hogy ez nehéz, terhes. Hogy jó lenne egy kis szusszanás, egy magányos séta, egy barátnős program, vagy csak csendben dolgozni az irodából vagy épp otthonról (munkaidőben, nem hajnali 2-kor!), gyerekzsivaj nélkül. Nem hálátlanság így érezni.
Szerintem nem baj, ha be mered vallani magadnak, hogy bizony ez így kemény meló lesz, és jó lenne kicsit kiszakadni, a gyerekeket meg elküldeni nagyihoz vagy az oviba. Könyörögve kérlek, ha ez benned is megfogalmazódott, ne marcangold magad érte! Engedd meg, hogy így érezz, ne ítélkezz magad felett.
Csak mert úgy tűnik(!!!), másnak csupa rózsaszín cukormáz otthon lenni X darab gyerekkel, nem látod mikor éjjel a fürdőszobában sír, hogy elege van, vagy mikor rákiabál a verekedő tesókra, hogy most már tényleg legyen vége.
Örülök, ha örülsz a rád szakadó idő- és gyerekseregnek, de megértelek, ha olykor kiszakadnál ebből a végeláthatatlan helyzetből és elvonulnál a gyerekzsivaj elől. Ne legyen emiatt bűntudatod, most épp elég a többi teher cipelése, ezt nem muszáj felvenned. Megéled az érzést, átengeded magadon, aztán megnézed, milyen megoldást tudnál találni. (pl. hogyan tudod jobban kihasználni a gyerekek alvásidejét, jobban lekötni önálló játékkal a gyerekeket, aktívabban bevonni a másik szülőt a gyerekek körüli teendőkbe). A lényeg: nem baj, ha így érzel. Kitartást, közel a vége. Legalábbis egy kicsivel biztosan közelebb, mint tegnap volt.
Tükörvírus
A járvány tükröt tart elénk. Ez a helyzet most előhozta, ami korábban is megvolt bennünk: némely tulajdonságunkról tudtunk és most felerősítve látjuk, némelyek teljesen ismeretlenek voltak eddig számunkra. Mindnyájunk személyiségének van ugyanis ismeretlen területe, amelyet sem mi sem, mások nem ismernek. Olyan személyiségjegyekre, viselkedési formákra kell itt gondolni, amelyek olyan helyzetben mutatják meg magukat, amelyekkel korábban nem szembesültünk.
Például csak tippelni lehet egy kismama esetében, hogy hogyan viseli majd a szülést, a kisbabával való éjszakázásokat, vagy a többgyermekes létet. Katasztrófák, vészhelyzetek esetén sem tudhatjuk, pontosan hogyan viselkednénk: az égő házból vajon másokat mentünk ki előbb, vagy magunk menekülünk, vagy földbe gyökerezett lábbal figyeljük a lángokat. Nem tudhatjuk, míg nem éltük át.
És ez a helyzet a koronavírussal is. Szó szerint vészhelyzet van, ami mindnyájunknak újdonság és előhozhatja azokat a dolgokat belőlünk, amelyek számunkra is újdonságot jelentenek.
Ez egyrészt kiváló lehetőséget nyújt az önismeret fejlesztésére (ugye, ha már citrom, csináljunk belőle limonádét, és használjuk ki!), másrészt riasztó is lehet. Én is tapasztalom, hogy felerősítve törnek bennem felszínre a korábban meglévő tulajdonságok: például többet írok a blogra (mert szeretem), többet olvasok (mert fontosnak tartom a fejlődést), örülök a gyerekkel töltött időnek, ugyanakkor kétségbe ejt, ha arra gondolok, hogy talán szeptemberig is én leszek az óvónő, az ovis csoport és az anyuka is egy személyben. Ezen kívül rosszul esik a közösség hiánya, mert nekem ez mindig is baromi fontos volt. Viszont elég jól viselem az itthonlétet, a szabálykövetést, fegyelmezettséget, mert ez alapból is erősségem, és az otthonomat is nagyon szeretem. Úgyhogy most előjönnek azok a dolgok, amelyek mindig is itt voltak, csak a járványhelyzet felerősítette őket.
Napirend és kapcsolatok
Megpróbáltunk az előző két hét során többféle napirendet és időgazdálkodási megközelítést, abban a reményben, hogy megtaláljuk az új helyzetben azt, ami mindnyájunknak megfelelne. Beletört a bicskánk. Aztán ráébredtem, hogy ezek csak a jéghegy csúcsát jelentik. Valami fontosabb van ezek alatt: önismeret, a házastárs és a gyerekek igényeinek ismerete, alkalmazkodás, türelem, elfogadás, szeretet, asszertív kommunikáció.
Nincs olyan technika meg trükk, ami biztosan működne a családokban ebben az „otthonmaradok” időszakban az időbeosztást illetően.
Mások vagyunk mindnyájan, más helyzettel, más igényekkel és személyiséggel (még egy háztartáson belül is!!) Talán azt hinnétek, hogy férjemmel mi nagyban hasonlítunk egymáshoz az időgazdálkodás tekintetében (is), ám ez nem így van. Én sokkal „szabályozottabb” ember vagyok, ő meg kreatív és ennek megfelelően néha kaotikusabb. Én reggel szeretek korábban kelni, ő inkább éjszakai bagoly. Én be tudom osztani, hogy egy-egy témával mikor fogok foglalkozni, neki ez nehezebben megy, sokkal spontánabb. Ennek megfelelően ő könnyedén megold egy hirtelen felmerülő problémát én meg kétsége esek, mert rugalmatlanabb vagyok. Szóval ha idő- vagy energiagazdálkodásról van szó, mi különbözőképpen működünk alapjáraton.
De ami ezeknél fontosabb: a minket összekötő szövetséges szerelem. A kapcsolat, amelynek ápolására most még nagyobb hangsúlyt fektetünk: a napirend betartását sokkal rugalmasabb értelmezzük és olykor hagyjuk felülírni, hogy az valami merőben jobbat hozzon létre. Minket, mint házaspárt, és négyünket, mint családot. Ebben a nehéz helyzetben a legfontosabb számunkra a kapcsolatápolás lett: házaspárként, családként, Istennel.
Hálás vagyok a családomért, az ajándékba kapott lehetőségért. Mert ekként is tekintek a járványhelyzetre: lehetőség az együtt töltött idő növelésére, egymás és önmagunk jobb megismerésére, fejlődésre, alkalmazkodóképesség növelésére. Mindemellett nem szégyellem bevallani magamnak a nehézségeket, problémákat és úgy általában azt, hogy akkor sem minden rózsaszín, ha maximálisan szeretjük egymást.
Te mennyire tudsz stabilitást találni ebben a helyzetben? Problémának vagy lehetőségnek látod inkább?
Anyu tervez blog és coaching 