Így lesz nyugodt, boldog az adventi készülődés!

A karácsonyi készülődés több okból is frusztrációt okozó kérdés. Egyrészt népszerű az a nézet, mely szerint nem az ÁNTSZ-t várjuk, hanem Jézust és nem cél a karácsonyi takarításban megrokkanni. Abszolút így van. Ugyanakkor érthető a vágy, hogy szeretnénk kitenni magunkért: és ha nem is tökéletes, de egy élhető rendben-tisztaságban megélni az ünnepet. Ez azonban nemcsak egyetlen skála, amelynek egyik végpontja a “tojok a takarításra”, a másik pedig a “akkor is tökéletesen tiszta lesz minden, ha beleszakadok”.

A legtöbben ésszerű, de jól összerakott adventi-karácsonyi időszakot szeretnénk, a lehető legkevesebb kapkodással és stresszel. Hiszek abban, hogy nem kell fekete-fehéren gondolkodnunk: nemcsak a mindent vagy semmit hozzáállás létezik a karácsonyi készülés kapcsán sem.

Szerintem fontos, hogy megnézd, mi az, amit te, személy szerint fontosnak tartasz elvégezni, milyen karácsonyt szeretnél és hogyan fogod ezt megvalósítani és cserébe miről vagy hajlandó lemondani. Talán a karácsonyi teendők között szelektálsz: például kevesebb fajta süti és aprólékosabb dekor, talán más típusú tevékenységek között mérlegelsz: kevesebb munka, több pihenés és lassú készülődés a gyerekekkel. Talán a karácsonyi teendőidet veszed nagyon minimumra, hogy a munkában teljesíteni tudj év végén. Bárhogy is legyen, a lényeg, hogy tudd: rendben van.

Nem kell megfelelned, teljesítened, túlpörögnöd, rástresszelned. Az is rendben van, ha nagy vendégséget, sokféle fogást és különleges dekort szeretnél. A tervező abban is segítségedre kíván lenni, hogy ezeket a döntéseket te magad hozd meg, hogy olyan legyen a karácsonyotok és a készülődésetek, amilyenre ti vágytok.

Ezért is készítettem el idén az Adventi és Karácsonyi Tervezőt, amely végigvezet a prioritásaid meghatározásán és a technikai részletek megtervezésén karácsony kapcsán.

Letöltheted ingyenesen innen:

“Miért kell ennyit beszélni a karácsonyról? Hát ráununk még százszor, mire eljön!”

Nekem ez volt az őszinte vélekedésem jóideig a karácsonyi tervezéssel kapcsolatban. Túlgondolásnak, plusz erőfeszítésnek, felesleges körnek éreztem. Küzdöttem a gondolattal, hogy mégis minek ez a nagy készülődés, ráununk mire eljön a valódi ideje az ünnepnek.

Aztán évről évre egyre halkabbak lettek bennem ezek a hangok, és elkezdtem egyre reálisabban látni az ünnepet és annak várását. Megtetszett, hogy már Adventben lehet ünnepi hangulat, fények és sütiillat. De ami a legnagyobb felismerésem volt ezzel kapcsolatban az az, hogy a karácsonyra készülés mind fizikai mind lelki szinten elkezdett annak fokmérője lenni, hogy hol tartok én, mint egyén. Én mint Évi, mint személyiség, mint képességek birtoklója, egy szóval önmagam. Kis tét mellett próbálgattam magam és elkezdtem erre az időszakra úgy tekinteni, mint aki egy kisebb teszten megméretteti magát (tudjátok olyanon, amin nem szétgörcsölöd magad, hanem kellemesen izgulsz, hogy milyen szuper lesz, de azért kihívást is jelent).

  • Sikerül-e egyre jobb karácsonyi ajándékkal készülni? Bemutatja számomra, hogy mennyire ismerem azokat, akik körülvesznek, akiket szeretek. Figyelek rájuk, hogy mindez sikerüljön.
  • Sikerül-e kereten belül maradni anyagilag: mennyire vagyok praktikus, hatékony, jól gazdálkodó ember.
  • Sikerül-e kényelmes-otthonos helyet teremteni adventre, karácsonyra. Hiszen ez nem megy anélkül, ha az év többi részén nincs rendszere ennek.
  • Sikerül-e a gyermekeimre ráhangolódnom. Ez is tulajdonképpen az egész éves kapcsolatunknak a lenyomata.
  • Sikerül-e közösségi szinten egyre nagyobb részvételt tanúsítanom: pl. adventi vásárt szervezni a gyülekezetben, karácsonyi műsor betanításában segíteni stb.
  • Tudok-e befelé figyelni, megpihenni, lelkileg növekedni? Ez az egész év során jó, ha elkísér.

Így vált szép lassan az évek során a karácsonyi készülődés számomra a habbá a tortán. Vagy a jéghegy csúcsává, amely nem önmagában van, hanem sok-sok dolog ott van alatt a mélyben, amely megalapozza azt, ami kilátszik.

De volt olyan karácsonyom is, amikor az volt a cél és siker, hogy minél olcsóbban sikerüljön mindent megoldani, és olyan is előfordult, mikor a munkára összpontosítottam és sok volt a sebtében és drágábban vásárolt ajándék és étel ebben az időszakban.

Én azt gondolom érdemes úgy tekinteni a karácsonyra, mint egy

mini teszt a prioritásaidhoz, hogy valóban azt csinálod-e, amit fontosnak tartasz és amit annak tartasz azt be tudod-e illeszteni ebbe az időszakba 🙂

Szóval hajrá a készülődéssel, és ha a korábbi évekre a görcsösség volt jellemző, próbáld ki idén tényleg jól felmérve a prioritásaidat csak annyit tenni, amely nektek jó. Boldog anya, boldog család 😉

Ha a lényeg, a fő üzenet, az hogy Jézus Krisztus, Isten fia eljött a földre hogy megváltson minket bűneinkből, a helyén van, akkor úgy gondolom az adventi időszak részletkérdéseiben bátran lehetünk szabadok.


Oszd meg tapasztalataidat, kérdéseidet a tervezővel kapcsolatban és készüljünk együtt a Rendszerető anyukák (új) facebook csoportban. Ha pedig már a jövő éves céljaidon gondolkodsz, akkor is érdemes lesz figyelned, mert az évtervező workshopon ezzel fogunk foglalkozni. Lehetőséged van ingyenes konzultációt is egyeztetned velem, hogy tisztábban láss a céljaidat és az oda vezető utat illetően.


Áldott adventi és karácsonyi készülődést kívánok!


Szeretettel:
Évi
http://www.anyutervez.hu

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s