Színes-szabad nyár

P00624-183131A korlátozások feloldása számomra igazi szabadságot rejtett magában: én ugyanis még annál is szigorúbban vettem mindent, mint amennyire törvényileg kötelező lett volna. A járványidőszak önismereti haszna azonban vitathatatlan számomra. A „feleljünk meg minél jobban a sztenderdeknek” meg a „jóanyaságnak”, „jóemberségnek” című báb egyre inkább elkezdett repedezni rajtam, és a szárnyalás vágya, az önazonosság egyre jobban érvényt kezdett szerezni bennem. Nem véletlen tehát, hogy amikor a BonPrix blogger programjának jóvoltából a ruhatáramat újítottam, előtérbe kerültek a színek és a számomra nyári szabadságot jelző minták, szabások. Bővebben…

Hírdetés

Júniusi kedvencek

beach-84533_1920A nyár beköszönte igazán pezsdítően hatott rám. A télre jellemző betegségek, magány szertefoszlottak, és végre kezdett kinyílni a világ. Még mindig új vagyok a környéken, de elkezdtem barátkozni, ismerkedni, és egyre inkább élvezni a gyermekeimmel töltött időt. Ők pedig lassan kezdenek „igazi” tesók lenni: már Júda is kommunikál a nagytesóval, és gyakran kergetik egymást, vagy báboznak, vonatoznak, autóznak együtt. Boldog vagyok, amikor így látom együtt őket. Sikerült kicsit olvasgatnom is a hónapban, illetve még néhány egyszerűsítésre is sor került az életünkben. Nem tagadom, egy-egy fárasztó, babasírástól hangos éjszaka után igazán el tudok keseredni, és nehezen találom az utamat, de Isten mindig kiemel ezekből a nehézségekből, és sikerül új fókuszokat találnom, és ami még jobb: örömöt. Bővebben…

Nyáron később fekhet le a baba?!

M9JT8O48O0.jpgNyár, forróság, hosszabb nappalok, több program, és talán még apa is többet van otthon. Ahogy a napnyugta egyre inkább kitolódott, úgy toltuk ki mi is a lefekvések időpontját. Egyébként is sokszor volt nagyon meleg napközben, amikor kénytelen voltunk bent maradni, és csak késő délután tudtunk kimenni a szabadba. A nyárra jellemző sok-sok program, kirándulások, nagymamázások pedig szintén az esti lefekvések elhúzódásához vezettek. Ezzel biztos nem voltam egyedül, hiszen az ismerős anyukák is arról számoltak be, hogy gyermekük 10-11 körül fekszik le (nálunk ez 9-fél 10 volt).

De most felmerült bennem a kérdés: nyáron vajon nincs szüksége ugyanannyi alvásra egy kisgyermeknek, mint a téli időszakban? Bővebben…

Nyaralj otthon, fedezd fel a környéket!

DY4Q9UNZBPA nyaralásra fordított költségek nagy részét legtöbbször a szállás és az utazás adja. Így ha el szeretnél menni nyaralni néhány napra, jócskán bele kell nyúlnod a pénztárcádba, nem is beszélve az egyéb költségekről. Vagy nem mész nyaralni. Zavar ez a patthelyzet: Nyaralni, rengeteg pénzt elköltve, vagy otthon maradni, miközben elrepül a gyönyörű nyár. Ennek nem kell így lennie! Bővebben…

Nyári kapszulagardróbom

nyári kapszulagardróbA kapszulagardrób különösen hasznos jelenség: a minden passzol mindennel típusú minimalisztikus ruhatár nagyban megkönnyíti az öltözködést. Nemcsak helytakarékos és költséghatékony megoldás egy ilyen ruhatár kialakítása, de leveszi a reggeli ruhaválasztás gondját is a vállunkról. A nyári kapszulagardrób kialakításával pedig még többet nyersz: pakold bőröndbe a kis ruhatárad, és már indulhatsz is nyaralni!

A tavaszi ruhatáram bemutatása után következzen most a nyári kapszulagardróbom. Bővebben…

Nyári tervezés

P1020037.JPGA nyár beköszöntével az jutott eszembe, hogy nem szeretném, hogy ez a csodálatos három hónap csak úgy elrobogjon mellettem. Még csak most kezdődött a nyár, de olyan gyorsan elrepül, ha nem figyelünk oda rá. Ezért úgy döntöttem készítek egy kis tervezőt és átgondolom, mit szeretnék a nyáron megvalósítani, hová szeretnék eljutni, afféle nyári bakancs-listát. Bővebben…