Színes-szabad nyár

P00624-183131A korlátozások feloldása számomra igazi szabadságot rejtett magában: én ugyanis még annál is szigorúbban vettem mindent, mint amennyire törvényileg kötelező lett volna. A járványidőszak önismereti haszna azonban vitathatatlan számomra. A „feleljünk meg minél jobban a sztenderdeknek” meg a „jóanyaságnak”, „jóemberségnek” című báb egyre inkább elkezdett repedezni rajtam, és a szárnyalás vágya, az önazonosság egyre jobban érvényt kezdett szerezni bennem. Nem véletlen tehát, hogy amikor a BonPrix blogger programjának jóvoltából a ruhatáramat újítottam, előtérbe kerültek a színek és a számomra nyári szabadságot jelző minták, szabások.

Fenntartható divat

Kedvező hírekkel szolgálhatok a Fenntartható divat kedvelőinek, ugyanis a kínálat nagy mértékben megnövekedett a BonPrix-nél ebben a kategóriában az utóbbi időben. Elsősorban lenvászon, pamut és pet palackból újrahasznosított termékeket találhatunk itt.

Sőt, a fenntartható divat kategóriába eső termékek zöménél van egy kis piros logó is, amely jelzi, hogy azt a terméket választva támogatod a Cotton made in Africa kezdeményezést.

Az afrikai pamuttermesztés (röviden CmiA) olyan kezdeményezés, mely több mint 780 000 kisvállalkozót tanít tíz országban, mint Mozambik, Uganda és Zimbabwe, a leghatékonyabb és leginkább környezetbarát pamuttermesztésre. Ez nem csak az embert és a környezetet védi, hanem ennek köszönhetően az egyes mezőgazdászok jobb aratásnak örvendhetnek.

Fenntartható divat kategória: https://www.bonprix.hu/kategoria/3775/fenntarthato-divat/

Pöttyös szoknya

IMG_20200626_130257

Ez a pöttyös kis szoknya épp azt a hétköznapi, mégis nőies stílust testesíti meg számomra, amelyet képviselek. Ugyanis úgy vélem, minden nap lehet csinos öltözködni, és ez nem feltétlenül kell, hogy kényelmetlenségekkel járjon együtt. A pamutszoknyát ezzel a szintén BonPrix-ből rendelt fehér, csipkés ujjú felsővel viseltem. Méretek tekintetében a már megszokott módon, érdemes eggyel kisebbet rendelni, nálam ez most azt jelenti, hogy felsőből 34-36 kell (attól függően, hogy mennyire akarom, hogy testhez álló legyen, vagy éppen kicsit lazább), nadrágból, szoknyából pedig a 36-os a kényelmes (pedig korábban 34 kellett, de hát a karantén-háj már csak ilyen… ez most itt maradt XD )

IMG_20200626_130323


Csipkeözön

P00624-183150

105599719_560672384622762_9124173673587440904_n
Amikor az auto-fókusz sejti, hogy a kávé a lényeg, és nem az arcom…

A coach képzésről szóló tanúsítványomat ebben a csipkés kombinációban vettem át Debrecenben: a vékony farmer anyagú nyári szoknya alul egy tetszetős csipkesávval van ellátva, a pamutblúz pedig a karján csipkés. Kicsit bizonytalankodtam a szettet illetően, míg végül úgy döntöttem, nekem tetszik, hogy ennyire nőcis, romantikus az összeállítás.

A visszahúzódó, anyukás külsőt szeretem olykor feldobni ilyen apróságokkal. A szoknya egyébként – a pöttyöshöz hasonlóan – gumis derekú, így igazán kényelmes viselet. A felsőből is 36-ost rendeltem, de ebből elég lett volna 34 is, így kissé lazán áll rajtam.

 


Laza nyári viselet

IMG_20200716_160113

Ezt a póló-nadrág kombinációt kifejezetten nyári sétákra találtam ki, amikor „nem akarok kiöltözni, sem megsülni, de jól is akarok kinézni”. A színes nadrágszoknya szintén gumis derekú, nyárias lazasággal rendelkezik, míg az egyszínű póló ezt kiegészítve teszi kényelmessé a szettet.

 

 

 

 

 

 

Összességében örülök ennek a szabadságnak, és bár tisztában vagyok vele, hogy könnyen elképzelhető, hogy mindez átmeneti, azért én mégis teljességében szeretném megélni mindazt, ami jelenleg adatott. Azt akarom érezni és élvezni, ami most van.

IMG_20200703_142335


Megtalálod a blogot a Facebookon és
Instagramon is,
zárt facebook csoportunkat Rendezett anyukák – Anyu tervez néven érheted el.

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s