Ajándékok ők, olyan csodák, amelyekért nem lehetek elég hálás. De nem mondom, hogy könnyű, sőt! Rengeteget hadakozunk, Júdával pedig pláne sokat harcolunk mostanság. Ahogy egy kedves ismerősöm mondta: valószínűleg azért, mert nagyon is hasonlítunk egymásra. Keresik a határaikat a gyermekeim és persze az enyémeket is, amit előszeretettel feszegetnek. Néha azt érzem, hogy szó szerint az idegeimen táncolnak és még élvezik is! Mégis hatalmas kincsek, és a magunk hétköznapi harcaival együtt is jó csapat vagyunk: férjemmel együtt, aki a kamera túloldalán áll. Milyen jelképes is ez! Gyakran nem látszik, mégis ő teszi meg a legfontosabbakat, és ő adja meg a háttérhez szükséges dolgokat. Igen, jó csapat vagyunk: hangosak, zajosak, de törekszünk mindig megtenni, ami erőnkből telik. Néha azt érzem, ez is kevés, de olyankor Istenre tekintek, aki tudom, hogy csak akkora próbát ad, amekkorát el tudunk hordozni. Vele.
.
.
.
#anyutervez #momoftwo #kétkicsivel #anyablogger #magyarblogger #myhappymoments #pillanataink #mylittlemoments #happylifewithkids #momlife #anyavagyokésélvezem #happyfamily #mik
A haj változása egy nőnél gyakran belső változást is jelez. Ha hullik, gyenge, töredezett, annak is megvannak a belső okai, ha pedig valaki frizurát vált, azt lelki tényezők is befolyásolhatják.
Az én frizuraváltásom a hajnövesztés. Nem levágatom, jelezvén magam számára is az új korszakot, hanem megnövesztem: számomra ez jelképezi (majd) a hosszú távú kiegyensúlyozottságot, jóllétet. Mert ez azt is jelenti, hogy nem kellett folyton váltások nyomán frizurát váltanom és ezáltal rövidebb és rövidebb fazonok mellett döntenem. Ráadásul ma megtudtam, hogy középszőke vagyok. Mondjuk ez erősen meglepett, mert 27 éven át erősen hittem, hogy nekem sötétbarna hajam van :D
Nálad mit jelképez a haj változása? :)
.
.
.
#hajam #myhair #hair #hairstyle #magyarblogger #anyablogger #mik
2 gyermekemet összesen 3 évig szoptattam, tehát az életem utóbbi időszakában nagyon is meghatározó volt számomra ez a csodálatos kapcsolat, bensőséges élmény. Ezen tapasztalatok révén a szoptatás világhete alkalmából hadd adjak egy kis biztatást a szoptatáshoz:
1. Higgy magadban! Meg voltam győződve, hogy csak igazi „ősanyák” képesek szoptatni, akiknek már oviban is csak a babázás jöhetett szóba, mint játék. A családomban sem szoptattak pár hétnél tovább az édesanyák, szóval úgy gondoltam, nálam sincs erre esély. Aztán ahogy egyre többet olvastam a témában, elhatároztam, hogy ez nekem is menni fog, mert saját testemből akarom táplálni a kisbabámat. Hittem benne, hogy sikerül nekem is!
2. Kérdezz, kérj segítséget! A www.lll.hu oldalán megbízható információkat találsz, illetve tapasztalatom szerint a védőnők és a háziorvosok többsége is rendelkezik a szükséges tudással, amely révén magabiztosan kezdhetsz neki a szoptatásnak. A lényeg, hogy tájékozódj és ne dőlj be a városi legendáknak, vagy egy-két negatív tapasztalatnak.
3. Támogató környezet kialakítása. Férjeddel beszéljétek meg, hogy elköteleződtök az anyatejes táplálás mellett, közös döntésetek segítsen a nehéz időkben is titeket. Ha ő melletted áll és a család többi tagja felé is ezt kommunikáljátok, akkor nagy valószínűséggel támogatóan fognak a témához állni.
4. Lesznek nehézségek, de több lesz a csoda. Minden kezdet nehéz és a szoptatással sincs ez másképp. Ritka az, ha valakinek egyből minden tökéletesen megy ezzel kapcsolatban. De ha kitartasz a nehézségek idején, akkor olyan bensőséges kapcsolatra lelsz, amely semmihez sem fogható. (Természetesen konzultálj orvosoddal, védőnővel ha problémákat tapasztalsz)
5. Készülj egy fantasztikus élményre! Amikor először a melledre teszik a kisbabát születés után, vagy amikor először néz a szemedbe, miközben szopizik, te pedig a kis puha haját, gyönyörű arcocskáját simogatod, na az semmihez sem fogható!
.
.
.
#szoptatás #breastfeeding #anyatej #anyavagyok #anyaság #momoftwo #magyarblogger #mik #magyarinsta
A közösségi médiával afféle „gyűlölök és szeretek” kapcsolatom van. A legtöbb korombelihez hasonlóan szeretek rácsodálkozni mások alkotásaira, életvitelére, rengetegen inspirálnak, vagy adnak erőt, motivációt a folytatáshoz. Én is szeretem megmutatni, mi történik velünk, mert nekem is jól esik erősíteni, inspirálni azokat, akik követnek engem. Másrészt gyakran érzem azt, hogy az élet kezd egy nagy képernyőbámulássá nőni a fejlett világban. Az események felnagyíthatók vagy lekicsinyíthetőek annak megfelelően hová tesszük a fókuszt a közösségi médiában. Mindent fotózva, körülírva, kommentelve egy egyszerű „kiültem az udvarra” esemény is gigaméretű filozofikus magasságokba emelkedő dologgá tud válni, máskor meg a legjobb, legértékesebb pillanatokról pont nem készül fénykép. Nem születik post a legcsodásabb dolgok kapcsán, és van, amiről pont azért maradunk le, mert közben nézzük, hogy más mit csinál. Az idő meg csak elmegy mellettünk…
Éppen ezért úgy döntöttem, hogy kiveszek egy hónap szabit, és kiszabadítom magam ez önként vállalt kötelezettség alól. Nem teljes internetmegvonásra gondolok, csupán a közösségi médiáról szakadok le júliusban, de a fb messenger appot fennhagyom a telefonomon, mert ezt sokszor használom telefonálásra a családdal, barátaimmal. Most egyszerűen felhagyok a görgetéssel, lájkolással, szivekkel, kommentekkel, és hogy azon tűnődjek, mit fotózzak, mit osszak meg és mit ne.
Összességében elfáradtam az utóbbi időszak megpróbáltatásaiban: nem volt egyszerű az előző két év, és a költözés bármily jól is sikerült, fizikailag leterhelt, és ez a fáradtság most jött ki igazán rajtam. Közben a fejem tele van egymást érő ötletekkel, gondolatokkal, csak épp a fókusz hiányzik: most ezt szeretném megtalálni. Úgyhogy a július nálam most a pihenésről fog szólni: és ezzel együtt megpihenek a közösségi médiától is, mert úgy érzem: fáraszt, lefoglal, elterel, összezavar. Attól tartok, vagyok annyira „függő”, vagy inkább „túlhasználó”, hogy ezt nehezebb legyen kivitelezni, mint leírni. De megpróbálkozom, mert egyszerűen érzem: most erre van szükségem.
.
.
.
#offline #socialmedia #livethemoment #summerbreak #needsomerest #recreation #magyarblogger #magyarinsta
Az előző hónapban úgy döntöttem: szüneteltetem az online jelenlétem. Ezt leginkább a közösségi médiára értettem, csak ilyen értelemben vonultam el a virtuális világtól. Tanulságos időszak volt ez számomra, és jó döntésnek bizonyult efféle böjtöt tartanom. Úgy éreztem ugyanis, hogy az online világ elveszi a pihenésem, az erőm, valamint akkor is ott lebeg felettem (és körülöttem), amikor nem szeretném. Mivel tudatában voltam, hogy számos előnye van az online térnek, biztos voltam benne, hogy a bajokat önmagamban kell rendeznem, és át kell állnom egy még tudatosabb használatra, melynek révén stresszmentesen élvezhetem a közösségi média adta előnyöket. Bővebben… 
Mindenkinél máshol húzódik az a határ, amelyet jónak, egészségesnek talál az online tevékenységekkel töltött ideje kapcsán. A munkáját online végző ember, a gyermekeivel otthon lévő anya, aki az internet segítségével kapcsolódik közösségekhez jogosan érezheti, hogy szüksége van a virtuális világra, mégpedig nem is kicsit. Mégis gyakran érezhetjük, hogy valahogy sok ez az egész. Megoldásként kínálkoznak a digitális böjtök, amelyek valamilyen formában minden szálat elvágnak egy időre ettől az élettől, talán rövidtávon működhetek, ám az igazi egyensúlyt csak elenyésző esetben képesek megadni hosszú távon. Rengetegszer futottam zsákutcába, amikor megpróbáltam korlátozni az internetes jelenlétemet, és nem sikerült a magam erejéből egy hosszú távú egyensúlyt megteremtenem a téma kapcsán. Most viszont úgy érzem, kezdek révbe érni: A Digitális egyensúly című könyv segített ebben. 
A karácsonyhoz való viszonyom elég hektikus mintázatot mutat: afféle se veled, se nélküled. Krisztus születésének ünnepét kiemelt helyen hordozom a szívemben, és az adventi időszakot is nagyon szeretem. A hangulat, az összetartozás érzése, a bekuckózás, csodavárás, a havas táj és a meleg otthon kontrasztja, a lelassulás. De vajon tényleg lelassulunk? Vagy ahhoz, hogy ezt elérjük, már októberben tennünk kell lépéseket?! 
Két éve, nagyon óvatosan léptem arra az útra, amelyről akkor még azt sem tudtam, hogy neve is van: minimalizmus. (Erről egyébként 
Pörög az élet körülöttünk, és gyakran pörgünk vele mi magunk is. Információs társadalomban élünk, és csak úgy áramlik felénk a sok új impulzus. Van, aki könnyen megbirkózik ezzel, de van, akinek nehezebben megy. Én ez utóbbiak táborát erősítem. Akkor hogyan tovább?
Sokan gondolunk arra, hogy szeretnénk olyan „igazi” karácsonyt. De mitől lesz az igazi? Jó szervezés? Finom étel? Több ajándék, szebb díszek vagy nagyobb karácsonyfa? Szerintem egyáltalán nem. Úgy vélem, a kapcsolatok teszik értékessé és igazivá a karácsonyt. Sőt, az életet.
A testi egészségem mellett a lelkit sem szeretném elhanyagolni anyaként. De hogyan is lehet megőrizni ezt a harmóniát? Nigriny-Demeter Adrienn, a 