Pörög az élet körülöttünk, és gyakran pörgünk vele mi magunk is. Információs társadalomban élünk, és csak úgy áramlik felénk a sok új impulzus. Van, aki könnyen megbirkózik ezzel, de van, akinek nehezebben megy. Én ez utóbbiak táborát erősítem. Akkor hogyan tovább?
Általában szeretem a pezsgést, a pörgős életet. Szeretek emberek közt lenni, és a saját munkáimmal is iparkodni, hogy minél több férjen bele az időmbe. Ez mindig is így volt, ilyen a személyiségem. Ám mióta gyerekeim vannak valami megváltozott, valahogy mégsem tudtam felvenni a korábbi tempót.
Valami hiányzott: ez pedig a csend, a magány.
A sok-sok impulzus feldolgozatlan marad, ha az ember 0-24-ben pörög, esetemben: babázik. Ráadásul két kisgyermekkel. Egyszerűen kimarad az általam „elemzési szakasznak” hívott idő, amit egyszerűen nevezhetünk a csend erejének is. Az események pörögnek, minden csak úgy megtörténik, miközben nincs idő feldolgozni, átgondolni, átértékelni a történeteket. Nincs idő az elemzésre, elmélyülésre, ezáltal az információ egy adag katyvaszként cikázik, és ha az értelmi szintre nem sikerül hatékonyan, rendezetten megérkeznie, akkor az érzelmi szinten kavarog szépen tovább.
Többek között ezért is tartom fontosnak, hogy mi, anyák is találjunk magunknak minden nap valamennyi időt, ami csak a miénk, amikor átgondolhatjuk dolgainkat, feldolgozhatjuk a velünk történteket. Szerintem sok konfliktusnak is elejét vehetnénk, és rengeteg aggodalom elhagyna minket ezáltal. Kell a csend, az elvonulás.
Azért is fontos ez, mert ha mi magunk nem töltekezünk fel testileg-lelkileg, akkor lemerülünk és nem tudjuk a családunk számára sem biztosítani a megfelelő érzelmi hátteret. Csak azt tudjuk adni, amink van: ezért is tartom fontosnak a csendet, az elvonulást, a töltekezést.
Éljünk a lehetőségekkel és merjünk kicsit gondolkodni, emlékezni, naplót írni, vagy ami jól esik. Pihenni, filmet nézni, venni egy nagy kádfürdőt. Ne szalasszuk el a csend erejét 🙂
Ha tetszett, oszd meg másokkal is 🙂
Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.
Keresd a blogot a Facebookon is!