Egy édesanya számára egy gyerekzsivajtól hangos házban a rend megteremtése és megtartása vágyálomnak tűnhet. Rendet tenni gyerek mellett: mintha csokit ennél fogmosás közben. Mégis van pár alapelv és trükk, amely segít enyhíteni a káoszon, a délutánra bejelentkező vendégeket pedig segít egy élhető közegben fogadnod.
Manapság gyakran biztatják azzal az édesanyákat, hogy foglalkozzanak nyugodtan a gyermekkel, és ennek fejében elhanyagolhatják az otthonukat. Mintha a kettő kizárná egymást. Persze jóindulatból kapjuk ezeket a tanácsokat, és valahol tudjuk, érezzük, hogy leginkább az áll ezek mögött, hogy a nagycsaládok felbomlásával magukra maradt anyukák válláról levegyék a terhet és fizikai segítség helyett a nézőponton csavarjanak egyet. Mit is mondhatnék: Működik is meg nem is. Bővebben… →
A 30 napos rendteremtő kihívás résztvevőivel mindnyájan egyetértettünk abban, hogy a rend, a rendezett környezett egy fontos és szükséges dolog az életünkben. És ez alól nem mentség, hanem éppen inkább motiváció a kisgyermek! Mozgatórugója annak, hogy számukra is nyugodt, biztonságos, áttekinthető környezetet teremtsünk. Most pedig nézzük meg, milyen előnyökkel jár a rendezett környezet! Bővebben… →
Milyen igaz a mondás, mi szerint, ki sokat markol keveset fog! Az idő, a teendők és a tárgyak tekintetében egyaránt érvényes rám ennek a közmondásnak az üzenete. Ha egyszerre akarok túl sok dolgot megtenni, ha a céljaim egyaránt fontosak és nincsenek igazán prioritásaim és ha túl sok cucc vesz körül az egyaránt megmérgez. Nem jutok előre, egy helyben toporgok. Most ezen fogok változtatni. Bővebben… →
A 30 napos tavaszváró rendteremtő kihívás résztvevőivel már túl vagyunk a rendrakás nagy részén, így már sikerrel frissítettük a gardróbunkat is a tavasz közeledtével. Ez nem is volt olyan egyszerű, hiszen emlékek fűznek a legtöbb ruhadarabhoz, jó pár „ebbe még visszafogyok” ruhákat őrizgetünk, sőt talán azok a ruhák is a szekrényünkben vannak, amelyeket kismamaként viseltünk, de a várandósság után már nem mutatnak előnyösen rajtunk. Bővebben… →
A hosszú, sötét téli napoknak még koránt sincs vége, ám már látszik a fény az alagút végén. Érdemes a közelgő tavaszra tekinteni, feledve a hideget, a zord időt. Addig pedig az otthonülős napokat nem kell nyomott hangulatban töltenünk, egy picit felgyorsíthatjuk a tavasz érkezését. Ebben fog segíteni a 30 napos tavaszváró rendteremtő kihívás! Bővebben… →
A költözések és a második gyermekem születése kapcsán átértékelődött bennem a rend fogalma. A szépen összehajtogatott ruhák értéke, a mindig szépen rendezett előszobafal és cipős szekrény, a párhuzamosra igazított szőnyegek, az élére vasalt ingek, a pontosan elhelyezett tárgyak haszna. Vagy inkább haszontalansága.
Nem számít mekkora a vagyonunk: szegény és gazdag egyaránt folytathat gyűjtögető életmódot, halmozva a szükségtelen holmikat. Van, aki megengedheti magának a nagyfokú költekezéssel járó halmozást, mások pont azért vesznek egy típusú dolgokból többet, mert nem tudnak megfizetni egy igazán jót. Bárhogy is legyen, a gyűjtögető szemlélet sokféle lelki béklyót köthet ránk. Bővebben… →
Az eszközökön végzett selejtezés, rendrakás után érdemes a virtuális környezetünkben is rendet teremteni! Nem is gondolnád, mekkora szerepük van a helyes időbeosztásban és a figyelmünk irányításában! Bővebben… →
A tárgyi környezetünk rendezettsége, vagy épp annak hiánya sokkal szembetűnőbb, mint a virtuális kupi, amit a számítógépünkön, telefonunkon, email fiókunkban őrzünk. Miközben egyre több időt töltünk elektronikus eszközeinkkel, még inkább elfeledkezünk, hogy néha ezek az eszközök is rendbetételre szorulnak.Bővebben… →