Az eszközökön végzett selejtezés, rendrakás után érdemes a virtuális környezetünkben is rendet teremteni! Nem is gondolnád, mekkora szerepük van a helyes időbeosztásban és a figyelmünk irányításában!
E-mail-ek
Neked is folyton tele a postaládád? Én arra gondoltam, hogy ha a posti úton érkező leveleket kivesszük a postaládánkból, majd a megfelelő helyre pakoljuk, illetve megtesszük a szükséges intézkedést, akkor miért ne tehetnénk meg ezt az elektronikus leveleinkkel is? Az őskáoszt ideje felváltani egy kis rendszerezéssel!
Én azt a módszert alkalmazom, hogy amint kapok egy levelet, igyekszem a lehető legrövidebb időn belül megválaszolni, illetve megtenni a hozzá kapcsolódó szükséges lépést. Ezután bekerül a helyére: a témának megfelelő mappába vagy épp a kukába. Ez a rendszer kevés beérkező levél esetén működik jól: ha napi több tíz vagy száz emailt kapnék, akkor ezt lehetetlen lenne követni ilyen formában.
Nagyobb mértékű beérkező levél esetén érdemes nemcsak téma szerint megalkotni a mappákat, hanem egy „elintézendő” címkét is létrehozni. Ide kerülnek azok a levelek, amelyeket elolvasás után úgy ítéltünk meg, hogy elintéznivaló (legalább válasz kötelezettség) kapcsolódik hozzá.
Amint lehetőségünk adódik érdemes ezt a mappát is rendezni, elvégezni a feladatokat, aztán pedig áttenni a levelet a téma szerinti megfelelő mappába. Ha hagyjuk, hogy felhalmozódjanak itt a teendők, akkor nem sokkal jobb a helyzet, mintha csak az alap fiókban tárolnánk őket.
Az elektronikus leveleink kézben tartása –mint láthatjuk- nemcsak a rendet szolgálja, hanem az időbeosztásunkra is kihat: segítségével könnyebben átláthatjuk feladatainkat, menedzselni tudjuk őket, ezáltal tervezni is egyszerűbb.
Kuka mappa: hírlevelek és társaik
A hírlevelek nagyon hasznosak tudnak lenni, ha érdeklődésünknek megfelelőek és önként döntöttük mellettük. (Az Anyu tervez hírlevélre például ITT iratkozhatsz fel). Ám sajnos sok olyan levél érkezik, amelyeket vagy nem kértünk, vagy már érdektelenné váltak számunkra. Ezek rosszabb esetben a fontos levelektől veszik el a figyelmet, jobb esetben pedig a kuka mappában landolnak már érkezésükkor. De erre is van egy megoldás: LEIRATKOZÁS.
Iratkozz le bátran azokról a levelekről, amelyeket már nem szívesen olvasol és rendre a kukában végzik. Talán korábban megérte a kupon miatt feliratkozni, de már nem szeretnél több ajánlatot kapni. Korábban érdekes volt egy blog számodra, de már nem szoktad olvasni. Iratkozz le bűntudat nélkül. Ha később ismét érdekessé válik számodra, újra feliratkozhatsz.
Akkor is érdemes leiratkozni, ha úgy érzed, túl sok emailed van, és sok időt vesz el a különböző ajánlatok, holnapok bejegyzéseinek áttekintése, elolvasása. Lehet, hogy mindegyik érdekel (főleg ha olyan túllelkesedő érdeklődő vagy mint én), de ha összességében már sok, akkor érdemes selejtezned. Ebben az esetben is igaz, hogy a hírlevelek nemcsak az email fiókod állapotára vannak hatással, hanem az időtöltésedre is. Hasznos segítség ebben az unroll.me is.
Közösségi média
A közösségi médián rengeteg olyan ismerősünk lehet, akit igazán nem is ismerünk. Vagy olyan oldalak bejegyzéseit is láthatjuk a falunkon, amelyeket korábban szerettünk, vagy csak kedvességből lájkoltunk be. Elképzelhető, hogy több csoportnak is tagjai vagyunk és olyan dolgokról is értesülünk, amelyekről nem szeretnénk, esetleg zavarnak, elterelik a figyelmünket, vagy egyszerűen érdektelenek számunkra. Persze az is előfordulhat, hogy túl érdekes is egy-egy oldal vagy csoport és ezért töltesz ott sok időt: esetleg többet, mint kellene.
Magad választod meg az ismerőseidet, csoportokat melyekben részt veszel.
Lehet törölni, kilépni, vagy az értesítéseket kikapcsolni. Bátran tégy rendet a virtuális közösségi életedben is.
Ezesetben is igaz, hogy nemcsak a rendezettségről van szó, hanem az idődről, energiádról, figyelmedről. Ha haszontalan vagy számodra érdektelen dolgok rabolják el a drága idődet, akkor változtass. Egyszerűsíts itt is, hogy a fontos dolgokra tudj figyelni és azok a kapcsolataid, amelyek igazán számítanak, ne szenvedjenek csorbát azért, mert minden más elterelte a figyelmedet!
Kedvencek és könyvjelzők
Nekem rengeteg dolog szerepelt a kedvencek között: tuti receptek, fényképes oldalak, hasznos cikkek. Eltettem, hogy majd megnézem, majd megfőzöm, kipróbálom. Aztán persze ki emlékszik ezekre a dolgokra? Azonban nem sok értelme van bármit is ilyen módon megjelölni, ha később úgysem térünk vissza rá, illetve a létezéséről is elfeledkezünk. Nézzük át ezeket is, és az érdekteleneket, aktualitását vesztett jelöléseket töröljük. A többit próbáljuk besorolni: ha mindig használjuk, maradjon meg könyvjelzőként. Ha egy sütireceptről van szó, akkor viszont kevés, ha könyvjelzőként őrzöd viszont megfeledkezel róla. Ütemezd be mikor szeretnéd elkészíteni, vagy nyomtasd ki a receptet, hogy biztosan meglegyen!
Nálad is szükség van egy kis virtuális rendrakásra?