A tárgyi környezetünk rendezettsége, vagy épp annak hiánya sokkal szembetűnőbb, mint a virtuális kupi, amit a számítógépünkön, telefonunkon, email fiókunkban őrzünk. Miközben egyre több időt töltünk elektronikus eszközeinkkel, még inkább elfeledkezünk, hogy néha ezek az eszközök is rendbetételre szorulnak.
Az elektronikus rendrakást a laptopon, személyi számítógépen érdemes kezdeni véleményem szerint. Valószínűleg nálad is sok dokumentum, fénykép, program várakozik besorolásra, vagy épp törlésre. Talán a filmjeid és a zenéid is kuszaságban vannak, de lehet csak a dokumentumaid között nem szoktál selejtezni. A legtipikusabb problémának azonban a képek rendbetételét látom, az okozza a legnagyobb kihívást a többség számára.
Néha igaz a mondás, miszerint érdemes a nehezebb feladatokkal kezdeni egy-egy tevékenységet, ám a számítógép rendberakásánál könnyen elkalandozhatunk, ha a legnagyobb falattal kezdünk. Ezért én azt javaslom, hogy írjuk össze, mely területeken, mappákban kell rendet raknunk, és a kisebb feladatoktól haladjunk a nagyobbak felé. Azért is bizonyulhat ez jó taktikának, mert elképzelhető, hogy rendrakás közben találunk még olyan információkat, amelyek befolyásolják a későbbi rendrakás logikáját. Én így szoktam végezni a rendrakást a laptopomon:
A számítógépen való rendrakás menete
- Tartalom áttekintése: Milyen mappákkal, fájlokkal, témakörökkel rendelkezünk? Írjuk össze, melyek szorulnak rendbetételre. Ha még sosem tettünk rendet a gépen, akkor minden mappára érdemes sort keríteni.
- Gondoljuk át, nem kell-e újraalkotnunk a mappáink rendszerét, hogy átláthatóbb, kezelhetőbb legyen a tartalom. Ez elég nagy munkát jelent, ezért csak akkor javaslom, ha tényleg nagy a káosz.
- Döntsük el, milyen sorrendben haladunk a rendrakás folyamán. Írjuk is fel!
Hogyan tegyünk rendet?
Dokumentumok:
Nehéz ügy, mert könnyen megtartunk szinte mindent, mert nem túl sok helyet foglal. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy szükségünk lesz-e még egy-egy fájlra, tartsuk meg, nem kell mindenáron selejtezni. De az aktualitását vesztett dokumentumokat, illetve ha valamihez kellemetlen emlék fűz, töröljük ki nyugodtan. A megmaradt fájlokat pedig bizonyos témák vagy időszakok szerint csoportosítsuk, illetve úgy, ahogy számunkra a leglogikusabb, legáttekinthetőbb.
Zenék
Mi az, amit tényleg hallgatok? Milyen rendszer alapján lehetne ezeket besorolni? Itt is érdemes törléssel kezdeni, majd kitalálni, milyen szisztéma alapján lehetne a legjobban áttekinteni a zenéket. Nálam bevált korábban, hogy időszakonként csoportosítottam, így egy-egy hónap mappájába az adott időben hallgatott zenék kerültek, ezzel meg is őrizve az adott időszakhoz kapcsolódó emlékeket. Ezzel az volt a baj, hogy ha hallgatni szerettem volna egy random listát, akkor mindig egyesével kellett a mappákat megnyitnom. Ehelyett most stílus, illetve „használat” szerint rendeztem a gépen található zenéimet: külön szedtem, amiket Lénával hallgatok, amelyekre tornát megelőzően nyújtani, bemelegíteni lehet, illetve a táncolós zenéket. Keresd meg, neked milyen rendszer lenne a legmegfelelőbb!
Filmek
Láttad és tetszett, vagy nem láttad de ezer éve megvan. Töröld, ami nem kell. Én korábban minden filmet kiírtam DVD-re, mára már felhagytam ezzel a szokásommal: ha megnéztem egy filmet, nem valószínű, hogy ismét megtekintsem, hiszen annyira sok nagyszerű alkotás vár még megnézésre.
Programok, egyéb fájlok
Ha valamit nem használsz (és a közeljövőben sem tervezed), azt érdemes uninstallálni. Egyrészt nem foglalja majd a helyet a fölösleges program, másrészt áttekinthetőbb lesz az asztalod és a menüd. Ha játékok is vannak a gépeden, amelyek csak kísértésbe visznek, amikor dolgoznod kellene, akkor ezekből is selejtezz.
Fényképek
Szerintem ez a legkeményebb dió. Sok ismerősöm számolt be arról, hogy egy Fényképek mappába össze-vissza vannak bedobálva a képei, és csak maximum a kiemelkedő események kapnak külön mappát. Ezzel csak az a baj, hogy hiába van milliónyi fényképünk, ha úgysem találjuk meg, ha keresnénk, így visszanézni sem fogjuk.
Én dátum szerint csoportosítom a képeket: Mindegyik év kap egy mappát, azon belül pedig az eseményekhez kapcsolódó dátum szerint szerepelnek az almappák. Így időrendben egymás alatt szerepelnek a különböző eseményekhez kapcsolódó képek. Azonban a hétköznapok folyamán is készülnek képek a telefonom segítségével, amelyek nem kapcsolódnak kiemelt eseményhez, ezáltal dátumhoz sem. Annak nem látnám értelmét, hogy napi szinten új mappát nyissak, ezért az ilyen általános jellegű képeket havi mappákba rendezem. Tehát, ha készül ma egy kép arról, hogy Léna homokozik, az a 2017-es mappán belül a „Március” nevű almappába kerül. De beválhat az is, ha kontextus szerint rendezed: egyik mappába a hétköznapok folyamán a gyermekről készült képek, másikba az otthonodról készült képek, de külön kerülhetnek bizonyos hobbik során keletkezett képek is.
Vírusirtás
Nem vagyok szakértője a témának, de egy vírusirtó alapos ellenőrzésének lefuttatása mindenképpen hasznunkra válik.
Telefon
A laptop, személyi számítógép rendezése után érdemes a többi eszközünket is kitakarítani. Én a telefonomat szoktam időről időre ellenőrizni, ugyanis itt is a képek logisztikájával küzdök: igyekszem minél hamarabb feltölteni minden képet a Drive-ra, ahonnan pedig a megfelelő almappákba a laptopomon. Ha felkerül egy adott fotó a felhőbe, törlöm a telefonról: így mindig tudom mi az, amit még el kell mentenem.
Az appok közt is érdemes néha egy selejtezést tartani és rendet tenni. Néha nem árt a Facebookot is letörölni, és legalább egy rövid időre megszabadulni a folyamatos online jelenléttől. Nekem ez sokat segít, hogy mindig megtaláljam az egyensúlyt a használatot illetően.
Te hogyan szoktál rendet tenni az elektronikus eszközökön?
Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.
Keresd a blogot a Facebookon is!