Mindenkinél máshol húzódik az a határ, amelyet jónak, egészségesnek talál az online tevékenységekkel töltött ideje kapcsán. A munkáját online végző ember, a gyermekeivel otthon lévő anya, aki az internet segítségével kapcsolódik közösségekhez jogosan érezheti, hogy szüksége van a virtuális világra, mégpedig nem is kicsit. Mégis gyakran érezhetjük, hogy valahogy sok ez az egész. Megoldásként kínálkoznak a digitális böjtök, amelyek valamilyen formában minden szálat elvágnak egy időre ettől az élettől, talán rövidtávon működhetek, ám az igazi egyensúlyt csak elenyésző esetben képesek megadni hosszú távon. Rengetegszer futottam zsákutcába, amikor megpróbáltam korlátozni az internetes jelenlétemet, és nem sikerült a magam erejéből egy hosszú távú egyensúlyt megteremtenem a téma kapcsán. Most viszont úgy érzem, kezdek révbe érni: A Digitális egyensúly című könyv segített ebben.
Elég régóta tisztában vagyok vele, hogy az internet a legnagyobb időgazdálkodási csapda lehet: szinte beszippantja az embert és nehéz tudatosan koordinálni az ezzel eltöltött időnket. Másrészt a lehető leghasznosabb eszköz, amellyel valaha is rendelkeztem, így mindig disszonáns érzéseket keltet bennem, ha arra gondoltam, hogy valamilyen formában lemondjak róla (pl. nyomógombos telefonra váltsak). De valahogy csak nem sikerült megtalálnom a középutat a saját életemben: a digitális életemet tekintve a harmónia csak egy vágyálom maradt.
Ekkor találtam rá Erdélyi Boróka – Digitális egyensúly című könyvére. Végre a mélyére ástam a témának, és sikerült felderítenem azokat a tényezőket, amelyek miatt időrabló számomra az internet illetve megtaláltam, melyek azok a hasznos dolgok, amelyre használni szeretném azt. Nemcsak a tevékenységek körét sikerült helyesen körülírnom, hanem a megfelelő időzítést, az egyes eszközök használatát is sikerült végiggondolnom.
A könyv kulcsszavai az egyensúly és a tudatosság.
Nem akar kivonni teljesen a forgalomból senkit a szerző, hiszen alapvetően hasznos, sőt sok esetben nélkülözhetetlen az internet illetve az digitális eszközök használata, ezért inkább szeretné, hogy az olvasók megtalálják a saját életükben az egyensúlyt. Ehhez pedig szükség van a tudatosságra: mikor hol és mennyit használjuk az egyes eszközöket. Ez viszont életmódbeli változásokat is igényel, és ez az a vetülete az online-offline egyensúlynak, amelybe eddig soha nem gondoltam bele…
Mert amikor úgy érezzük, hogy nincs minden rendben az online életünkkel, akkor is tudnunk kell, hogy elsősorban nem maga az internet a főgonosz, hanem a használata révén mi magunk döntjük el, hogy milyen hangsúlyt kap az életünkben.
A könyv segített rádöbbennem, hogy az internethasználatot nem lehet egyetlen tényezőként kezelni az életünkben, vagy az időgazdálkodásunkat tekintve. Nem lehet egysíkúan kijelenteni, hogy az online világ időrabló: bizonyos tevékenységek azok, illetve a nem megfelelő időzítés teszi őket azzá.
Hasznos volt számomra is önvizsgálatot tartanom: mi az, amiért túl sok időt töltök a virtuális világban? A könyv nagyszerűen összefoglalja a függőség, vagy a „túlhasználat” kiváltó okait, és én egyértelműen meg tudtam állapítani, hogy a magány, a valódi offline közösségek hiánya okozza nálam, hogy interneten keresek közösségeket. Próbáltam picit ennek is a mélyére ásni, hiszen mentegettem a helyzetet: sok esetben a való életben is kapcsolatot tartok egyes emberekkel, és a messengeren keresztül folytatunk egy-egy félbehagyott beszélgetést, vagy a gyerekek betegsége miatt meghiúsult találkozót. Rájöttem, hogy nem ezzel van a baj, hanem amikor csak pörgetem a közösségi médiát, mintha mindenki, aki megjelenik a falamon, egy nagy egységes egész része lenne: A KÖZÖSSÉGÉ. Ahová én is tartozom. Ez azonban illúzió: a régi osztálytársaim nem ismerik a jelenlegi barátaimat, csupán egymás után jelennek meg a falamon hasonló üzenettel (mondjuk karácsonyi köszöntés kapcsán), vagy hasonló divatirányzatot képviselve, amelyet én is kedvelek. A dolgok mélyére ásva próbáltam megállapítani, hogy mely tevékenységek hasznosak és melyek nem, az egyes online tevékenységek tekintetében.
Másrészt a használat időzítését tekintve tartottam önvizsgálatot. Ebben is nagyon profi a könyv: részletes javaslatokat és iránymutatásokat ad, miközben mégis magunk választhatjuk meg, hogy nekünk mi és hogyan fér bele az életünkbe. Ez eddig olyan terület illetve gondolatkör volt az életemben, amelyet nem mertem górcső alá venni: talán féltettem a mások által kínált illúziót is, amelyet szívesen „fogyasztok” a neten. A romantikus pillanatokról kettesben, amelyek milliónyi kép készítésével telnek. A nyugodt, belső békével telő reggeleket, amelyek művészi ételfotók kreálásával és 10 db insta sztori szerkesztésével folynak. A meghitt, közös családi időtöltést, amelyek egy kamerába mondva zajlanak vlogolás gyanánt. A külföldi nyaralást, amelyek temérdek insta sztroi kérdés megválaszolásával telnek.
És én meg irigykedtem, hogy nekem ez nem megy. Mert ha csinálom, akkor folyton a kezemben lesz a telefon, a digitális világ állandóan betolakodik az életemben, összemosódnak a határok és ettől rosszul érzem magam. Nem néztem a dolgok mélyére és nem húztam meg a saját határaimat. Miközben néztem mások dolgait, azon morfondíroztam, hogy nekem ez miért nem megy: a rögzítés, posztolás, folyamatos jelenlét. A Digitális egyensúly című könyv ebben is segített: önvizsgálatot tartottam és meghúztam a saját határaimat: mi az, ami nekem még belefér, és mi az, ami már nem. Így például instán általában nem láthattok tőlem percről percre új sztorikat, viszont egyben (amikor van rá időm), megosztok képeket, amelyek akkor készítettem, amikor úgy éreztem, hogy nem zavar be az adott pillanatba. Mások képeit pedig továbbra is szívesen nézegetem, és ezúttal már nem azzal a rossz szájízzel, hogy ohh a francba, én miért nem fotóztam le a reggeli kávémat és miért ittam meg rögtön, melegen… Rájöttem, hogy mi az ami tetszik másoknál is, és mi az, amit én nem szeretnék megvalósítani: egyszerűen azért, mert nem vagyok hajlandó összenőni a telefonommal. Határokat állítottam magamnak az életmódom kapcsán és már tudatosan odafigyelek az internethasználatomra.
Eredmény:
- Kevesebb stressz.
- Kevesebb megfelelési kényszer.
- Amikor belépek a virtuális világba, akkor viszont teljesen ott vagyok és élvezem. Nem morfondírozok olyan dolgokon, amelyeket mások megvalósítottak, nekem pedig nem sikerült: mert tisztáztam, melyek az én határaim (önismeret!)
- Több időm van más szabadidős tevékenységre (nálam ez az olvasás).
- Koncentráltabban vagyok jelen a közösségi médián: Ha valakivel chatelünk, akkor ő nem egy századik online tevékenység számomra, hanem egy személyes kapcsolat online ápolása, hiszen akkor csak rá figyelek.
Következő lépés számomra a digitális rendrakás lesz. Alapvetően nincs nagy kupi a laptopomon, vagy a levelezésemben, mégis ideje már egy jó nagy törlés-archiválásnak. Főleg mióta rengeteg képet készítek (magamhoz képest), és ebből nem minden tartok érdemesnek arra, hogy évekre eltároljam. Készítettem a könyv alapján egy személyes check listát a digitális lomtalanításomhoz, így januárban ennek véghezvitele a célom. Ennek végén pedig remélem eljutok odáig, hogy elkészítem a 2017-2018-as évünkből a fotókönyvet. Ugyanis készítem a sok képet, csak épp kézzel fogható, kezelhető formában nem állnak a rendelkezésünkre ezek az emlékek.
A könyvet az alábbi linkre kattintva rendelheted meg:
https://paretolanya.com/digitalis-egyensuly/
Úgy vélem, a digitális kor gyermekeinek elengedhetetlenül szükségük van arra a tudatosságra, amelyet ez a könyv segít átadni. Azt hiszem, ideje lenne tanítani az iskolákban erről a témáról, mert az online világ még mindig könnyen fekete lyukká válhat az időgazdálkodásunkat, életvitelünket tekintve. És hogy ez mennyi mindenre kihat még… megtudhatjátok a könyvből! Köszönöm Pareto Lánya, vagyis Erdélyi Boróka, hogy megírtad ezt a könyvet, és remélem minél több embernek segítségére lesz az egészséges egyensúly megteremtésében az élet ezen mindent átfogó területe kapcsán.
Anyu tervez blog és coaching 
“Digitális egyensúlyra lelve” bejegyzéshez egy hozzászólás