Vegyes a kép a karantén-helyzetről. Gyász és motiváció. Nehézségekkel való küzdelem és limonádé főzése a citromból. Ha valamikor, akkor most tényleg rengeteg időt töltünk a közösségi médián és összességében az internet világában, belelátunk mások életében, gondolataiba, kommentjeibe. És persze aktuális cikkekben sem szűkölködünk. Kapjuk a motivációt, buzdítást, olykor a letolást is: ha most nem teszed meg, akkor aztán soha, hiszen most itt a sok idő meg lehetőség a nyakadon. Miközben valljuk be, azért ez a helyzet egyáltalán nem rózsás (ahogy egy brilliáns komment fogalmazott: “univerzálisan sz.r”), és a 6 hét bezártság után már erősen megtépázott állapotban létezünk… Akkor most hajrá mindent bele, vagy éljük túl, megengedve magunknak a panaszt és szomorúságot?
Most rendezd a kapcsolataid, tanulj új szakmát és alapozd meg a vállalkozásod. Hozd magad formába, na meg a lakásodat is, süss kenyeret és ne felejts el kiolvasni 1000 könyvet…
Másrészt ott van a rengeteg veszteség:
az elmaradt események, ünnepek, a lehetőségek és munka, amelyektől most megfosztott minket a vírus, na meg a félelem a betegségtől, haláltól, szeretteink elvesztésétől. Indokolt a gyászérzés, a szomorúság, a harag, düh, kimerültség félelem, bizonytalanság, zavartság, céltalanság. Nem láthatjuk a szeretteinket, barátainkat, a gyermekeink nem mehetnek közösségbe, és a nevelésük teljes súllyal ránk nehezedik. Ki tudja meddig.
Ezek közt a borús kilátások között hangosak azok a cikkek, posztok, amelyek cselekvésre buzdítanak,
hogy lássuk meg a jót ebben a helyzetben, legyünk aktívak és cselekvők, ne adjuk meg magunkat a szomorúságnak. Ha egy ilyen típusú cikk épp rosszkor talál el valakit, azt akár még mélyebbre is taszíthatja a negatív spirálban, míg másokat képes hajuknál fogva kirángatni az ördögi körből. Ugyanígy a szenvedés és a negatív gondolatok olvasása is lehúzhat és együttérzésre, segítségnyújtásra is okot adhat. Akkor hol az igazság? Most akkor hajrá előre, és csak a hozzáálláson múlik, vagy valljuk be és éljük meg, hogy elfogy az energiánk és magunk alá gyűr a szomorúság?
Nos, a választ nem én fogom megadni, de az igazság valahol középúton lehet, máris mondom, hogy miért.
A két oldal nem zárja ki egymást.
Egy nap 24 óra, amelybe belefér ez is meg az is. Szerintem szabad megélni az érzelmeidet, akkor is, ha azok szomorúságot, céltalanságot, levertséget tükröznek. Mert az érzelmek felismerésének és kommunikálásának a hiánya a feszültség egyik leggyakoribb oka. Persze nem muszáj ország-világ előtt megtenned: talán egy telefonbeszélgetés egy barátnővel, egy hasonló típusú embereket tömörítő, kisebb zárt facebook csoport jó lehetőség lehet az érzelmek felvállalására, ezáltal könnyebbé téve az elfogadásukat.
Ugyanakkor valóban nem egészséges napi 24 órát heti 7 nap a szomorúság hullámain hánykolódva tölteni. Kellenek a boldog pillanatok, amelyekben érzed, hogy cselekvő vagy, hogy van értelme az életnek, hogy van tovább és a jelenben is ott a csoda. Igenis van helye annak, hogy megéljük és legalább magunk számára beismerjük az (olykor negatív) érzéseinket, és van lehetőség a cselekvésre, a kiútkeresésre, az apró örömök megtalálására. Ez a kettő nem zárja ki egymást.
A megjátszott rózsaszín hepiség, az erőltetett „mindenrendbenvan” szerintem ugyanolyan káros, mintha végleg maga alá temet a szomorúság.
Időkapszula
Engedd meg magadnak, hogy azon a bizonyos dolgon szomorkodj, dühöngj, ami éppen nagyon bánt. Lehet ez épp a munkád elvesztése, a bizonytalanság érzése, vagy kimerültség, amit a 0-24-es gyerekfelügyelet miatt érzel. De szabj meg egy időpontot ennek! Mondjuk minden nap adsz magadnak 15-20 percet délután 2-kor, hogy ezzel foglalkozz, hogy átéld az érzést, ezen gondolj. Aztán a nap hátralévő részében ne engedj utat az elkeseredésnek azon dolgok felett, amelyeken nem tudsz változtatni.
Internetszabályok
A közösségi média használata és úgy általában a munkán kívüli internethasználat keretek közé szorítása „békeidőben” is üdvös dolog, hiszen többek közt segít megszabadítani egy hatalmas időrablótól, mérsékli a megszakítások számát és kevesebb menekülő útvonalat hagy a halogatóknak. Most, amikor még inkább a netre tevődik át az életünk, nagyobb szükségünk van a keretekre és az önszabályozásra, mint valaha.
Amikor nem tudjuk kiszámítani, hogy vajon egy negatív prognózis vagy egy keménykezű motivációs guru szavai fognak hókon csapni, résen kell lennünk, hogy mikor, milyen lelki állapotban és mennyi időt szándékozunk az internet bugyraiban tölteni.
Lehet, hogy nem jó ötlet a család zajától a közösségi médiához menekülni, mert végiggörgetve a hírfolyamot rosszabbul érezhetjük magukat, mint a civakodó tesók ordításától. Egyáltalán kell-e görgetnünk, nézelődnünk? Mennyit? Mikor? Kiváló énvédelem lehet, hogy felállítod magadnak a szabályokat: X idő reggel és X idő este, a kettő közt pedig nem görgetsz. Vagy amikor úgy érzed, hogy készen állsz, bármi jöhet, beállítasz egy időzítőt, hogy eddig és ne tovább. Törölheted is a telefonról az appot, vagy kikapcsolhatod az értesítéseket. Az is lehet, hogy csak kifejezetten egy csoportot szeretnél megnézni és Google Chrome-ban lehetőség van a hírfolyam letiltására is. A híreket sem kell óránként csekkolni, de tapasztalatból mondhatom, hogy napokig is ellehetsz nélküle és még a közérzeted is javulni fog.
Tehát azt gondolom, hogy kezünkben a megoldás:
szabályozhatjuk az internethasználatunkat és ezáltal a beáramló információt, valamint a saját hozzáállásunkat is. Megélhetjük az érzéseinket, és ez egyáltalán nem ciki, meg gyenge dolog, de lehetőségünk van kihozni a helyzetből, ami csak tőlünk telik.
Örülhetünk a gyermekünk mosolyának, a közös játéknak az elkészült finom ételnek, a friss levegőnek, kertészkedésnek, a gyerekek alvásideje adta piciny csendességnek, a munka okozta elégedettségnek.
Anyu tervez blog és coaching 