Gyermeknevelés – Feleségszerep – Karrier – Háztartás: Amennyire fontosnak tartom az egyensúly megvalósítását annyira nem sikerült ez az utóbbi időszakban. Csalódtam magamban. A karantén időszaka teljesen kibillentett az egyensúlyomból és bár irigykedve néztem azokat, akik gyorsan alkalmazkodtak, tartalékenergiákat mozgósítottak, én úgy érzetem magam, mint akinek lefagyott a rendszere, lemerült az aksija, vagy legalább átment rajta egy úthenger. Akkor miért is írok róla? Mert ma már úgy látom, szolgált ez az időszak annyi tanulsággal, amelyről érdemes számot adnom.

Személyiségünknek van olyan része, amely ismeretlen magunk és mások számunkra is mindaddig, amíg egy bizonyos helyzet (például valamilyen vészhelyzet, vagy eddig nem tapasztalt szituáció) ki nem hozza azt. Nah, a járványhelyzet okozta korlátozások nálam felfedtek ilyen részeket.

A karantén alatt végig azt éreztem: Csalódtam magamban.

A Karc FM Asztal körül című műsorának adott interjúban is szóba került (ez meghallgatható 06.21-én 10 órától illetve ismétlés 17 órától), hogy mennyire fontosnak tartom, hogy abban segítsek az édesanyáknak, hogy megtalálják a számukra is boldogságot és elégedettséget hozó egyensúlyt az életükben a nőiesség, anyaság, háztartás és hivatás kapcsán is. A karantén ideje alatt nekem ez egyáltalán nem valósult meg, ezért eléggé csalódott lettem. Kétségbe vontam, hogyan is tudnék másoknak támogatást nyújtani, ha saját magam sem vagyok a helyzet magaslatán. Nehéz volt elnézőnek és megengedőnek lenni magammal szemben. Olyat követeltem meg magamtól, amelyet hasonló helyzetben lévő édesanyától reálisan biztosan nem várnék el. Mégis láttam, hogy milyen helyzeteket hozott a megváltozott körülmény a családok életébe és úgy éreztem, nekem sem szabad elhagynom magam, ugyanúgy küzdenem kell az álmaimért. Akkor nem hittem el, hogy ezt teszem.

Haladás a megkezdett úton

A karantén ideje alatt folytattam –immár online- a coaching tanulmányaimat és nemrégiben sikeres vizsgát is tettem. Mindemellett egy önismereti csoporthoz is csatlakoztam, amely segített felderíteni bennem olyan részeket, és feldolgozni olyan eseményeket, amelyeket eddig nem sikerült. Közelebb kerültem önmagamhoz, jobb lett az önismeretem, és –mint a coachképzés során is megtanulhattuk- ez az egyik alapköve annak, hogy olyan szakemberré váljak, aki támaszt és támogatást tud nyújtani a coaching során.

Azzal, hogy 0-24 együtt voltunk a gyermekekkel 2 hónapon keresztül, rengeteget fejlődött a kapcsolatunk, sokat tanultam az anyaságról és személy szerint a gyermekeimről. Megláttuk egymás határait, mélyebb megismerésre tettünk szert, és rájöttünk, hogy bár szívünk minden szeretetével szeretjük egymást, a 0-24-es összezártság hosszú távon egyikünknek sem kedvező. Ahogy fokozatosan kezdett lemerülni az aksi bennem (mert én az emberekkel való találkozásokból, kirándulásokból és a magányból töltődöm, de ugye egyik sem volt), a gyermekek egyre rakoncátlanabbak lettek, egyre jobban igyekezték kitolni a határokat, én meg egyre nehezebben vettem ezeket az akadályokat. Amikor ismét megnyílt a lehetőség az óvodába járásra, nem volt kétség egyikünknek sem, hogy élni fogunk vele.

Elkövetett hibák, amiket megbántam

Túlzott aggódás

Utólag persze mindenki okos, és nem akarok kitérni a média szerepére vagy az intézkedések arányosságára a veszély mértékéhez képest, de én személy szerint túlaggódtam a dolgot. Az intézkedéseket maximálisan betartottuk, sőt, mindig egy kicsivel többet. Én gyakorlatilag hetekig nem voltan házon (és udvaron) kívül, míg végre nagy óvatosan elmentünk sétálni pár száz méterre a Tisza-tó gátjára. Én teljesen begubóztam, behúzódtam, és behúzott a helyzet érzelmileg is. Mára van egy listám a „hogyan viselkednék egy következő járvány miatt korlátozott helyzetben” tartalommal, amelyben egyértelműen szerepel, hogy minden nap, de legalább heti 5 alkalommal minimum 20 percre elhagynám a lakást egyedül, egészségügyi séta céljából.

Az élet megy tovább (én meg azt hittem nem)

Nem láttam tovább az aktuális napnál, sőt még abban is bizonytalan voltam reggel, hogyan alakul a délután. Nyilván a hírek, szabályok gyors változása is elősegítette ezt a bizonytalanságérzetemet, de tényleg nehezen hittem el, hogy egyszer vége lesz és kisüt nap az égen, az álmom pedig, hogy coachként segíthessek édesanyáknak, ha késik is, még beteljesülhet.  Nem láttam át azon a krízisen, hogy egyszer minden véget ér, hogy majd eljön a nyár, az ősz, vagy bármennyi idő is lesz a helyzet, egyszer véget ér. Ma már nem tekintenék ilyen kilátástanaként az eseményekre.

Nehezen alkalmazkodtam.

Lomhán, lassan fogtam fel igazán, hogy mi a helyzet, miközben az információk szélsebesen száguldottak körülöttem. Ma már rugalmasabban fognám fel a dolgokat, persze akkor ezt másképp éltem meg.

Nem figyeltem oda a táplálkozásra, vitaminbevitelre

A “nem merünk gyakran vásárolni járni” történet azt is magával hozta, hogy kevesebb friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottunk, és több félkész ételt. A szervezetem március-áprilisra kifogyó vitamintartalékainak végképp nem kedvezett ez a hozzáállás. Erre sokkal jobban oda kellett volna figyelnem.

Rohantam, futottam magam után

Rohantam a gyerekek után, a háztartás után, a tanulás után. Ha pedig némi szabadidőm keletkezett (ami egy 2,5 valamint egy 5 éves mellett ritkaság számba ment), akkor eltereltem a gondolataimat: filmet néztem meg sorozatot, facebookot görgettem. Befelé csak akkor figyeltem, amikor az önismereti feladatokkal foglalkoztam, de a napi teendőim közepette nem. A rengeteg új információ feldolgozása közben nem. A 0-24es gyerekfelügyelet közben nem álltam meg töltődni. Aztán persze csodálkoztam, hogy lemerültem. Mai fejjel inkább megállnék, és megvárnám, míg utolér a lelkem. Erre most is odafigyelek már.

Kívülről vártam a megoldást

Kívülről vártam a megoldást, hiszen a környezet vette el az addig oly jól működő rendszert. A megváltozott külső körülmények között nem találtam meg újra a belső egyensúlyt. Ma már úgy gondolom, hogy bármekkora rohanás, feladat- vagy információdömping jön, muszáj megállni és megérkezni lélekben is, minden egyes nap.

Az egyensúly természetesen az élet egyes területeinek alakulásán érhető tetten, akár az időbeosztás, akár az elvégzett feladatok tekintetében. De most úgy látom, hogy ez a jéghegy csúcsa.

Nem attól van jól valaki, ha jól egyensúlyoz az idejével vagy a teendővel, hanem ez annak lesz a következménye, hogy belül jól van.

Ha bent egyensúly van, egység van, boldogság, megérkezés van. Ha rend van a szívben, akkor lesz rend a környezetben. Ha van belső motiváció, akkor lesznek tettek. Azt hittem, hogy ez a fizikai erőn vagy a rátermettségen esetleg tapasztalatokon múlik. Ma már tudom, hogy a szív állapota fog kihatni a cselekedetekre, a környezetre. Nem hiába mondja a Példabeszédek, hogy mindennél jobban óvd a szíved, mert onnan indul ki az élet. Én a karantén alatt nem óvtam eléggé, és átadtam a félelemnek, aggodalomnak, kétségbeesésnek és a megfelelési kényszernek. De azt hiszem, mindezekért a tanulságokért megérte ez az időszak.

Most már tudom, hogy ha a nehézségek is jönnek, meg kell óvnom a szívem, hagynom kell időt mindig a megérkezésre és az elcsendesedésre, és ami a legfontosabb: az Istennel való találkozásra.

---

Megtalálod a blogot a Facebookon és
 Instagramon is,
zárt facebook csoportunkat Rendezett anyukák – Anyu tervez néven érheted el.