Oly nagyszerű, hogy a két nem, nő és férfi ennyire különböző. Mintha két különböző világ lenne, amely mégis a másikban akar kiteljesedni. Más-más erősségekkel, gyengeségekkel, különböző tulajdonságokkal és szerepekkel vagyunk megáldva. Gyakran egészen máshogy gondolkodunk: egyszerűen másképp jár az agyunk. De bárhogy is legyen, mindnyájan értékesek vagyunk legyünk akár nők vagy férfiak. Más-más tulajdonságok, ugyanolyan értékes emberek, mégis más-más szerepekkel. Ennek ellenére hálásak lehetünk, hogy egy napon, vagyis a main, Nő-napon nagyobb hangsúly kerül a női értékekre.
Talán nekünk, nőknek egyébként is nagyobb szükségünk van a biztatásra, odafigyelésre. Sokszor próbáljuk elfeledni, hogy mi vagyunk a „gyengébbik nem”, de bárhogy is nézzük, bizonyos értelemben igaz ez a kifejezés ránk. Persze hozzá vagyunk szokva, hogy csak az erős a jó, a gyenge pedig sokszor a „selejtes” szinonimája. De ha kicseréljük ezt a szót a „gyengéd”-re, talán közelebb kerülünk az igazsághoz. Gondoljunk csak a virágokra! Milyen óvatosan, szép lassan nyílnak ki, de amikor kibontakoznak, gyönyörűek és illatosak. Viszont ha nem gondozzuk, nem locsoljuk, hamar elhervadnak. A női lélek is ilyen. Nem gyenge, de gyengéd.
Hiszen hogyan lehetne gyengének nevezni azt, aki képes kihordani és megszülni egy gyermeket? Kibírni a világ legnagyobb fájdalmát, hogy aztán sok nehézség árán felneveljünk egy drága új életet? Majd egyszerre anyának lenni, háziasszonynak, dolgozó nőnek és férjnek tetsző csinos feleségnek?
Erősek vagyunk, amikor virrasztunk a gyermekünk mellett, és amikor mindenkit ledönt a betegség, akkor is ápoljuk a családot. Erősek vagyunk, mert akkor is főzünk, mosunk és takarítunk, amikor úgy érezzük: munkánknak alig van látszata. Megcsináljuk a hajunkat, szépítkezünk, odafigyelünk az öltözködésünkre: erősek vagyunk, hogy még erre is van kapacitásunk. Ugyanakkor megmutatkozik itt is, hogy mennyire gyöngédek vagyunk és mennyire vágyunk is erre: szeretnénk szépek, szeretetre méltók lenni. Vágyunk a dicséretre, a biztatásra, visszajelzésre.
És igen, nagyon jól esik nekünk ez a visszajelzés, kedvesség az olyan napokon is, mint a mai volt. Sokan szeretjük, ha a férfi, aki mellettünk van, lovagias, figyelmes és akkor sem dől hátra, amikor véget ér a randizás szakasza. Szeretjük az odafigyelést, ha az a láng, amely az udvarlás szakaszában még megvolt, újból és újból megjelenik a kapcsolatunkban. Jó alkalom erre egy évforduló, Valentin-nap vagy akár a Nő-nap. Persze sosem várunk toronyórát láncostul, hiszen –a házasságban a legtöbb esetben- a közös pénzünket a költik a férfiak. Mégis jól esik a kedvesség, odafigyelés nekünk.
Ám a férfiak nem mindig úgy működnek, ahogyan mi. Ahogy más-más tulajdonságokkal rendelkezünk, így más-más felfogással is egy-egy ünnep kapcsán. Ez persze nem törvényszerű, de sok esetben igaz, hogy a férfiak hajlamosabbak ezekről elfeledkezni. Vagy még egyszerűbben csak úgy gondolják, hogy nyilván még az előző „utasítás” van érvényben, mely szerint „ne költekezz”, „nálam kipusztulnak a cserepes virágok”, „nem szeretem nézni, ahogyan elhervad a vágott virág”. Erre visszagondolva talán úgy vélik: akkor teszik a legjobbat, ha nyugton maradnak. Mi meg várunk és várunk. Persze nem elvárjuk, csak jól esne… Főleg, ha magától kitalálná.
Hát nem fogja. Először legalábbis biztosan nem. Honnan tudná, hogy ez nekünk fontos? A sértődésből majd rájön? Hát akkor már késő bánat. Van, hogy az utalgatás is kevés, nem értik, csak az egyenes beszédet. A beszédben viszont mi nők, erősek vagyunk, ugye? Akkor legyünk konkrétak és fogalmazzuk meg érzéseinket. Nem utólag, de persze nem is ünnepek előtti napon, elvárásokat támasztva. Olyan jó lenne, ha minden pár le tudna ülni szemtől szemben és az ilyen dolgokat is világosan meg tudná beszélni úgy igazán őszintén. Higgyétek el, ez egyáltalán nem vonna le a figyelmességek értékéből. Csak segítenénk egymásnak, hogy megtanuljuk, hogyan fejezzük ki szeretetünket. Néha csak ennyi kell.
Drága Nők! Csodálatosak vagytok! Ne hagyjátok, ez a fény kihunyjon bennetek: merjetek őszinték lenni önmagatokhoz és férjetekhez egyaránt. Ez egy óriási lehetőség a kezetekben, éljetek vele!
Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.
Keresd a blogot a Facebookon is!