Anyu, dolgozz és ne dolgozz!

Ha arra gondolsz, milyen a jó anya(ság), biztosra veszem, hogy benned is megannyi ellentmondás üti fel a fejét. Ezek közül a legszembetűnőbb kizárólagosságként feltüntetett ellentmondást számomra a „dolgozni vagy nem dolgozni” című kérdés adja. Egyrészt él az ember fejében egy kép az otthon melegét megteremtő nőről, akinek egyik kezében a kisgyermek, másik kezében a háztartás ügyes-bajos dolgai, körülötte a többi gyermek, férjét pedig mosollyal üdvözli és meleg vacsorával várja. Másrészt az egykeresős család megélhetési nehézségei, az anya más színtéren való kiteljesedési vágyai, és úgy általában az elvárás, hogy a nő (akkor is ha anya) tegyen le valamit az asztalra (pénzt és eredményt egyaránt). Ömlik a sok anti-bölcsi cikk a nyakunkba és ezzel együtt a félelem, hogy milyen „rossz” anyákká válunk, ha „idő előtt” közösségbe visszük a gyermeket. Közben meg milyen egyértelmű, hogy mi se legyünk munka és pénz nélkül…

és valahol elvárás is, hogy a nő ne csak a férjére támaszkodjon, ne legyen „eltartott” sokáig. Aztán néhány helyen ez mondjuk nem is kérdés: szükség van mindkét fél keresetére és pont. De azért jó lenne az a nagycsalád, testvér érkezése, és lehetőleg nem 10 év korkülönbséggel…

Valahogy mintha szemben állna a gyermekeket sorban vállaló és velük otthon maradó anya képe a más célokat is kitűző dolgozni vágyó (vagy éppen dolgozni kényszerülő!) édesanya ideájával.

Más országokban, ahol meg csak pár hónapig, vagy 1 évig lehet otthon az anya a gyermekével, ez a kérdés fel sem vetődik. Mi meg azon lelkizünk, hogy 3 gyermeket vállalva 2-3 év korkülönbségekkel 7-9 évet otthon lenni csak a gyerekekkel azt mosollyal az arcunkon (és persze bankot robbantva) kellene végigcsinálni. Mert ne dolgozz, legyél vele otthon: de pénzed is legyen, hogy meg tudj nekik minden szükségeset adni. És a legviccesebb az egészben, hogy úgysem lehet igazságot tenni. Sajnálatos, de azt látom, hogy gyakorlatilag csak (mások szemében) „rossz döntést” lehet hozni: a kicsi gyermek mellől dolgozó nő ugyanolyan rossz megítélést kap, mint az otthon „lábát lógató”, a 3 évet (szorozva a picúrok számával) a gyermekei mellett töltő anya. Csak épp másik tábor ítéli majd el a két különböző helyzetet. Ez azért is szomorú, mert úgy gondolom, hogy inkább mindkettejüket nyertesként kellene elkönyvelnünk!

Aki képes csak a gyermekeinek élni az első években és a kieső jövedelem ellenére is jól gazdálkodni, az egy csodálatos anya, minden elismerést megérdemel. Ahogy az az édesanya is, aki időt és erőt nem kímélve jár munkába (vagy dolgozik otthonról, ha erre lehetősége van), hogy hozzájáruljon a család anyagi biztonsághoz. Hagyjuk meg az anyáknak a döntést, hogy hogyan érzik magukat a legjobban testileg-lelkileg és anyagilag egyaránt. Évekig otthon lenni és csak a babázásnak élni van, akinek maga a felüdülés, élete fénypontja amire már évek óta készült minden szinten, míg másnak a munka világa is elengedhetetlen a kiegyensúlyozott élethez. Mindkét döntés nagyszerű és teljes embert kíván: szerintem mindkét helyzet mögött „jó anya” van. Ne ítéljük hát el a másikat a saját döntéséért, és ne gondoljuk, hogy csak az, és úgy lehet igaz és „jó”, ahogyan mi gondoljuk.

Próbáljunk elvonatkoztatni a saját világunktól, az egyéni nézőpontunktól, amikor másokkal kapcsolatban gondolkodunk. Az ő szemszögéből ő jól döntött, és ne álljuk útját a saját elvárásaink, korlátaink, meggyőződésünk hangoztatásával, ítélkezéssel. A mi egyéni élethelyzetünk elbírásakor viszont nagyon is vegyük elő a saját elképzelésünket és a család számára legjobb megoldást mérlegeljük, ne pedig vélt vagy valós elvárások mentén hozzunk döntést.

Bízom benne, hogy eljön az idő, amikor nem ez a keserű, ellenséges hangulat lesz jellemző a nőkre, anyákra, hanem a biztatás, egymás motiválása és felemelése. Ítélkezés helyett a másik szempontjainak is megértése, vagy legalább elfogadása.

Hiszek abban, hogy nekünk, nőknek, édesanyáknak össze kell fognunk, támogatni kell egymást és közös pontokat keresni a megosztó viták helyett.

Természetes, hogy az új identitásban, amely az anyasággal jár, keressük a biztos pontokat, fogódzókat, amelyeket babahordozásban, TV mentességben, otthon töltött idő maximalizálásában vagy új lehetőségek feltárásában találunk meg. De ilyenkor gondoljunk bele, hogy a másik ember ugyanúgy keresi és próbálja megszilárdítani éppen kialakuló anya-identitását: ha sokáig szoptatott, abban, ha nem volt tej, akkor abban, ha hordozott abban és ha bölcsis lett a gyermeke, akkor abban. Nem kell táborokra szakadnunk csak azért, hogy megvédjük ezt az identitást. Az övé is jó út és a miénk sem feltétlenül az abszolút igazság. Legyünk inkább türelmesek és elnézőek a másik anyával és legfőképpen magunkkal szemben.

Nem kell megfelelnünk minden ellentmondó elvárásnak és nyilván nem is lehet. De ezért ne is legyen bűntudatunk. Megteszünk minden tőlünk telhetőt. A többit pedig ideje elengedni és másokat is felszabadítani az elvárások kényszere alól. Legalább azzal, hogy mi magunk nem ítélkezünk.


Ha nem akarsz lemaradni semmiről, feliratkozhatsz a hírlevelére ITT.

Megtalálod a blogot a Facebookon és Instagramon is, zárt facebook csoportunkat pedig Rendezett anyukák – Anyu tervez néven érheted el.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s