Itt az ősz – Ideje felöltözni!

IMG_20180822_130030_358.jpgNyakunkon az ősz, és bár még nem jött el az igazán hűvös idő, azért már egy-egy napra megmutatta magát, milyen is lesz ez az évszak. Mikor egyik napról a másikra 10 fokot esett a hőmérséklet, muszáj volt az őszi ruhákhoz nyúlni, és megtalálni a megfelelő átmenetet ehhez a változékony időjáráshoz. Szerencsére már augusztus közepén gondoltam erre, és a Bonprix jóvoltából beszereztem a hiányzó darabokat.

1.-Mustang cipő

Szerettem volna egy olyan őszi cipőt rendelni, amely alkalmas a gyerekekkel való sétára, ugyanakkor jól is néz ki, valamint kellően strapabíró. A BonPrix forgalmaz Mustang cipőket is, így -bár még nem próbáltam korábban- a sok pozitív tapasztalat hallatán egy ilyen minőségi darabot választottam. Először a púderszínű tetszett meg, de aztán szívemre tettem a kezem: oviba menni, játszóterezni, udvaron lenni a gyerekekkel sokkal praktikusabb lesz egy kevésbé sérülékeny színű cipőben.

Méretét tekintve azt olvastam, hogy érdemes egy számmal nagyobbat rendelni a Mustangból (de tényleg érdemes végigböngészni a vásárlói véleményeket minden terméknél!), és ez be is jött. Alapvetően 39,5-40-es a lábam, ez pedig egy 41-es darab. Kényelmes, nem szorít, passzol a többi ruhámhoz. És még a kedvenc bőrdzsekimhez is illik! Még több sportcipőt ITT találsz.

PHOTO_20180827_082400PHOTO_20180827_082533

2. Trikók

Szeretek rétegesen öltözködni: egy trikóra halmozom az összes többi cuccot az őszi/téli időszakban. Erre jöhet egy hosszú ujjú felső, arra egy kardigán, vagy esetleg rögtön kardigán és úgy a kabát. De kipróbáltam, és tökéletes megoldás rögtön a kabátot, mondjuk egy bőrdzsekit venni a trikóra. Egy vékony sál, és indulhat is a reggeli hűvösben az ovi séta. Mire kisüt a nap, lekerül a sál meg a kabát és megint mindig tökéletes.

A nyárias időben pedig akár szoknyával is hordhatom 🙂

received_535247050253291

Én most egy fehér- bordó szettet választottam a trikók közül. A fehér minden alá mehet, a bordóó meg nagy kedvenc lett mostanában, úgy érzem, ez igazán az én színem (főleg világos cuccokkal kombinálva). Itt találsz hasonló darabokat: BonPrix topok.

3. Burgundi vörös felső

Igen, megint ez a szín, és milyen jól áll ősszel! Nagyszerűen kombinálható az őszi klasszikus színekkel: barnával és okkersárgával, kekivel egyaránt. Egy világos farmerrel maga a felső is világosabbnak tűnik, kicsit nyárisabb az összhatás. Ez a felső ősszel akár trikóval és kardigánnal/blézerrel, nyáron pedig önmagában egy rövidnacival is jó választás. Tetszik, hogy akár munkahelyi viseletként is helytálló lehet fekete nadrággal vagy szoknyával és blézerrel. Hasonló darabokat a blúzok kategóriában találhatsz.

4. Cserélhető szíjú órák

PHOTO_20180824_094932.jpg

Tökéletes kiegészítője lehet az őszi szetteknek egy karóra. És hogy milyen színű? Hát persze, hogy az outfithez leginkább passzoló! Én egy 3 szíjjal rendelkező órát választottam: fekete, fehér és egy szürke színekben. Egy óra árából mindjárt három lett, hiszen így más outfithez vagy alkalomhoz más szíjat tehetek fel. Alapvetően a feketét és a szürkét használom a hétköznapok során, a fehér pedig az alkalmi jellegű (ha passzol a ruhához). Szebbnél szebb órákat ITT találsz.

Persze számomra nem csak kiegészítő az óra: 8 éves korom óta hordok karórát, szeretem tudni mindig, hogy mennyi az idő (ki gondolta volna… Anyu tervez, ugye? 😀 ) Így igazán hasznos volt számomra ezt az óraszettet választani.

Egyébként én azért szeretem az őszt és a tavaszt, mert változatosabban lehet öltözködni: ki lehet használni a réteges öltözködésben rejlő kombinációkat, fel lehet dobni egy-egy szettet különféle sálakkal. Jöhetnek a szoknyák harisnyával, időjárástól függően topánkával vagy bokacsizmával. Ilyenkor itt az ideje a ballonkabátoknak, farmerkabátoknak, bőrdzsekiknek. És végre leengedve is hordhatom a hajam anélkül, hogy meggyulladnék 😀


Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon és Instagramon is!

Hírdetés

Itt az ősz – Ideje felöltözni!” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: Ha nő, akkor cipő?! |
  2. Visszajelzés: Szeptemberi kedvencek |

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s