Kislányom 2 éves születésnapján magukkal ragadnak az emlékek, hiszen oly sok minden történt ezalatt a rövid (mégis hosszú) időszak alatt. Eszembe jutott, hogy akkor, amikor Magdaléna világra jött, nemcsak ő született meg, hanem én is megszülettem, mint anya.

Korábban nem tudtam elképzelni, mit jelent, amikor édesanyává váló barátaim, ismerőseim meséltek arról, hogy minden megváltozott abban a pillanatban, amikor életet adtak egy gyermeknek. Teljesen átlényegült a személyük, és ez velem sem történt másként. Attól perctől kezdve, amikor megszületett Léna, már nemcsak magamért tartoztam felelősséggel: egy aprócska baba számára én voltam a minden, én jelentettem számára a világot, mindenben rám számított.

9 hónapja voltunk házasok, amikor megfogant szerelmünk gyümölcse, Magdaléna. Épp akkor kezdtem el dolgozni egy új munkahelyen, így igencsak meglepett ez az örömteli hír. De Isten időzítése tökéletes volt: egy olyan helyre kerültem be, ahol tekintettel voltak állapotomra és minden testi-lelki támogatást megkaptam egészségben történő kihordására.

Az első időszak

Az első néhány hét émelygéssel telt, ami azért volt kellemetlen, mert új munkatársként nem akartam szinte rögtön azzal kezdeni, hogy 6 hetes kismama vagyok. Szerettem volna megvárni a 12 hetet a bejelentéssel. De azért lehet, hogy feltűnő volt, hogy az új kolléga minden nap bedob egy csomag háztartási kekszet vagy egy kiló ropit, 10x megy pisilni és néha kilógatja a fejét az ablakon 😀

Nehézségek

Léna, aki először fiúnak tűnt, szépen, egészségesen gyarapodott a pocakom ölelő szeretetében, amikor is kiderült 6 hónaposan, hogy jobban kellene vigyáznom magamra, többet kellene feküdnöm, különben baj lesz. Eljöttem táppénzre, ám a költözés –akárhogy is kíméltem magam- mégis megviselt és bekerültem a kórházba 32 hetesen, ugyanis Léna úgy döntött kikandikálna a külvilágba. A szakszerű orvosi ellátásnak, a szigorú ágynyugalomnak és a sok-sok imádságnak a hatására Léna még bent maradt és hazajöhettünk. Orvosi javaslatra itthon már csak feküdtem szinte, hogy nehogy bajt okozzak a picinek.

Felkészültünk

Végül megvárta Léna a kiírt időpontot, egészen pontosan 3 nappal előtte érkezett közék. Csütörtökön történt, hogy volt egy olyan érzésem, hogy Léna „felkészült” a pocakomban. Nehéz elmagyarázni, de a lelkemben érzetem, hogy kifejlődött a kis teste bennem, és készen áll, hogy világra jöjjön. Ekkor elkezdtem megbeszélni vele, hogy lassan eljön a mi időnk, mikor találkozni fogunk, és hogy ne féljen kijönni, itt is vele leszek. Talán furcsán hangzik mindez, de úgy érzem, nagyon egymásra voltunk hangolódva (és egyébként ez a kötelék mai napig nagyon erős köztünk).

És szombaton elkezdődtek a fájások. Áhh, gondoltam nem adják ezt olyan könnyen, próbáltam megőrizni a nyugalmam, és férjemmel bekapcsoltunk egy vígjátékot. A fájások közben masszírozta a derekamat és egy gimnasztikai labdán próbáltam ellazulni. Aztán eljött az esti lefekvés ideje, és mondtam, hogy aludjunk, hosszú folyamat a szülés, ne a kórházban várjunk órákig, inkább maradjunk amíg lehet. Férjem írta a fájásokat, de már 5 percenként szólongattam, hogy ismét írja az időpontot, így megállapítottuk, ideje indulnunk.

A születés

Hajnal 2-kor érkeztünk a kórházba, ám a vizsgálat után nem sok mindennel biztattak: ne menjünk már haza, elő is készítenek, de az éjszakás szülésznő nem gondolta, hogy a 6 órai váltásig megszülnék. Előkészítettek, megvizsgáltak, kitettem a vacsorát, majd NST-re tettek (hú, mekkora hegyek voltak rajta!), aztán megint kitettem a vacsorát… (Merthogy amikor már gyaníthatóan fájások vannak, nem szabad ám vacsizni… nah majd legközelebb nem felejtem el).

3:15-kor fektettek fel a szülőágyra, és újabb vizsgálat után telefonáltak az orvosomnak. Mire megérkezett (kb. fél óra múlva), a vizsgálat során már azt állapította meg, hogy „szülünk!”. Hogy micsodaaaa?! És a fájdalomcsillapító?! Áhh, az ilyenkor már felesleges, nem hatna már. Így történt, hogy 4:10-kor világra jött Pál Magdaléna.

Olyan gyorsan történt minden, hogy fel sem fogtam mi a helyzet. Mellemre tették a kis csöppséget, és ő elkezdett szopizni. Annyira kis tündér volt, ahogyan rám kapcsolódott. Igaz, még várnia kellett 4 napot a rendes tejcsikéig (ohh mennyit sírt addig!), de megérte türelmesnek lennünk. Annyi tejem lett végül, hogy 1,5 éves koráig tudtam szoptatni kicsikémet.

Nagyon hálás vagyok Istennek a gyermekünkért, hiszen az Ő áldása, ajándéka Magdaléna élete. Köszönöm neki, hogy megtartott a várandósság és a szülés ideje alatt is. Nem az én érdemem, hogy gyorsan, komplikációmentesen született meg Léna, hanem Istené, aki megadta ezt nekem. Hálás vagyok férjemnek is, aki mind a vajúdás, mind a szülés ideje alatt mellettem volt, és 100%-os támogatott engem, segített nekem.

Boldog vagyok, hogy 2 éve ilyenkor Magdaléna megérkezett hozzánk! Megtiszteltetés az anyukádnak lenni!

---

Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon is!