Az a bizonyos első év

gyermekeimGyakran hallani, hogy a gyermeknevelésben bizony az első év a legnehezebb. Ismeretlen, új helyzet jön létre egy kisbaba érkezésével, az első év során pedig szinte csak a változás állandó. Mivel ebben az időszakban fejlődik a kisgyermek a legdinamikusabban, így érthető, hogy hónapról hónapra, sőt szinte hétről hétre változik a mozgása, fejlődnek a képességei, változik az étrendje, az alvásigénye. Egy kistestvér születésekor pedig ehhez a változáshoz kell még a nagyobb gyermek igényeit (és változását is!) bekombinálni. Ráadásul ők egymással is interakcióba kerülnek és bizony a testvéri kapcsolat kialakulása sem minden esetben zökkenőmentes (például amikor a nagyobb már épít, a kicsi viszont csak rombol). Nos, ez a bizonyos első év ért véget számunka: tele csodával, nehézséggel, de összességében a megelégedés és az öröm érzésével.

Az első szülinapi tortánál megállva sokan csodálkozunk, hogy a kis magatehetetlen kisbabából hogyan lett egy jövő-menő, gagyarászó totyogó. Szinte felfoghatatlan, hogy a kis gyönge testecske, amely csak anyatejre vágyott, ma már vajas kenyeret reggelizik a háromszoros méretű pocakjába. 5 ruhaméretet nőttünk ki az egy év alatt, és sokszor hihetetlennek tűnnek a felmerülő emlékképek a pici babámról. Mert ő már kész kis legény: hatalmas a kontraszt.

Ezt az időszakot sokan sajnálják, elsiratják, hiszen nehéz felfogni, hogy minden ilyen gyorsan történt. Én azonban nem sajnálkozom, örülök, hogy itt tartunk. Bár boldog voltam, hogy kicsi babám van ismét, és nem akartam siettetni semmit, most mégis örülök, hogy egy kis gagyarászó totyogóm van, aki jó testvére a nagylányomnak, és akit napról napra jobban ismerek. Ez az év nem telt el nyomtalanul, még akkor sem, ha szélsebesen száguldott el. Ugyanis minden perc, mozdulat és szó beépült a jelenlegi kapcsolatunkba: alapjául szolgált annak, ahol most tartunk kisfiammal, és együtt, mint család.

DSC03522.jpg

Megismertük egymást Júdával, és (újra) felfedeztük a saját szerepeinket a családon belül mi, szülők, és a nagyobb lányom is, mint nagytesó. Egységgé kovácsolódtunk, és úgy érzem, ez napról napra tovább fejlődik.

Amikor óvatosan tettük be az autóba a kisfiúnkat és a lehető leglassabban jöttünk vele haza a kórházból, hogy baja ne essék, még nem gondoltuk volna, hogy egy év múlva már akár 4 órás utat is megteszünk vele. Mikor nagy gonddal büfiztettük szoptatás után, hogy nehogy a levegő bántsa a gyomrát, még nem gondoltunk bele, hogy egy év múlva már úgy eszi a kiflit, mint egy felnőtt. Törékeny testére a legkisebb ruhácska kellett, ma pedig már szinte alig hord kisebb holmikat, mint a nagylányom.

DSC04007.jpg

DSC03638.jpgHálás vagyok, hogy ilyen szépen fejlődött kisfiam, és hogy most egy közel 10 kilós totyogót tisztelhetünk a személyében. Hálás vagyok ezért az évért, de nem sírom vissza az: minden történés belénk épült, erősítette kapcsolatunkat, lehetővé tette, hogy azokká váljunk, akik most vagyunk.

Eltelt az a bizonyos első év, amely a kis korkülönbség esetében a legnehezebbnek ígérkezett. Valóban nem volt könnyű, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden pillanatát élveztem. De hálás vagyok, hogy formálódtunk a próbák alatt, összekovácsolódtunk és egy különleges kapcsolatot alapoztunk meg a fiammal, sőt a férjemmel és a nagyobbik gyermekemmel egyaránt.

DSC03777.jpg


A képekért köszönet a Réka photography-nak, aki igazán csodás képeket készített rólunk, meglátva a családunkban azt az örömet és fiatalos jókedvet, amely igazán jellemző ránk.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s