Aki régebb óta követi a blogomat, jól tudja, hogy a gyermekeim alvása mindig is sarkalatos pont volt az életünkben. Léna nehezen elalvó, éjjel sokat kelő baba volt, így kisfiam érkezésekor már igyekeztem mindent megtenni, hogy ezúttal jobb alváshoz segítsem hozzá őt és az egész családot. Második gyermekem azonban szintén érzékeny a környezetére, legfőképp a hőmérsékletre. Így megfigyelésem szerint, nála a megmagyarázhatatlannak tűnő ébredések 90%-át a nem megfelelő hőérzet okozza. Ennek javítása nem egyszerű feladat, de mivel az okot jól ismerem, nem adom fel a segítségre irányuló kísérletemet. A Cseppke jóvoltából most egy különleges hálózsákot próbálhattunk ki, amely úgy néz ki, működik!
A hálózsák –kislányommal ellentétben, aki nem szerette – alap felszerelésnek bizonyult már első perctől kezdve kisfiam számára. Egy kitakarózás, vagy túlzott betakarás máris ébredéshez vezetett volna, hiszen pont ezt az ingadozást tolerálja rosszul gyermekem. Egy hálózsák egyenletes hőérzetet biztosít a kicsi számára, meggátolja a kitakarózást, mégis szabad mozgást biztosít számára. Legalábbis részben.
Egy hagyományos hálózsák ugyanis valóban „zsák”, vagyis többszöri forgolódás után teljesen elcsúszik, összecsavarodik, ami szintén kényelmetlenséghez vezethet. Az állni tudó babák pedig gyakran fel is kapaszkodnak a kiságyban, amikor jelzik éjjel, hogy valami gondjuk akadt (éhesek, szomjasak stb). Egy klasszikus hálózsákban ezt nehéz megtenni, egy esetleges esés pedig nem javít a baba hangulatán.
Erre kínál megoldást a Cseppke hálózsák. Ennek a típusnak ugyanis a vége különleges kialakítású, amely igazodik a kicsiny lábakhoz, szabaddá téve a mozgást számukra. Persze nem marad szabadon a hálózsákból a gyerkőc lába, hiszen a kamásli visszahajtható, így biztosan nem fog felfázni a picúr.
De miért jó, hogy a gyerkőc szabadon mozoghat a hálózsákban?
Természetesen a hálózsákok (így ez a típus is) elsősorban alváshoz készültek. Ám sok gyermek szívesen eljátszik még a reggeli vagy a napközbeni alvás után még a kiságyában, ha megfelelő mozgástér biztosított a számára. Kisfiam az a típus, aki egy kellemes délutáni alvás után még akár 15 percet is szívesen marad fekhelyén, gagyog, nézelődik. De ezt nem tudja hagyományos hálózsákban megtenni, ha pedig bemegyek hozzá, hogy levegyem róla, rögtön oda a mókának és rossz néven veszi, ha vissza akarom tenni az ágyába…
Totyogóknál szintén gyakori, hogy a szülői ágyban szeretnék folytatni az éjszakát egy hajnali ébredés után. Nálunk Léna mai napig átsétál a gyerekszobából, és ilyenkor bizony jól jönne, ha rajta is hálózsák lenne (de ő már lassan 4 éves, azt hiszem az ehhez való hozzászoktatással kicsit elkéstünk). Ilyen esetben egy hagyományos hálózsákban orra buknának a gyerkőcök, anélkül pedig könnyen takaró nélkül maradhatnak.
Más édesanyák tapasztalatai alapján némely gyerkőc szeret még délelőtt is a kényelmes zsákocskában maradni, és ilyenkor is jól jön, hogy a piciny lábakat alul ki tudják dugni a zsákból. Sőt, még tapadókoronggal is rendelkezik az alsó rész, amely csúszásmentessé teszi a ruhadarabot.
Mi június elején kaptunk a Cseppke webáruház jóvoltából egy 86-os nyári vastagságú hálózsákot kisfiam részére. A nagy melegek idején (a lakásunk alapvetően hűvös), a 24-26 fokban már egészen vidám volt a zsákban. Olyannyira, hogy elkezdett jól aludni! De kifejezetten ebben a hőfokban: 24 fokos szobában body-t is kapott alá, felette már csak a hálózsák. Legjobban az tetszett benne neki, hogy a megfelelő hőérzet mellett szabadon is mozoghat, forgolódhat, megtalálhatja a számára legkényelmesebb pozitúrát.
Bánatomra már kezdi is kinőni a zsákot és ahogy egyre hűvösebb lesz az idő, már nem fogjuk tudni hordani. Jó hír azonban, hogy a használat és a mosás sem fogott rajta, úgy néz ki, mintha még mindig új lenne, így majd jó szívvel meg tudjuk tartani majd a kis testvéreknek. Nekünk pedig ideje lesz beszerezni az őszi vastagságot és a következő méretet!
Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.
Keresd a blogot a Facebookon és Instagramon is!
Első perctől hálózsákban alszik a most már 2 és fél éves kisfiunk. Tavaly télen én is vettem egy ilyet, utalta. Már a felvételkor sírt. Úgyhogy maradtunk a hagyományosnál.
KedvelésKedvelés