Neked van amolyan igazi bakancslistád? Amin minden vágyad, célod szerepel, amelyet szeretnél megvalósítani az életed során? Bevallom, nekem még nincs. Kisebb, rövidebb távú célok igen (ilyesmiről írtam ITT), de olyan igazi, életre szóló kívánságlistám nincs. És jelenleg nem is tudnék alkotni. Nem tudom merre visz még az út, de amit tudok az az, amit már megtettem.

Mi lenne, ha a kívánságok helyett az elért célokat, eredményeket, álmokat vennénk számításba?

Annyi mindenért lehetünk hálásak! Milyen érdekes, hogy amikor még valami előtt állunk, annyira hihetetlennek tűnik, hogy valaha a miénk lesz, elérjük, teljesítjük. Aztán amikor mindez megvan, ritkán tekintünk vissza úgy igazán átérezve az eredmény súlyát: Nem túl gyakran helyezkedünk bele érzelmileg is abba a helyzetbe, ahol még hiányzott az adott dolog, hogy aztán onnan nézve még jobban tudjunk örülni és még nagyobb sikerként könyvelhessük azt el. Amikor még nem volt meg a diplomám, olyan távolinak tűnt, hogy megszerezzem. Most, hogy már 4 éve a kezemben tudhatom, egyértelmű a létezése. Továbbmegyek, egy-egy vizsgaidőszak teljesítése is elérhetetlen messzeségekbe nyúlt, annak kezdetén. Amikor pedig véget ért, nem is gondoltam bele, mekkora dolognak tűnt ez korábban, és így most milyen óriási siker a korábbi szemszögből nézve.

Ezeken gondolkozva arra jutottam, hogy jó ötlet lenne, ha nemcsak előre tekintenénk, terveznénk és listáznánk a dolgainkat, vágyainkat. Hanem hátra is néznénk: hálával, a megélt eredmények sikerek újraértékelésével. Ez afféle “fordított bakancslista”, amely nem a még előttünk álló kívánságokra néz, hanem a már elért eredményekre. Egy ilyen elkészítése átgondolása hihetetlenül nagy hálát ébreszt az emberben és talán abban is segíthet, hogy új lendületet vegyenek a dolgaink.

Az én fordított bakancslistám:

Leérettségizni. Emlékszel, hogy egész középsuliban erre készültél? Minden tanóra efelé mutatott és persze minden tanár ezzel riogatott. Lehetetlen küldetésnek tűnt (főképp még kilencedikes fejjel), aztán mégis teljesítettük. Én nem is akárhogy, mert minden tárgyból 5-öst kaptam. Erre pedig büszke is vagyok.

Diplomát szerezni. Az egyetem éveiben olyan távolinak tűnt, hogy majd egyszer ünnepélyes keretek között átveszem majd a diplomámat. Aztán sikerült, mindent időben teljesítve. Nagyon hálás vagyok!

Férjhez menni. Szinte minden lány erről álmodik: eljön a herceg (fehér lovon), és boldogan él a szerelmével mindhalálig. Immár 5 és fél éve élek boldog házasságban és hálás vagyok érte Istennek!

Tanítani. Én mindig is szerettem iskolába járni, és bár nem tanári pályát választottam, azért foglalkoztatott a kérdés, milyen lenne a katedrán állni. Ez is megadatott már, amikor közgazdasági tárgyakat tanítottam egy szakközépiskolában OKJ-s képzésben résztvevő diákoknak.

Életet adni.

Szerintem a legtöbb lány, majd asszony álmodik a gyermekáldásról. Hogy milyen lehet egy új életet a világra hozni, és később azt hallani, hogy édesanyának szólít… Felemelő érzés!

Fiatalon két gyermek édesanyja lenni. Úgy érzem, akkor lett teljes a családunk, amikor második gyermekünk is megérkezett hozzánk. Egy testvérpár édesanyjának lenni, tudni azt, hogy milyen ha kislányom van és azt is, hogy milyen ha kisfiam: Nem győzök eléggé hálás lenni Istennek értük.

 

 

Megszerezni a jogosítványt. Én és a vezetés két külön fogalom voltak, így nem volt egyszerű számomra megszerezni a jogosítványt, de végül sikerült és ez is egy nagy pipa a (fordított) bakancslistámon. Most már csak igazán gyakorolni kellene…

Ilyen és ehhez hasonló eredményeitek nektek is vannak. Szép helyeken jártatok, amelyek korábban igazi “bakancslistásak voltak”, nagy akadályokat küzdöttetek le, amelyek azelőtt hegyként magasodtak előttetek. Munkahelyi, személyes és párkapcsolati, közösségi célokat vittetek véghez. Itt az ideje a hálának!

---

Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon és Instagramon is!