Az óvodától sok anya tart, pedig szerintem nincs ok az aggodalomra! Léna már 3 éves nagylány lett, így most elmesélem hogyan lett óvodás az én gyermekem és hogyan sikerült könnyek nélkül, boldogan beszoktatni őt a kiscsoportba!

Léna most novemberben lett 3 éves, amely az óvodakötelesség kezdetét is kijelöli. Mi azonban –előzetes döntésünket felülvizsgálva- már szeptemberben elkezdtük az ovit, és már pár nap után sikeres is volt a beszoktatás. Vagyis inkább már az első napon.

A változás…

Augusztusban megszületett második gyermekem, így több óvónő és pedagógus intésére egyértelműen elhatároztuk, hogy nem fogjuk rögtön oviba adni Lénát, hogy nehogy azt érezze: őt lepasszoltuk, lecseréltük, kitúrta őt a testvérke. Azonban augusztus végén, a kezdéshez közeledve a kis 4 éves barátnőjével beszélgetve ő is egyre többet emlegette az ovit. Eddig is tudott róla, hogy létezik ez a hely, ahol sok gyermekkel és játékkal lehet játszani, de a kistesó születésével jegeltük a témát. Ő pedig egyre inkább emlegette és vágyott a társaságra. Hiába voltam otthon vele, főképp a kicsivel foglalkoztam, illetve próbáltam felépülni a szülés után.

Szeretném azt mondani, hogy „anyai megérzés” volt a szeptemberi kezdés, de ez az ötlet apától származott. Én még sajnáltam volna elengedni őt, hiszen ott vagyok én neki, eddig is milyen jókat játszottunk együtt, úgy gondoltam rám van szüksége. Ám a pici minden energiámat felemésztette, ő pedig társaságra, foglalkozásra vágyott. Be kellett látom, hogy ideje elengedem őt legalább a délelőtti foglalkozások idejére. Kortársakra, új élményekre, ingerekre van szüksége.

Nem könnyű az elszakadás

Sok anya nehéz szívvel engedi el a gyermekét, és én sem voltam másként. Közel 3 évet csak velünk töltött otthon, természetes, hogy ragaszkodtam még ehhez a szép időszakhoz. De át kellett értékelnem a helyzetet és belátnom, hogy változni, haladni, fejlődni kell. Mindnyájunknak.

Nehéz az elszakadás, beilleszkedés egy kisgyermeknek, ha az édesanyja sem biztos abban, hogy jó helyen lesz, amíg távol vannak egymástól. Ha nem bízik az óvodában és az óvónőkben, akkor az a gyermekre is átragad, és nem akar majd ott maradni. Azonban ha az anya is magabiztos, a gyermek is nagy valószínűséggel az lesz.

Az is fontos, hogy az óvodáról beszélgessünk: örömmel és jó szívvel. Ha a gyerek érzi, hogy anya is próbálja győzködni önmagát, akkor ő is bizonytalan lesz. Szinte mindegy mit mondunk, ha a hangszínünk, hanglejtésünk mást sugall. Ezért úgy gondolom, a beszokás elsősorban nem a gyermeken, hanem rajtunk áll. Az elszakadás a szülőkkel kezdődik, hiszen csak akkor tud leválni a gyermekünk, ha mi magunk elengedjük. Ez nem azt jelenti, hogy semmilyen gond nem adódhat majd a beszoktatás kapcsán, de mi már megtettük az első és legfontosabb lépést a siker felé.

Nálunk sokat segített, hogy a beszoktatást az édesapja intézte Lénának. Én otthon voltam a 3 hetes kisfiammal, így természetes volt, hogy nem tudok vele menni. Otthon elköszöntünk egymástól, és férjem vitte autóval. Első nap úgy volt, hogy 2 órát marad vele, és 2 órát hagyja ott, ha minden rendben ment. Ehhez képest egy fél órát volt ott, és Léna addig sem vele, hanem a többiekkel foglalkozott, ezért férjem el is jött. Másnap már délig maradt kislányom, férjem pedig 15 percig, de szintén nem volt rá szükség. Harmadik nap az elköszönés után nem sokkal már el is jött férjem. Hát nagyjából ennyi volt a beszoktatás, ebéd után hoztuk haza.

És a délutáni alvás?!

Az délutáni alvást nem akartam erőltetni az oviban, de mire hazaért annyira fáradt volt, hogy átesett a holtponton, és nem érezte jól magát. Így ő kérte, hogy hadd aludjon ott az oviban a többiekkel. Az én lányom, akit még mindig altatni kell (itthon még mindig csak összebújva alszik el!), simán elaludt az oviban a második ottalvós napon!

Elengedtem a kezét, bíztam benne, ő pedig kiválóan helyt állt. Nagyon szépen beszél már, minden elmond, így tudtam, hogy jól fog majd tájékozódni a közösségben, és bármi baja van, el meri majd mondani az óvónőknek. Bennük is bíztam, hogy kislányom igényeire odafigyelnek majd.

Így az ovi számunkra egy nagyszerű történet lett, egy várva várt dolog. Néha hétvégén is mondja Léna, hogy hiányzik neki óvó néni. Ez először kicsit rosszul esett, mert arra gondoltam, hogy velem talán nem olyan jó neki, mint az óvó nénivel. Aztán megörültem, hiszen mekkora áldás, hogy olyan gondozója van, akit így szeret, akivel jól érzi magát és bízik benne.

Örülök, hogy nem aggódtunk túl sokat az ovi miatt, és nem halogattuk a beíratást. Léna magabiztosabb, cserfesebb és ügyesebb is, mióta jár. Jól helytáll az új helyzetben és én nagyon büszke vagyok rá!

Ne féljetek hát az ovitól, ideje elengedni a görcsöket és örömmel állni az új helyzet elé. 🙂

---

Ha tetszett, oszd meg másokkal is 🙂

Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon is!