Hogyan tervezz #7 – Megfelelő helyszín

photo_20170106_160830Mindenkinek – még egy háztartásbeli anyának is – szüksége van egy helyre, ahonnan a munkafolyamatait menedzselni tudja. Ehhez nem kell nagy terület, de szükséges egy saját tér, ahol rendszerezheted jegyzeteidet, megnézheted e-mailjeidet, megszervezheted a családot érintő programokat, menüt, intézheted pénzügyeidet, nyomon követheted a számlák alakulását. Nézzük, hogy lehet ezt megoldani!

Sok anyánál annyira átveszi a lakás felett az uralmat a gyermeknevelés, hogy az élet egyes területeivel kapcsolatos dolgok szanaszét hevernek a konyhában, előszobában, az ebédlőasztalon, TV állványon, stb. Itt egy csekk, ott egy számla, egy szórólap (amit át szeretnél tanulmányozni, de már azt sem tudod hová tetted), a naptárad az éjjeli szekrény és a konyhaasztal között ingázik, a kreatív cuccok meg egy bezárt dobozban várják, hogy végre hozzájuk nyúlj (vagy inkább felfedezzék a gyerkőcök).

Nem kell persze külön „iroda”, nem is lehetne minden lakásban megoldani, hogy egy külön szoba csak az ügyintézésé és az elvonulásé, kreatívkodásé legyen. Mégis érdemes kialakítani egy olyan kis zugot, sarkot, ahol az ügyeidet áttekintheted, irányíthatod. Ahol kibogozod a szálakat, meghozod a döntéseket, vagy épp kifestesz egy felnőtt színezőt, vagy megcsinálsz egy kézzel készített ajándékot, beragasztod a fotóalbumba a képeket.

Mire van szükséged ehhez?

Az „irányító központhoz” vagy kreatív sarokhoz (hiszen mindkét igényt kielégítheti egy ilyen hely) szükséged van egy írásra alkalmas felületre, ahová a laptopod is teheted, vagy ahol a számítógép van. Szerintem már kevés olyan háztartás van, ahol ez az eszköz ne állna rendelkezésre. Mennyivel jobb, ha van egy saját helye akár a laptopnak is, mintha a konyhaasztalon és mikró tetején kallódna felváltva.

Nálam van egy külön íróasztal e célra (még korábban az egyetemi tanulmányaim miatt szereztük be), de ha a kislányom nagyobb lesz és igényt tart rá, akkor később egy egyszerű asztalhoz telepedek majd, ahol kialakítom a saját kis helyemet, mondjuk a hálószobában.

Ezen kívül néhány polc vagy fiók kell, ahol a legfontosabb iratokat, használati eszközöket tárolhatod, illetve azokat a könyveket, amelyeket épp olvasol, vagy használsz (mint én a tanításhoz). Szükség lesz néhány asztali tárolóra is: ez lehet kosárka, tolltartó doboz, vagy lapos, műanyag laptároló, esetleg állítható iratpapucs. Amely számodra kényelmesebb. Ezek nélkül könnyen fog káoszban úszni a helyszín.

PHOTO_20170106_160702.jpg
Polc közvetlenül az íróasztal felett.

Persze még ez sem garancia arra, hogy a gyerekek ne akarnának itt megtanulmányozni ezt-azt. Én Lénával már első perctől törekedtem rá, hogy megtanuljuk, mit szabad és mit nem. A színes tollaim egy részét használhatja, de csak itt, és vissza is kell pakolni. A régebbi, bizsu ékszereimet pedig egy külön fiókban tárolom amelyet szabadon nézegethet, de a többi fiókhoz nem nyúlhat.

Az asztalomon tehát a kék tollakon kívül színes tollak is vannak, illetve lyukasztó, tűzőgép, gepkapocs, számológép, olló, dekortapasz és cellux, hibajavító, jegyzetlapok és post it-ek a Filofaxom mellett. (Plussz néha egy baba 😀 )

PHOTO_20170106_160750.jpgPHOTO_20170106_160715.jpg

A színes tollak nem értek rá, hogy az asztalon fotózkodjanak. De ezeken kívül nem nyúl semmi máshoz a kétéves kislányom. A saját ki kuckómat végül is megbeszélés útján sikerült bababiztossá tennem, igaz, legtöbbször alvásidőben tartózkodom itt.

PHOTO_20170106_160616.jpg

Érdemes egy kukát is beszerezni a környékre (nekem egy pici asztali van, mert nem akarom, hogy kislányom az „érdekes” papír hulladékaim között guberáljon), hiszen a rend fenntartásához folyamatosan selejtezni kell az aktualitásukat vesztett dolgokat.

Az én kis kuckóm, kreatív sarkom, irányító központom a kis szobában helyezkedik el, amelyet vendégszobának használunk jelenleg. Itt születnek a blog postok, itt vezetem a filofaxom, itt készülök fel a tanórákra, itt vezetem a gyülekezeti könyvelést és itt kreatívkodok. Ha nem lenne egy hely, ahol ezeket megtehetném, fogalmam sincs hogyan birkóznék meg a feladataimmal. Sokkal hatékonyabb vagyok így, és úgy érzem, kézben tudom tartani a dolgaimat. Ha pedig kislányom megérik rá, hogy saját szobába (tehát ide, a kis szobába) költözzön, akkor majd átcuccolok a hálószobába (ahol jelenleg együtt alszunk, tehát alvásidőben ott nem tudnék jelenleg munkálkodni). A lényeg, hogy mindig szeretnék megőrizni magam számára egy kis zugot, legalább egy íróasztalnyi helyet, ahol intézhetem a dolgaim, felkészülhetek a következő nap kihívásaira, és akár kikapcsolódásra is van lehetőségem.

Ti ezt hogy oldjátok meg?


Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon is!

Hírdetés

Hogyan tervezz #7 – Megfelelő helyszín” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nekem is van egy íróasztalos kuckóm, sőt egy külön szoba is állna a rendelkezésemre, de állandóan az ebédlő asztalnál kötök ki. :). Ez a ház szíve, minden itt történik.. itt mindig kreatívabb vagyok…:)

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s