Ideje megváltoztatnom az alvási szokásaimat. Most már tényleg, igazán. Eddig a kiszámíthatatlan éjszakák miatt hiába akartam időben kelni, minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Persze egy “kicsit” én is hibás voltam: nem feküdtem le időben. Pedig a korán kelés hatékony időgazdálkodásban betöltött szerepéről már írtam korábban. Tisztában vagyok vele, hogy szervezetünk a fényhez és a sötétséghez igazodva működik a legjobban: Le kellene feküdnünk, amikor a nap lenyugszik, és akkor az első napsugarakkal ébredhetnénk. Így nyáron többet dolgozhatnánk, télen pedig a pihenésé lenne a főszerep a rövidebb nappalok révén.

Most azt mondhatnád: más időket élünk, itt van nekünk az elektromos áram, és a jó öreg internet. Meg amúgy is, “bagoly” típus vagyok. Nincs is ezzel gond, ha nálad így jól működnek a dolgok. Én viszont ha korábban fekszem, és korábban kelek (vagy ami még jobb: emberi mennyiséget alszok), akkor mérhetetlenül jobban érzem magam. Este egyébként is kevésbé produktív az ember, hajlamos elkalandozni, szörfözni a neten vagy filmezni. Reggel viszont ki az, aki 5-kor felkel, miközben 8-ra megy dolgozni, azért, hogy céltalanul kattintgasson a neten?! De ha reggel nem kelnél fel érte, akkor este miért maradsz fenn ugyanazért?

Ha a hatékonysággal kapcsolatban gondolkodsz, hamar rájössz velem együtt, hogy amennyi időt este nyersz, annyit nemcsak reggel veszítesz el, hanem a következő nap minőségét általánosságban rontod. Fáradtan általában rosszabb közérzet jellemzi az embereket, ingerlékenyebbek és kevésbé hatékonyak. Az esti fent maradás tehát nem hozza meg a várt eredményt: csak egy pontig igaz, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Van, amit sokkal hatékonyabban tudsz megtenni, ha este 10-kor azt mondod, hogy köszönöm, inkább reggel 6-kor folytatom a dolgom. Természetesen nem arra gondolok, amikor ténylegesen fent KELL valami nyomós oknál fogva maradnod, hanem arra amikor megteheted, hogy átütemezed a feladatot. Kérdés persze, hogy hol van ez a pont, ahol már nem éri meg fenn maradni tovább.

 Én azt sakkoztam ki általánosságban, hogy ha 1 órával korábban fekszem és annyival korábban kelek, akkor minőségi időt is nyerek. Én ugyanis este sok esetben már egyáltalán nem vagyok hatékony, és sok az elvesztegetett idő is, amely bamba, céltalan facebook görgetéssel, vagy egyéb sokatmondó tevékenységgel telik. Ha viszont reggel sikerül felkelnem, naná, hogy nem erre fogok pazarolni a reggel első pillanatait! Mellesleg sokkal jobban behatárolt időt nyerek: tudom kb. mikor kel a kislányom, így látom, mennyi időm van hátra. Ugyanez a helyzet munkahely, vagy iskola esetében is. Este viszont meghatározott lefekvési idő nélkül elég ködös, hogy mennyi is rendelkezésre álló idő mennyisége.

Nem mondom, hogy mindenkinek „korán” kell feküdnie, hogy ez valamiféle „norma” lenne. De tény, hogy sokkal egészségesebb az időben fekvés és az időben kelés, pláne, ha nagyjából minden nap ugyanakkor történik. És bár nem könnyű feladni a jelen „nyereségét” a holnapiért, szerintem jó átgondolni, hogy mit nyerek az estével, és mit a holnapi nappal. Ha este tudsz alkotni, kikapcsolni, és reggel amúgy sem hajt a tatár, akkor ne változtass. De ha reggelente alig bírod összeszedni magad, este már fáj a szemed, mire ágyba kerülsz, akkor gondold át mit lehetne másképp csinálni.

Talán butaságnak is tűnhet, hogy miért pont nyáron akarok ráállni végre a korán fekvés-korán kelés kombinációra, hisz végre hosszabbak a nappalok, rövidebbek az éjszakák. Ez így igaz, és pont ez a tény is mellém áll: a tervezett lefekvési időmig ugyanúgy besötétedik, de reggel korábban kelve több időt töltök világosban, ami a szervezetemnek is kedvez. Természetesen, ha valamilyen esemény estébe, éjszakába húzódna (háhá, persze gyermek mellett…), akkor nem kell miattam hazarohanni (majd kell Léna miatt). De az egyszerű hétköznapokon mindenképp szeretnék időben feküdni és időben kelni.

Tehát célul tűztem ki magam elé, hogy 10-kor kikapcsolok minden képernyőt: laptop, telefon, tv (ez utóbbit egyébként sem nagyon nézem). Aztán hagyok magamnak fél órát a lefekvés előtt, hogy lenyugodjak, megpihenjen a szemem, ráhangolódjak az éjszakára. 10 és fél 11 között szeretném értékelni a napomat, felkészülni a másnapra (átnézni a filofaxom), imádkozni, könyvet olvasni. Fél 11-kor pedig lámpaoltás.

Először csak a lefekvés beállítása a célom, az ébredést a szokott időben, 7-re tervezem továbbra is, amikor a kislányom kel. De szerintem, ha következetes leszek az elalvási célomhoz, akkor néhány nap múlva a szervezetem meghálálja a törődést, amelyet az alvás, a regenerálódás révén nyújtok neki (és amire már régóta áhítozik, de végre sikerülhet, mert jól alszik a lányom), és reggel már talán magamtól fel fogok kelni. Aztán max. 1 hét után ráállok a 6 órai kelésre, mert tudom, hogy nem bírnám fenntartani a korai fekvést, ha nem látnám azt az eredményt, hogy máshol (azaz reggel) nyerek ugyanennyit (vagy majdnem annyit).

Ideje úgy élnem, ahogy a szervezetem ténylegesen igényli.