Mélysége a magasságnak

Áldásos, nehéz, szintlépésre sarkalló hétvége áll mögöttünk. Május elején 3 napos kapcsolatépítő kurzuson vettem részt férjemmel együtt. Mivel idén ünnepeljük 10. házassági évfordulónkat, kapva kaptunk a lehetőségen, és azonnal jelentkeztünk a tréningre. A célunk az volt, hogy egy kicsit elvonulva a világ zajától egymásra figyelhessünk, megpihenjünk a hétköznapok zsúfolt teendőcunamijától és közelebb kerülhessünk egymáshoz. A legfőbb mozgatónk a megállás vágya volt, mert egyszerűen éreztük: eltelt 10 esztendő és van mire visszatekinteni, van miért hálát adni. Akkor még álmodni sem mertünk róla, hogy ez a tréning annyira meghatározó lesz számunkra, hogy méltó nyitánya lesz a következő időszaknak.

Bővebben…
Hírdetés

Egy nap című film: én a megoldást keresném a problémák helyett

family-591581_1920Az Egy nap című magyar dráma nagy sikert aratott a tavalyi éven, és most végre én is megnézhettem az oly régóta vágyott filmet. A háromgyermekes édesanya, Anna egy napját kísérhetjük figyelemmel: egészen pontosan másfél napot: szerda estétől péntek reggelig ábrázolják a család életét. A háromgyermekes édesanyának nem egy átlagos hétköznapja ez, sokkal inkább a legrosszabb napja. Figyelem, spoileres rész következik! Bővebben…

Ketten egy pár – baba mellett is

couple-3064048_1920.jpgSokaktól hallottam már és olvastam is róla, hogy egy kisgyermek érkezése és az ezzel járó nehézségek könnyen elterelik a házaspár figyelmét az egymással való kapcsolatuk ápolásáról. Különösen igaz lehet ez, ha több gyermek születik egymás után kis korkülönbséggel. Nehéz helyt állni az új helyzetben, megfelelni az új szerepnek: anyának és apának lenni, miközben nő és férfi, sőt szerelmes pár maradunk továbbra is. De nem lehetetlen. Bővebben…

Tökéletlen házasság

_DSC0130.JPGA Házasság Hete kapcsán felmerült bennem a kérdés: Milyen a „tökéletes házasság”.  Ám hamar rá kellett jönnöm, hogy erről, ha akarnék sem tudnék írni: egész egyszerűen nem létezik. Két tökéletlen ember szövetsége sokkal inkább buktatókkal teli, semmint tökéletes. Nehézségek mindenhol vannak, ezt kár lenne tagadni. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne összecsiszolódni, a nehézségekben megedződni és a szerelmet még nagyobb csodaként megélni.

Bővebben…

Változtatni vagy hagyni változni?

Másokat megváltoztatni akkor sem szabad (és nem is lehet), ha biztosak vagyunk benne, hogy mi gondolkodunk helyesen egy adott témáról. És ahogy nem megyünk oda minden vadidegenhez azzal, hogy most bizony megváltoztatjuk, ugyan úgy nem kellene ezt megtennünk szorosabb, családi kapcsolatainkban sem. Persze ez sajnos nem magától értetődő. Főképp a párkapcsolatunkban… De ha megváltoztatni nem lehet, akkor hogyan fog változni?! Bővebben…

Randi esték tervezése

P1010494.JPGMa 3 éve házasodtunk össze a férjemmel. A szerelem, amit akkor éreztem, mára még nagyobbá nőtt, és gyermekünk megszületésével igazán kiteljesedett. 3 év talán még nem sok idő, és talán néhányan legyintenek is ilyen rövid időtávot hallva: „Majd meglátjuk, mi lesz 20 év múlva”. Elismerem, hogy 20 év jobban megpróbál egy kapcsolatot, mint csak 1, vagy akár 3 is. Ám én úgy látom, hogy a 20 év múlva jelentkező problémáknak már lehet, hogy 3 év házasság után elvetjük a magját, ami később felnövekedve okoz majd károkat.

A házasságon „dolgozni kell”, hallottam már sok pártól ezt a homályos állítást. Én mégsem tudtam elképzelni, hogy ez mit is jelent a gyakorlatban, amíg nem lettem házas. Mert a rózsaszín köd ugyan kitart egy darabig, de ahogy a szürke hétköznapok és az első kisebb problémák megjelennek, el kell kezdeni „dolgozni” a kapcsolaton. Bővebben…