Az Egy nap című magyar dráma nagy sikert aratott a tavalyi éven, és most végre én is megnézhettem az oly régóta vágyott filmet. A háromgyermekes édesanya, Anna egy napját kísérhetjük figyelemmel: egészen pontosan másfél napot: szerda estétől péntek reggelig ábrázolják a család életét. A háromgyermekes édesanyának nem egy átlagos hétköznapja ez, sokkal inkább a legrosszabb napja. Figyelem, spoileres rész következik!

Úgy néz ki, háromgyermekes édesanyának lenni iszonyú nehéz:

rohanás az élet, éjszakázás, megfelelési kényszer minden irányba, állandó harc az idővel és persze a pénzzel. Mindemellett a házastársi jó kapcsolat fenntartása is számtalan akadályba ütközik, amely tulajdonképpen a film középpontjába is kerül. A film első rétegeként talán ezt látjuk meg: ezt a sok-sok nehézséget, hogy milyen szörnyen kemény édesanyának lenni három kicsi gyermekkel. És ha ilyen egy átlagos nap, akkor ez tényleg borzasztó: ki vágyna erre?!

Ám ahogy említettem, véleményem szerint ez nem egy átlagos nap, hanem a legnehezebb. A vélt vagy valós megcsalási ügy ott lóg a levegőben már az első perctől, és hiába „nem történt semmi”, mégis 1,5 hónapja ezt a téma, az ügy lezáratlan és talán a 3. fél részéről is. A pénzhiány és a megfázásos betegségek nagyon realisztikusan keretezik a történetet. A gyermekek is kitesznek magukért: Simon szétszórt, a lecke nincs kész, a tornacuccot elhagyja, a csellót otthon felejti, ha az édesanyja nem szól, és még a reggeli készülősében is csak noszogatással vesz részt. Sári örökmozgó, nagymama meg is említi, hogy mi van, ha talán hiperaktív, a kis Gergőke pedig egyszerűen még kicsi: egy aranyos 2 éves, akinél szintén előfordul egy kis hiszti. Zajos csapat nem vitás, talán joggal érezhetjük: nem csoda, hogy Szabolcs, a főhős apuka menedékre vágyott ebből a káoszból és egy másik nőhöz menekült legalább érzelmileg.

Én viszont többet látok emögött. Mindennek megvan az oka, és egész szépen felgöngyölíthető lenne néhány probléma. Tisztában vagyok vele, hogy a filmben rengeteg dolog jelképes, és nem egy átlagos helyzetet kívánnak bemutatni, mégis, ha ez egy valós szituáció lenne, néhány dologra kézenfekvő megoldások kínálkoznak.

A film elején láthatjuk a konyhafiókban tartott borítékban a pénzt, amely igencsak fogy: nem tudjuk ugyan mennyi időre, de 15 ezer forint van benne. Ebből 5-öt Anna kapásból kivesz a Gabival való találkozás előtt: nyilván nincs ingyen, ahová beülnek, úgy tűnik egy bort kortyolgat itt Anna. Másnap Szabolccsal meglepődve konstatálják, hogy bizony csak egy tízezres van a borítékban.

De halljuk is, amint az adósságokról beszélnek: az apai nagyszülőnek hatszáz valahány ezer forinttal tartoznak, és ahogy Szabolcs mondja: „ami bejön, az ki is megy, nincs benne semmi meglepő”. Tehát ez lehet az általános, hogy kisebb-nagyobb adóssággal küzdenek, nem tudnak félretenni, gyakrabban vannak mínuszban. Hát, tényleg nehéz 3 gyermeket nevelni – gondolja a néző. Ám, amikor megláttam, hogy kapásból háromféle foglalkozásra járnak a gyerekek: a kis ovis balettre, az iskolás fiú pedig vívásra és csellóra is (ez utóbbihoz pedig magántanárt is fogadnak!), akkor azért erősen elgondolkoztam, hogy mennyire álszent ez a helyzet. Minimum 600 ezer forint adósságuk van, a boltban már a leértékelt májkrémet ildomosabb megvenni, de egy napra 3 különfoglalkozás az belefér. Számomra ez elég nagy priorizálási gondokat mutat. Avagy: addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér. Bezzeg a csap az nincs megcsináltatva hetek óta… De erre még visszatérek.

Szóval nehéz az élet, állandó a rohanás: nem győznek utazni innen oda, onnan ide. Milyen nehéz 3 gyerekkel! DE!

Biztosan kell ez a sok külön program?!

Az utazás költséges, a foglalkozás szintén (pedig már a film elején látjuk, hogy micsoda pénzszűke van!), az idő meg csak megy: a háztartásra nem marad (Anna este-éjszaka tereget, mosogat, hiszen egész nap dolgozott és rohangált), a családra szintén alig jut idő: csak a közös vacsora marad, amit apa le is késik. De nem ám a munka miatt, jól figyeljünk! Nem azért van távol, mert keményen dolgozik este, hogy legyen a három gyermeknek mit az asztalra tenni (meg új tornacuccot venni), hanem mert egy nővel van.

És akkor csodálkozunk, hogy a gyerekek úgy viselkednek, ahogy.

Sári hiperaktív? Nem tudom, de hogy fel akarja hívni magára a figyelmet az biztos: hiszen nem kapja meg. Alig foglalkoznak vele. Mikor mama olvas neki, érdekes nincs gond, és a szomszédban is szépen eljátszik a többi gyerekkel. Simon figyelmetlen? Persze, mikor is lenne ideje megírni a leckét, ha annyi extra programja van? Elhagyja a tornacuccát? Naná, tiszta kialvatlan a gyerek, reggelente úgy kell kirángatni az ágyból. Ez nem is csoda: a vacsora jelenetnél látjuk, hogy 20.10-kor étkeznek, még onnan fürdés, meseolvasás, és az elalvásra is kell némi időt számítani, 9-nél hamarabb biztos nem alszik el. Inkább fektetnék le hamarabb, hiszen Sári is fáradt, azért pörög: maga az anyja mondja, amikor a mama megemlíti a hiperaktivitást. Simon kimerült, Sári túlpörgött, és összességében pedig tűpontosan érzékelik az otthoni feszültséget: hogy valami nincs rendjén anya és apa közt. Nem értik, nem tudják (hiszen a mama sem tudja, így gondolom a gyerekek sincsenek beavatva), de érzik, nagyon is.

Mi lenne, ha…

lefektetnék időben a gyerekeket, akkor nem kellene reggel erőszakkal kelteni őket, kipihentebbek lennének, nem lenne egy fáradt kapkodás az egész reggel és még talán a csellót sem felejtené otthon a nagyfiú. Vagy inkább de: lehet, hogy el kellene felejteni. Nem a hangszer vagy bármely sport ellen vagyok, félreértés ne essék, hiszen nagyszerű, hogy zenét tanul a gyermek, eredményeket is ér el, de biztosan belefér ez a család életébe? Igen, rosszul esik, ha nem, mert ez „jár” a gyereknek. DE ha egyszer látszik, hogy nem fér bele ennyi extra a költségvetésbe?! Többet pihenhetnének a gyermekek, nem lenne az őrült kapkodás délután, jutna a családnak ideje egymásra, megmaradna rengeteg pénz, és akkor nem azon kellene stresszelni, hogy jujj, csak egy tízezres maradt a borítékba (és még meg is lepődünk rajta természetesen, mert egész hónapban baromi tudatosan költekeztünk). Nem lenne muszáj a leértékelt májast venni (lehet, hogy attól hányt Anna?!), anyósnak tartozni százezrekkel, meg elromlott csappal élni hetekig.

Talán jutna pénz és idő, hogy beszélgessenek a felnőttek, sőt, elmenjenek kettesben, ahogyan Szabolcs édesanyja is javasolja. Ehelyett mi történik a film végén? Homokba dugja a fejét Anna. A vízvezeték szerelőnek letagadja, hogy ott lakik, majd a csengetésre nem válaszol. Ehelyett szó szerint elbújik: be az asztal alá a legkisebb gyermekkel. Megoldás helyett a struccpolitikát választja. És én ezért nem tudok azonosulni vele és egyetérteni a sajnálkozó véleményekkel a főhős kapcsán. Igen, szomorú, hogy érzelmileg megcsalták és talán ezen a bizonyos filmbéli napon nemcsak érzelmileg. Szomorú az anyagi nehézség miközben mindketten dolgoznak, ráadásul Budapesten (tehát nem vidéken közmunkán…). Kemény neki 3 gyerekkel, és bizony az éjszakázás is benne van a pakliban. De ha nem próbálja meg mélyre ásva megoldani a problémát, akkor ez így is fog maradni. Vagyis nem, mert csak rosszabb lesz a helyzet: a férje elhagyja, vagy csak folyamatosan viszonya lesz, az anyagiak nem fognak javulni, ha mindig tovább nyújtózkodnak, mint ameddig a takarójuk ér.

És akkor hiába lesz a sok különóra, ha ők maguk szülőként nem figyelnek a gyerekekre: majd jöhet a többi különfoglalkozás, mert Sárira rásütik majd, hogy hiperaktív, Simon meg figyelemzavaros. Holott csak fáradtak és érzelmileg össze vannak zavarodva, mert érzik, hogy szüleik nincsenek egységen.

Szerintem csak kicsit meg kellene húzni a nadrágszíjat, és hagyni a sok extrát, helyette feltölteni a családi energiaforrásokat: időben, érzelmileg és pénzben egyaránt. És akkor lehetne kicsit elutazni kettesben, és nem kellene a vízvezeték-szerelő elől sem elbújni. Nem egyszerű, de Annának most már hinnie kell a férjének, mert ezzel a bizalmatlansággal csak a másik nő karjaiba kergeti őt. A megoldás felé kell tekinteni és nem a problémákra fókuszálni. Három csodálatos gyermek (véleményem szerint mindegyik egészséges, csak a családi kuszaság és a fáradtság okoz náluk némi „eltérést”), mindketten dolgoznak, nagymama besegít és tényleg igazi támasza a családnak, valamint ismerősök, barátok veszik körbe őket: gyakorlatilag mindenük megvan ami igazán fontos. A problémák nagy részét pedig maguknak generálják a szereplők. De szerintem mindig van megoldás: csak észre kell venni…