Hozzátáplálási napló #13 – Mit kapjon a kis manó? Manó Menüt!

child-932083_1920.jpgA darabos ételek fogyasztása új kihívások elé állított ismét engem. A pépekkel még jól boldogultam: megpárolni az alapanyagokat, majd turmixolni, gyerekjáték volt. De olyan szilárd ételt készíteni, amely életkorának megfelelő, állagát tekintve pedig könnyen szétrágható egy néhány foggal rendelkező kisgyermeknek, már nem volt egyszerű. És ekkor találtam rá a ManóMenü ingyenes applikációjára.

A könnyen átlátható felület hamar elnyerte tetszésemet. Több kategória alapján is kereshetünk: életkor, összetevők, de akár alkalmak szerint is. A legjobb, hogy a recepteket el is menthetjük a kedvencek közé, de akár egy saját menütervet is összeállíthatunk a receptek segítségével. Egy külön naptárba helyezhetjük be az egyes ételeket, az app pedig összegzi nekünk az összeállított menütervet.

A receptek elég változatosak, de nincs zavarba ejtően túl sok. Engem mindig megzavar, ha valamiből túl nagy a választék, de úgy érzem itt pont annyi recept van, amennyi elég. Az elkészített ételeket mindig egy-egy képen is láthatjuk és az elkészítés menete is egyszerűen van leírva. Nincsenek barokkos körmondatok, lényegre törőek a receptek. Néha ugyan hiányoltam egy-két mozzanat kifejtését, de ilyen helyeken próbáltam kreatívan pótolni a hiányzó részleteket.

A legjobban azért szeretem ezt az appot és ajánlom nektek is kipróbálásra, mert olyan finomságokat készíthetek, amelyeket jóízűen megeszik mindkét gyermekem, sőt, ha marad, akkor én is szívesen elfogyasztom a maradékot. Így nincs szájhúzogatás és nem megy kárba az étel. Számomra ez a legnagyobb előny.

IMG_20180703_122729_260.jpg
A babacsinta a legnagyobb kedvenc!

Hátrányt is tudok, bár ez nem az applikáció sajátossága vagy hibája: de minden idő, idő és idő. A konyhában piszmogni az extra kaják készítésével nem mindig szívderítő dolog, úgy, hogy közben két gyerek szedi szét a házat (vagy inkább a konyhát… Júda konkrétan a szemetesbe akar bemászni állandóan, illetve szent küldetésének tartja a radiátor szétverését). Ám az eredményt látva, és a gyönyörű, elégedett babamosolyokat, azt mondom megéri.

Gyermekünk immunrendszerét, szervezetének alapköveteit most, az első 2 évben rakjuk le, az első 1000 nap (a várandósság időszakát is ideszámítva) kiemelt jelentőségű a fejlődés szempontjából. Nem mindegy tehát mivel tápláljuk gyermekeinket, és ehhez nyújt kreatív, megbízható segítséget a ManóMenü applikáció. Egyébként szerintem a honlap is nagyon hasznos, azt itt találod: http://manomenu.hu/

Ha kipróbáltátok, osszátok meg tapasztalataitokat, esetleg, hogy milyen receptekkel bővíthetnénk még a sort!


Hozzátáplálási napló sorozatban megjelent:

Hozzátáplálási napló #1 – Bevezető

Hozzátáplálási napló #2 – Amikor még szopik a baba

Hozzátáplálási napló #3 – A kezdés időzítése

Hozzátáplálási napló #4 – Eszközök babának és mamának
Hozzátáplálási napló #5 – Első lépéseink
Hozzátáplálási napló #6 – A kísérleti fázis
Hozzátáplálási napló #7 – Étkezések kiváltása
Hozzátáplálási napló #8 – 7-8 hónapos alapreceptek
Hozzátáplálási napló #9 – Lépések a darabos ételek felé
Hozzátáplálási napló #10 – Glutén bevezetése
Hozzátáplálási napló #11 – A tejpépek szerepe a hozzátáplálásban

Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon és Instagramon is!

Hírdetés

Hozzátáplálási napló #13 – Mit kapjon a kis manó? Manó Menüt!” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s