Szerző: Anyutervez
Ma 4 éves az Anyu tervez blog, ami kiváló alkalmat kínál az elmúlt időszak áttekintésére és a blog jövőjéről szőtt terveim megosztására. Tarts velem, ha szeretnéd tudni honnan indult és hová tart a blog! Céltudatos újrakezés
Az egyik kedvenc időszakom a karácsonyt követő, újévet megelőző két ünnep közötti 5 nap. Az évértékelés, visszatekintés és a tervezés, jövőbe tekintés ideje ez számomra. Szeretek végigtekinteni az éven: honnan indultam és hová jutottam el célok és a lelki fejlődés szempontjából egyaránt. Jól esik látni az elért sikereket, és szintén hasznos megvizsgálni a kudarcokat is, levonni a tanulságokat és megnézni, mit tanulhatok belőle. Nagy hangsúlyt fektetek a jellemfejlődésem értékelésére is: vajon ma jobb vagy, mint egy éve? Vagy pontosabban megfogalmazva: közelebb állok ahhoz az emberhez, amilyennek lennem kell: a legjobb önmagamhoz, amilyennek Isten elképzelt? A helyemen vagyok? Bővebben…
Fenntartható divat a BonPrix-nél
A rendszeres olvasóimnak már biztosan feltűnt, hogy időről időre bemutatok néhány összeállítást a BonPrix jóvoltából, amelyet egy bloggereknek szóló együttműködés keretén belül van lehetőségem megtenni. Amikor újabb kuponom érkezett, azon gondolkodtam, hogyan tudnám ezt hitelesen folytatni, ugyanis az utóbbi időben a fast fashion márkákba vetett bizalmam megrendült, ezzel párhuzamosan nullára csökkentettem egy ideje az új ruha vásárlásomat. Mikor azon hezitáltam, elvállaljam-e az újabb megkeresést, megtaláltam azt az új vonalat, amelyet a cég nemrég indított, és egybevág azzal, amit képviselek és szeretnék be is mutatni nektek: ez pedig a Fenntartható divat kollekció.
Bővebben…
Hogy megérkezzen a lelkem is
Az utóbbi időben csendesebb voltam a megszokottnál: kevesebb poszt született a blogra, facebookon és instán sem voltam túl aktív. Hallgattam, mert nem tudom megfogalmazni, amit szeretnék mondani, és vártam azt a pillanatot, amikor képes leszek rá. Bővebben…
Kacatmentes karácsony és egyszerűbb gyermekkor – erre vágyunk!
Azzal, hogy dolgozó anya lettem, újra kellett gondolnom a háztartási feladatok megszervezését és az ehhez kapcsolódó rutinjaimat. Mindezt a család napirendjéhez is igazítva, valamint az új igényeket és helyzetet figyelembe véve. Mutatom, hogy csináltam!
Hogy találom meg a munka-magánélet egyensúlyt? Egyáltalán létezik ilyen? Szerintem ez az egész inkább egy mérleghintához hasonlít, ahol egyszer az egyik, máskor a másik oldal kerekedik felül… 
Ahogy beköszöntött az ősz, máris elkezdtem azon gondolkodni, hogyan leszek képes a munkám miatt kiesett mennyiségi időt minőségivel pótolni a gyermekeim számára. Bevallom, én alapjáraton hajlamos vagyok egy-egy dologra ráfeszülni, ami eredmények és megoldások helyett csupán frusztrációt és stresszt szül. Folyton ígérgettem magamnak, hogy majd készítek egy tervet napi bontásban, hogy milyen közös játékokkal fogjuk tölteni a délutánokat. Egy olyan pontos beosztásra gondoltam, amely azokat a játékokat tartalmazza, amelyeket egy 2 és egy 5 éves is élvez. Mivel azonban délutánonként nagyszerűen megvoltunk együtt mindenféle betáblázott dolog nélkül is, így egyre csak halogattam a játékterv elkészülését. Viszont most, mire sikerült a témát elengednem, meg is találtam a megoldást a még tartalmasabb közös időtöltésre. 
Azt figyeltem meg, hogy egy új helyzetbe csöppenve kétségbeesve próbáljuk megkeresni a megfelelő megoldásokat, igyekszünk új rutinokat felállítani, vagy bármilyen kapaszkodót keresni a megváltozott hétköznapokban. Vagy próbáljuk hozni a korábbi színvonalat, a megszokott eredményeket, aktivitást, és türelmetlenek vagyunk, ha nem megy ugyanúgy minden, mint régen. Jön egy új helyzet, megszületik egy kisbaba, ledönt egy betegség, elköltöztök vagy új munkába kezdesz. És a többi területen sem akarsz elmaradni, de az újban is jól akarsz szerepelni. Aztán lehet, hogy egyik sem megy. Egyáltalán nem. A régit már nem tudod úgy csinálni, az újhoz meg még nem értesz annyira, nem vagy olyan gyakorlott vagy rengeteg információhiánnyal küzdesz.
Erősnek lenni ma szinte alapelvárás. Gyengének lenni már-már ciki, legyen szó akár nőről vagy férfiról. Sírni, elgyengülni, megmutatni, hogy nem vagyunk tökéletesek: egyáltalán nem számít érdemnek. Úgyhogy fel is vesszük a keménység burkát, felszívjuk magunkat és megyünk tovább akkor is, ha fáj, ha nehéz. Sírás helyett elfojtjuk az érzést, félünk megbocsátani és bocsánatot kérni, de leginkább attól félünk, hogy megnyíljunk mások előtt. Attól tartunk, kihasználnák a helyzetet, belénk rúgnának mások, vagy hátulról támadnának ránk később. Álarcot húzunk, megkeményítjük magunkat, erősnek mutatkozunk: így kevesebb támadási felület marad rajtunk. Csak épp így az igazi emberi kapcsolatoktól is elvágjuk magunkat. 
Anyu tervez blog és coaching 