Kacatmentes karácsony és egyszerűbb gyermekkor – erre vágyunk!

Most nagyon felszívtam magam, mert az utóbbi időben megint elborított minket a kacathalom. Ebben részben én is hibás vagyok, ám mostantól nem veszek műanyag játékot, ha annak van megfelelő fa vagy textil alternatívája (nyilván a legó kivétel, de mondok egy titkot: abból sem kell fél milló forint értékű készletet felhalmozni egy egész szekrényt kitöltendő). A meglévő játékokat nyilván nem dobom ki pánikszerűen ökoszívrohamot kapva a felismerés hatására, de egészséges szintre hozom ezt is. Ezzel párhuzamosan megkérem a rokonokat is, hogy karácsony apropóján (se) halmozzák a gyerkőcöket mindenféle műanyag izébizé fityfenével. Ha tovább olvasod, azt is elárulom hogyan.

Az adventi időszak közeledtével már minden oldalról telibe kapjuk az impulzusokat a karácsonyi bevásárlás kapcsán. Ajándékot venni, dekorálni, listát írni a Mikulásnak… És látom magam előtt, ahogy ontják a boltok magukból a műanyagot, a sok felesleges vackot, izébizét, ami addig érdekes csak, amíg megvesszük. Nem, ennél csak az alattomosabb, amikor a gyerekeket célozzák meg az üzletek/reklámok a végeláthatatlan kacathalommal. Szegény szülő meg nagyszülő, rokon persze megveszi, mert kicsi gyermeke a legfontosabb… De tudod mit? Én meg nemet mondok. Pont azért, mert ő a legfontosabb!

Nemet mondok, mert egy élhető világot szeretnék ráhagyni, amely nem arról szól, hogy a klímakatasztrófa következményeitől szenvedve kell élnie, vagy ha közelebbre tekintek: nem egy örökké elégedetlen, elkényeztetett, elkényelmesedett gyereket akarok nevelni. Akinek ha megtetszik a pink panda, akkor azt meg kell venni, mindegy, hogy 2 méter magas marhaság, aranyárban van és 2 nap múlva már uncsi, utána meg csak porfogóként, lomként funkcionál. Aztán természetesen csodálkozzak, hogy oh szegény gyerek vajon miért nem tud fókuszálni, vagy megelégedni egyszerre egy játékkal, amikor annyi inger borítja el napról napra, hogy abból csoda, ha kilát.

Elégedett, hálás gyermekeket szeretnék nevelni, akik nem kapnak napi szinten random fityfenét, nem önti el őket a műanyag és nem gázolnak térdig a játékhalomban, amelyben képtelenek átlátni hogy egyáltalán mi mire használható.

Nem fogok minden kérést teljesíteni.

Mert nem akarom összekeverni a gyermekeim vágyát (amely azért még elég erősen befolyásolható reklámok által és valljuk be, sokszor egyáltalán nem racionális) a valós szükségleteikkel. És ez utóbbit szülőként nekem felelősségem felismerni.

Most nagyon felszívtam magam, mert az utóbbi időben megint elborított minket a kacathalom. Ebben részben én is hibás vagyok. Őszinte leszek, fél éve költöztünk és azóta csak rendrakás volt a gyerekek holmijai között, de selejtezés nem. Lévén, hogy vagy itthon voltak, vagy én (is) dolgozni voltam, erre egyáltalán nem volt sem időm sem energiám és most tapasztalom negatív hatásait.

A „pár műanyag belefér” kezdetű lazítás miatt most néhány napja még ott tartottunk, hogy az elől lévő játékok zöme műanyag  volt (cserélni szoktam, amik el vannak téve és több a fa, már vagy meguntakká váltak, vagy kinőtték őket). Ajándékba gyakorlatilag 90%-ban műanyagot kapunk, sőt én is elkövettem azt a hibát, hogy Júdának szülinapjára műanyag szerszámkészletet vettem, mert a korábbi készlet mily meglepő már leamortizálódott (éljen a tartós műanyag… jah, nem! Könnyen tönkremegy, de lebomlani bezzeg nem tud…) Szóval egy szó, mint száz, én is jócskán ludas vagyok a dologban, hogy a gyerekeknek jelenleg túl sok játékuk van, azok is műanyagok illetve sok apró felesleges kacat lett felhalmozva. De a múlt héten egy hatalmas selejtezést csináltam, és végre élhetőbb környezetben játszhatnak a gyerekek. (Érdekelnének az előtte utána fotók? Írd meg itt kommentben vagy facebookon! )

Ám a karácsonyra is gondolva, most kell a sarkamra állni és határozott szabályokat felállítanom: ha én magam nem teszek a kialakult helyzet ellen, akkor senki sem fog.

Márpedig én mostantól nem veszek műanyag játékot, ha annak van megfelelő fa vagy textil alternatívája (nyilván a legó kivétel, de mondok egy titkot: abból sem kell fél milló értékű készletet felhalmozni egy egész szekrényt kitöltendő). A meglévő játékokat nyilván nem dobom ki pánikszerűen ökoszívrohamot kapva a felismerés hatására, de egészséges szintre hozom az elől lévő játékokat, az elhasználódottakat leselejtezem, a többit bedobozolom, és elteszem későbbre, amikor majd nagy meglepetés kíséretében tudom átnyújtani őket ismét.

Megkérem a rokonokat, ismerősöket is, hogy tartsák tiszteletben döntésünket.

Nem azért, mert sznobok vagyunk vagy agyunkra ment a környezettudatosság és a minimalizmus, csupán azért mert szeretnénk a gyerekeket egyszerűségben nevelni, ahol van elég idejük és terük arra, hogy kibontakozhasson a kreativitásuk, mindenért hálásak lehessenek és ne elégedetlenkedjenek, vagy váljanak elkényeztetettekké. Olyan háztartást szeretnék kialakítani, amely minél kisebb ökológiai lábnyomot hagy, így a műanyagot, amennyire lehet, száműzöm a gyerekszobából (is), és új dolgokat már nem veszek ilyet, illetve erre kérem meg a rokonokat is.

Hogyan mondd meg a családnak?

Jah, könnyű nekem! Csak úgy megmondom nekik és kész, mindenki tudomásul veszi a hallottakat és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Bezzeg neked erre esélyed sincs – gondolhatod- , hiszen nagyi ezt nem értené meg stb… Először is nyugi, nekem is lesz pár köröm ezzel, mire leesik a tantusz és talán lesz sértődés is gondolom, naná! (Spoiler alert! Már van is…) De az én gyerekem, az én háztartásom, jogom van meghatározni, hogy mi kerülhet bele és mi az, ami nem!

Másrészt azt is ismerem, hogy a nagyik (vagy inkább dédik) már teljesen más világ, örülnek, hogy ebben a jelenkorban már lehet kapni mindenféle színes, csillivilli zenélős cuccot, amelyet az ő gyerekkorukban hírből sem láttak. A gyereknek meg instant öröm persze (míg megkapja, aztán megy a polcra/dobozba a többi vacakhoz).

Szerintem nem a tiltást kell közölni velük (például pink műanyag izé ne vegyetek!), hanem javaslatot kell tenni arra, hogy mit ajándékozzanak.

Idősebbektől meg lehet kérdezni, hogy ők régen mivel játszottak, hogyan készítettek nekik a szüleik-nagyszüleik játékot. Például varrhatnak kistáskát, készíthetnek babát, vagy ügyes kezű nagypapák barkácsolhatnak fából is valamit. Na, az aztán örök emlék lesz, és nem a 10000. kacat helyét fogja elfoglalni az életben.

Lehet ajánlani webshopokat is az internetet használó generációnak, amelyre azt mondhatjuk, hogy innen válasszon a rokon. És akkor is ő vette, ő választotta és eldöntötte, hogy mennyit akar költeni az adott ajándékra.

Mutathatunk képeket is telefonon keresztül, hogy nagyjából milyen játékok/eszközök azok, amelyek a legszuperebbek lennének ajándék gyanánt, a műanyagot elkerülve.

Vagy egyszerűen annyit mondunk: fa vagy textiljátékot kérünk, esetleg kartonból készültet (pl. társás vagy kirakó) és ha bemennek egy random játékboltba, biztosan találnak valami megfelelőt.

A másik lehetőség az élményajándék: mozijegy, (báb)színházjegy, vagy más közös program. Ez is nagyszerű ajándék, a gyermeknek életre szóló élmény lehet és a játékos szekrény sem telik meg felesleges holmikkal.

Vagy indítsunk meg egy hobbit vagy bármit, amit folytathat. Én gyermekként kaptam nénémtől egy bélyeggyűjtő albumot, valamint néhány gyönyörű bélyeget. Abba kezdtem gyűjteni én is, és örömmel rendezgettem (egyébként mai napig megvan!)

A lényeg szerintem, hogy adjunk alternatívát, magabiztosan álljunk ki a döntésünk mellett illetve képesek legyünk megindokolni döntésünket. (Ajánlom figyelmedbe az Egyszerűbb gyermekkor c. könyvet)


 

Persze a szuper fajátékot meg a hasznos holmit is fel lehet halmozni, így szükséges lehet egy mennyiségi korlát. Számomra most az körvonalazódott, hogy 1 ember a másik embernek (gyereknek) egyetlen ajándékot adjon. Mivel két gyermekem van (akik egyébként együtt játszanak, tehát az „enyém-tiéd” játékok is kölcsönadásra kerülnek) egy 3 fős család esetén már rögtön 6 játék. Szerintem ennyi legyen bőven elég! És ebbe beleszámít az apróság is, úgyhogy ha valaki kilövi 10 környezetszennyező lufival, akkor ennyi…

Viccet félretéve, meg kell látni és láttatni, hogy a minőség sokkal fontosabb, mint a mennyiség, és hogy a sok drága ajándék semmiképpen sem pótolja az együtt töltött időt, közös élményeket.

Nem muszáj karácsonykor sokkot előidéznünk a gyereknek, hogy 100 ajándék villogjon előtte és azt sem tudja majd hogy hová kapjon. Utána meg nem ér megsértődni, ha a gyerkőcnek nem tetszik a színkavalkád és a mennyiségi halmozás. (Nekem sem fog, és együtt sírunk majd a gyerekekkel az tuti!) Az én nagylányom kiakad, ha túl van ingerelve mennyiségileg is (na meg én is 😀 ) Nem kell konfliktusos idegsokká és „ki vett nagyobbat” játékká alakulnia egy-egy ünnepnek. Meg lehetne ezt egyszerűbben is oldani: kevesebb holmival, több szeretettel, együtt töltött idővel, élménnyel és kreativitással. Sértődésmentesen.

Őszintén, én is jobban örülök, ha egy ajándékot kapok, mintha el vagyok mindennel borítva, és nekem is jobban esik, ha nem kell azon törnöm a fejem, hogy X mennyiség vajon elég már vagy mennyi legyen, hogy jó legyen, nehogy én nagyobbat/többet kapjak, hanem kb. ugyanannyit…

Egy ember egy ajándék. Nem kell kacat, nem kell a túlingerlés, nem kell a túlköltekezés. Élmény kell, közös együttlét, szeretet és meghagyni a teret a kreativitásnak.

(ui. ha meg valakinek legfőbb vágya, hogy a „gyermek érdekében” olyan sok pénzt szánna 2 méteres pink pandára ami 6 szólamban zenél, akkor azt az összeget legyen szíves borítékban átadni. Vagy jobbat tudok: nyiss egy start-értékpapír számlát a gyermek nevére, és oda gyűjtögethetik neki a megtakarítást, amelyért felnőttként hálásabb lesz, mint a feledésre ítélt gyerekkori kacathadért.)

Béke!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s