A környezettudatosság már nem valami földtől elrugaszkodott dolog vagy buta hobbi, netán különcködés. A tudatos fogyasztói döntések, a minimalizmusra törekvő életvitel a környezet megóvása érdekében egyre inkább elvárt, normális magatartássá válik. Teljesen természetes azonban, hogy nem egyik napról a másikra lesz az ember maximálisan „zöld”. Ez egy folyamat, ahol mindenkinek máshol vannak a gyenge pontjai és máshol tudja először megtenni a szükséges lépéseket. Az én utam kezdetéről már olvashattál, most pedig a folytatás apró lépéseiről szeretnék beszámolni.
A szemem egyre inkább érzékennyé válik a műanyag látványára, egyre inkább taszít, miközben a természetes alapanyagok szépsége egyre vonzóbbá válik számomra. Először az Egyszerűbb gyermekkor talaján megálló játékoknál vettem észre ezt a váltást a „szemüvegemen”, idővel pedig a saját tárgyaim közül is kezdett háttérbe szorulni a „csúnya” műanyag: legyen szó ékszerekről, lakásdekorációról, adventi kalendáriumról, vagy akár a natúr kozmetikumokról. Egyre inkább arra jutottam, hogy a természetes alapanyagú termékek nemcsak azért előnyösebbek a környezet számára mert (gyorsabban) lebomlanak, hanem tartósságuk révén nem kerülnek kukába pár nap, vagy hét alatt, nem kell helyettük gyorsan újat venni és nem szemetelünk ismét. Gyakran ugyan magasabb áron lehet hozzájuk jutni, de annyival nagyobb értéket is képviselnek. Ráadásul ezek a termékek általában környezetkímélő eljárásokkal készülnek és műanyagmentes csomagolásban érkeznek. Ilyen árucikkeket találunk a Julka webshopban is.
A nemrég indult webshop máris egész széles termékkínálattal rendelkezik környezettudatos vásárlói számára. A kézzel készített termékek mellett különböző zerowaste márkák árucikkeivel is találkozhatunk. Én ezúttal egy Pura kulacsot valamint egy bambusz fogkefét próbáltam ki a kínálatból.
Ez a kulacs szerintem óriási találmány, hiszen afféle „élethosszig tartó”, rozsdamentes acélból készült. A fejek szabadon cserélhetők: cumitól egészen a sportkupakig. Először kisfiamnak szerettem volna adni a kulacsot, de lányom is lecsapott rá, így végül az enyém lett, hogy ne legyen belőle vita, de be fogok szerezni nekik is egy-egy ilyet a műanyag itatók helyett.
A palack kényelmes szilikon külsővel rendelkezik, könnyű megfogni, jó kialakítású a kupaknál és cseppmentes természetesen. Azt ki ne hagyjam, hogy amennyire egyszerű, annyira szép is! A másik verzió egy semleges kék szín, így szerintem mindkettő unisex, ha gyerekekről van szó: akár különböző nemű testvérek is örökölhetik (például a cumifejet csatlakoztatva)
A bamusz fogkefe ötlete már jó ideje foglalkoztatott, de úgy éreztem, ez annyira apró lépés lenne a részemről, amit nem is érdemes megtennem. Most viszont, hogy kipróbáltam, azonnal beleszerettem. Nemcsak azért mert annyira aggódtam volna azért a kis műanyagért, amelyet a fogkefémmel termelek 3 havonta, hanem mert egyszerűen egy más világ ezzel fogat mosni.

Ugye az ételeket is szeretjük megválogatni: nem mindegy milyen íz kerül a szánkba. Van, aki még a fogkrémben is így válogat: számít, hogy mennyire mentolos vagy épp sós vagy más ízű az adott fogkrém. Nade a fogkefét is betesszük a szánkba! Itt sem mindegy az érzékelés. De eddig nem figyeltem erre oda, hiszen nem is tudtam, hogy máshogy is lehet. Egy bambusz fogkefe könnyebb és jobb érzés megfogni, és valahogy az íze és maga az érzékelés is más, amikor fogat mosunk: valahogy sokkal természetesebb. Nehéz szavakkal leírni a változást, talán az értheti meg a legjobban, aki szereti például az intimkelyhet: Vegyük úgy, hogy ez a bambuszfogkefe, a műanyag pedig mondjuk az egészségügyi betét. Ég és föld. Végül is mindkettő alkalmas funkcióját betölteni, de teljesen más érzés.
Mivel nem számottevően drágább a bamusz fogkefe, mint egy jobb kialakítású műanyag, ezért egyértelmű, hogy váltani fogok. Még arra leszek kíváncsi, mennyire tartósak ezek a típusok: eddig 1 hónapja használom, és 3 havonta szoktam fogkefét cserélni napi 2-3 fogmosással számolva. Eddig ugyanúgy bírja a gyűrődést, mint műanyag társai korábban.
Csak azt sajnálom, hogy ezeket a termékeket nem árulják minden boltban! Ám szerencsére a Julkához hasonló zero waste webshopok sokat segítenek nekünk ennek ellensúlyozásában: ráadásul a termékek műanyagmentes csomagolásban érkeznek! Ez külön piros pont, hiszen sokszor az internetes vásárlás révén sok felesleges műanyag csomagolópapír is felhasználásra kerül, még több szemetet termelve.
Te mit teszel a környezetvédelem érdekében? És mi lesz a következő lépés?