A tervezés számomra elképzelhetetlen lenne megfelelő eszközök nélkül. Egy szépen író tollal, egy gyönyörű naptárba ki ne szeretne írni?! Egy nekem tetsző eszközt szívesebben veszek kézbe, így többet fogom használni, motiváltabb leszek a rendszeres használatra.
A tervezéshez a számomra leghatékonyabb eszközről, a Filofax-ról, és annak használatáról már korábban ITT írtam. Most azt szeretném bemutatni, hogy miért is ezt a kalendáriumot választottam a tervezésem lelkének.
A Filofax olyan gyűrűs kalendárium, amely naptárat és elválasztó lapokat, valamint jegyzetlapokat egyaránt tartalmaz. A Filofaxban jól megfér a napokra osztott heti naptár, a havi naptár, és az éves tervező, valamint a különböző teendő listák is. Az oldalsó zsebeiben pedig post it-ek és matricák is helyet kaphatnak, hogy a tervezést megkönnyítsék. Én 1,5 éve használom és nagyon megszerettem ezt a típusú kalendáriumot. Korábban külön naptárat használtam (abból is többet, a különböző tevékenységeknek megfelelően), valamint kis fecnikre írtam a napi teendőimet (hogy legyen mit elhagyni). Többféle felosztással próbálkoztam, de semmi sem hozta el a várt eredményt.
Miért jó a Filofax?
A Filofax viszont beváltotta a hozzá fűzött reményeket: Egy olyan naptárat tarthatok vele a kezemben, mely nem avul el, tartalma folyamatosan aktuális marad a gyűrűs szerkezet révén. Mindig a legfontosabb irataimat tartom benne: az elvégzett teendők listáit, a korábbi naptárlapokat kiveszem, és egy külön dobozban tárolom. A kalendáriumom így mindig csak azokat a dolgokat tartalmazza, amelyek igazán fontosak és aktuálisak. Nem kell újabb naptárakat vennem, más-más felosztásoknak megfelelően szervezni a napjaimat. A rendszerem állandó marad, miközben a lapok az aktuális időszaknak és teendőknek függvényében változnak.
A Filofaxba minden évben a számunkra legkényelmesebb naptárbetéteket vehetünk, illetve többféle pótlap közül választhatunk teendőink, ötleteink rendszerezéséhez.
Egyediség, személyre szabhatóság
A kalendárium többféle méretben kapható, hogy a számunkra legideálisabbat választhassuk: a legkisebb a mini, melyet a pocket követ, a Slimline, Compact, Personal, A5, sőt még A4 -es méret is kapható.
Nemcsak a méret és a színek sokfélesége könnyítik meg a számunkra legfelelőbb Filofax kiválasztását, hanem a különböző anyagú borítók és a záródás típusa is. A többféle mintázatú bőr és bőrhatású borítók, más-más elosztású belső zsebek mind azt a célt szolgálják, hogy a számunkra legmegfelelőbb, legegyedibb Filofaxot választhassuk ki a széles kínálatból. És akkor még nem beszéltünk a naptárlapok és a teendő listák egyedi elrendezésének lehetőségeiről!
Egy eredeti Filofax beruházás a rendszerezett életbe. Tartós, kellemes tapintású, egyedi termékek, melyek évekig, évtizedekig hasznos társak lesznek a rendszerezett életünkben.
Én jelenleg egy A5-ös méretű Metropolt használok, melyről már több bejegyzésben is láthattatok képeket. A férjem ezzel szemben Personal méretet használ, mely kisebb az enyémnél.
Mivel én itthoni tervezésre használom, és főként az íróasztalon tartom, kézen fekvő volt a nagyobb méret választása a jobb átláthatóság érdekében. Ezzel szemben férjem szerette volna, ha egy hordozhatóbb naptárral rendelkezik, így esett a választása a kisebb méretre.
Természetesen a szép külső, és a Filofaxba tett befektetés sem garancia a rendezett életre, vagy a rendszeres használatra. Ám a kellemes külső, a személyiségünknek megfelelő forma és szín mind-mind motiválóan hathat a folyamatos használatra.
Ha te is szeretnél egy ilyen egyedi, praktikus termék tulajdonosa lenni, akkor INNEN rendelhetsz az ízlésednek legmegfelelőbbet.
Én elégedett vagyok a saját Metropolommal, mely a legjobb ár-érték arányú termék a kínálatban. Ám mégis, ha ismét választhatnék magamnak, akkor ezt a gyönyörű A5-ös Maldent választanám vagy ezt a nagyon csajos, mégis elegáns pink Bostont (igaz, ezzel sietni kell, mert kifutó termék) ha pedig a tervezésemet Tablettel is kombinálnám, erre a Finsbury-re esne a választásom.
Nektek van már Filofax-otok? Ha még nincs, melyiket választanátok legszívesebben? Nézzetek szét a Global Office Solutions kínálatában, hogy megtaláljátok számotokra a legmegfelelőbbet! Hivatkozzatok az Anyu tervez blogra 🙂
Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.
Keresd a blogot a Facebookon is!
“Miért a Filofax?” bejegyzéshez ozzászólás