Időbeosztás – ami rajtunk múlik

time-371226_1920Rajtunk áll, hogy az idő barát vagy ellenség. Az idő fogalma ugyanis önmagában nem jó vagy rossz, annak felhasználása teszi értelmessé vagy haszontalanná.

Az idő folyása bár nem lassítható, saját életünkben az idő kerekének forgását jelentősen befolyásolhatjuk jó vagy rossz irányba. Ám a személyes időnkkel való gazdálkodás nem velünk született tehetség, hanem tanult folyamat. Ez magában hordozza a lehetőséget, hogy magunk döntsük el, kifolyik-e az életidő a kezünkből vagy sem. Teendőink elvégzéséhez mindnyájan ugyanannyi időt kapunk, így ha úgy érezzük, semmire sincs időnk, az nem az idő hibája.

Mivel én szeretném kézben tartani az időmet, vettem egy gyűrűs kalendáriumot, amelyben a napi események és a teendőlisták egyaránt figyelemmel kísérhetők. Ám egy naptár önmagában még nem hozza meg a jó időbeosztást, ahhoz mi kellünk.

Az egyik legnagyobb időnyerő tényező a rendszer, rendszeresség. Tehát az, hogy amit csak lehet, automatizálunk: kiszámíthatóvá tesszük a rendszeresen ismétlődő tevékenységeket, feladatokat, ezáltal megspóroljuk a gondolkodással, kisebb döntések meghozatalával töltött időt.

Igaz, jó időbeosztással, megfelelő rendszerrel sem lesz több időnk, de azokra a dolgokra mindig jut, amelyeket igazán fontosnak tartunk. Ne hagyjuk, hogy az élet elszálljon felettünk, az idő csak úgy elrepüljön. Amit lehet, egyszerűsítsünk!

Nekem ebben sokat segített, hogy megtanultam selejtezni, egyszerűsíteni a környezetemet. Már nem tartok meg minden lomot, és a korábban felhalmozott haszontalan dolgokat is kiselejteztem. Módszeresen átválogattam minden holmimat, és csak azt tartottam meg, ami tényleg értékes számomra, és a jelenben is hozzátesz az életemhez. Azóta egy átlátható lakással rendelkezem, ahol mindent megtalálok, amire szükségem van különösebb keresgélés (és bosszankodás) nélkül.

Ráadásul ma már nem halogatok: vagy megteszem, vagy átszervezem, vagy későbbi feladatlistára írom fel az adott teendőt. Plusz ismerek egy nagyon jó időnyerő szót is: ez pedig a „nem”! Nemet mondani valamire, azt jelenti, hogy igent mondunk valami másra. A kevésbé fontos dolog helyett valami értékesebbet választunk.

De a legfontosabb, hogy tudatosítsuk: az időnk helyes eltöltése elsősorban rajtunk áll, és mi tartozunk érte felelősséggel. Ha nem jól bánunk vele, esetleg túltelítjük az életünket csupa hasznosnak tűnő dologgal, ami miatt állandóan kimerültek vagyunk, az is a mi felelősségünk. Nem hibáztathatunk érte másokat, de megtehetjük, hogy jobb időbeosztással, jobb minőségű életet éljünk. Mindenkinek 24 órából áll egy nap. Csak rajtunk múlik, hogyan gazdálkodunk vele!

Ez a cikkem -rövidebb formában- először az Újhelyi Körkép 2016 novemberi számában jelent meg! Ezúton is köszönöm a lehetőséget!


Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon is!

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s