Ez az oka, hogy feladják a tervezést az emberek
Amikor azt sem tudod hová kapj, nem túl szívderítő arról olvasni, hogy rendszer kellene. De tudod mit, ha annyira nehéz most a helyzeted és tényleg mindent káosz borít, akkor először lehet, hogy ki kellene pihenned magad! Elcsendesedni (ha kell aludni!) és végiggondolni a dolgaidat. Kicsit kikapcsolni, vagy épp bekapcsolni, attól függően, mire lenne most szükséged.
Veled előfordult már, hogy a fáradtság és a káosz elől a telefonhoz vagy a TV-hez menekültél? Megértem, ez velem is megesik. Mémek is születnek arról, hogy van az úgy, mikor annyi dolgod van, hogy azt sem tudod mivel kezdj, inkább nem csinálsz semmit. És hát minden tréfa fele igaz…
Tervezni pedig nem lehet anélkül, hogy ne kerülj tisztába magaddal, hogy ne kapcsolódj a lelkeddel. Célokat kitűzni és megvalósítási lépéseket alkotni úgy tudsz, ha érzed mi mozgat. Ez nem azt jelenti, hogy bele sem kezdhetsz, hiszen bármilyen tervezéssel az önismereted is fejlődik, ha folyamatosan reflektálsz (hogy vajon ezt akartad, ennyi dolgot akarsz elérni, valóban fontos volt ez a cél stb). De ha nem nézel szembe magaddal, baromi nehéz lesz.
Tudod miért adják fel viszonylag hamar a tervezést az emberek?
Mert nem látják mögötte az igazi miértet, az igazi mozgatórugókat, a szívüket-lelküket. Számba veszik a kötelező teendőket, besakkozzák a naptárba, aztán meg vagy belefér vagy se, a gyerkőc vagy borítja a tervet vagy sem. Ez megy egy ideig, de aztán arról számolnak be, hogy ez mégsem elég eredményes, nem elég gyümölcsöző, nehézkes, fárasztó működtetni. Inkább abbahagyják, mert nem látják, hogy előre vinné őket. Tudod miért? Mert kihagyják belőle az életet. A fűszert, az ízt, a lényeget. Ekkor mosok, ekkor főzök, a gyereknek ebédpénz, fogorvosi időpont, bevásárlólista stb. Oké. És akkor ennyi az élet? Mosott ruha meg főtt kaja? Igen, nyilván ez is kell, de hol vagy TE, az egyedi és megismételhetetlen önmagad? Hol van, amit te szeretsz csinálni? Hol vannak a te céljaid? Hol van a keresztszemes, amit ki akarsz varrni? Hol van a fotóalbum, amit el szeretnél készíteni, hogy gyönyörködj benne? És az a ruhatár, amelyről mindig is álmodtál, de össze kellene végre állítanod? Hol van a kedvenc könyved, és mikor kezdesz el végre biciklizni? Tudom, nincs időd.
A kérdés csak az: szeretnéd, hogy legyen?
Ha válaszod igen, akkor van egy jó hírem! Szeptember 27-én indul az 5 napos Vedd kezedbe az életed! ingyenes kihívás, amelyen segítek, hogy összeszedetté válj, elindulj a mozgatórugóid felfedezésének útján és képes legyél elkezdeni a saját rendszered kialakítását!
Mi vár rád a Vedd kezedbe az életed! INGYENES kihívás során?
Az 5 napig tartó közös munkánk során minden reggel megosztok egy videót ismeretanyaggal és coaching szemléletű feladatokkal, amellyel közelebb kerülhetsz ahhoz, hogy összeszedd magad. Nincs más dolgod, mint megadni a neved és az email címed az alábbi űrlapon, és máris megkapod a kihívás facebook csoportjához való csatlakozás linkjét. Itt már a kihívás kezdete előtt elkezdjük a felkészülést, úgyhogy érdemes időben jönnöd! A videókat a csoportban teszem közé és emailben is megkapod. Ha csatlakozol hozzánk, akkor élhetsz bátran a kérdezési lehetőséggel, sőt a megoldásaitokra, meglátásaitokra is reagálok, segítelek az úton.

Neked szól a kihívás, ha:
- kisgyermek mellett keresed életed új egyensúlyát
- összecsúsztak a dolgok az életterületeid kapcsán: munkába állás, gyereknevelés, háztartás, párkapcsolat
- úgy érzed magad, mint az Agymanókban, ahol egymás után omlanak össze a személyiségszigetek, és szükséged lenne egy komplexebb programtáblára, és egy új egyensúlyra
- szeretnél új célokat kitűzni, és a megvalósításért napról napra tenni.
Ha magadra ismersz, tarts velünk az ingyenes kihíváson!
Ki vezeti a kihívást?
Pálné Zavanyi Éva, közgazdász, coach, református lelkészfeleség, 2 kisgyermek édeanyja, a www.anyutervez.com bloggere, az Anya rendben van! – klub vezetője.
Ezekre a tananyagokra számíthatsz a kihívás során:
- Kerülj kapcsolatba önmagaddal!
- Céltudatosság megteremtése
- Külső-belső összhang
- Időgazdálkodj anyu!
- Rendszeralkotás
Nincs más dolgod, mint megadni a neved és az email címed az alábbi űrlapon, és máris megkapod a kihívás facebook csoportjához való csatlakozás linkjét. Ne szalaszd el a lehetőséget, tarts velünk!
Döntsd el te: Lehetőséget látsz vagy hiányt!

Magadba szívod az ősz illatát, arcodon érzed a nap lágy érintését. Miközben az úton haladsz, észreveszed, hogy egy levél zörren, egy másik pedig most hull alá. Micsoda színpompás látvány, ahogy a zöldellő fa őszi ruhát ölt, majd gyönyörű leveleivel beborítja a talajt! Elmosolyodsz, amikor meglátod a boldog kisgyermeket az út túloldalán, ahogy édesanyjával sétál. Már alig várod, hogy te is odaérj az ovihoz, hogy elhozd gyermekedet.
Vagy…
Bővebben…Mire elég 168 óra?

168 órában gondolkodni 24 helyett megnyitotta számomra azt az időperspektívát, amellyel észrevettem: van arra időm, amit fontosnak tartok.
Amikor szeretnénk egyensúlyt teremteni egyes életterületeink között, hajlamosak vagyunk abba a hibába esni, hogy 24 órában gondolkodjunk. Férjen bele egy napba a család, a munka, háztartás, hobbi, énidő, testmozgás, és persze nem ártana, ha eleget is aludnánk. Ha olykor elmerengsz, hogy bizony ehhez kellene 30 óra egy nap (vagy inkább 48 😛 ), akkor van egy jó hírem! Van 168 órád minden héten! Ha elkezded kitágítani a látóteredet, és inkább ebben az időtávban gondolkodsz, akkor meglepő eredményeket fogsz tapasztalni. Miért is akarnál 5 munkanapba mindent belesűríteni, amikor egy hét 7 napból áll?
Gondold át az időd egy hét tekintetében! Lehet, hogy a hétköznapok rohanósak, de minden szombaton belefér egy hatalmas társasjáték parti vagy egy kirándulás a gyerekekkel. Talán nem jut időd minden nap annyit foglalkozni a háztartással, amennyit szeretnél, de talán szombat délelőtt közös erőkkel pont megcsinálhattok egy hétnyi feladatot.
Egyetértek azzal, hogy szükség van egy nap pihenésre a héten, amikor kissé elcsendesedünk, Isten közelségét keressük és fizikailag is annyit pihenünk, amennyit lehet. De továbbra is ott van 6 napunk minden másra. Ha megpróbálod 168 órában szemlélni az idődet, rájössz, hogy több időd van mint hinnéd, és képes vagy egyensúlyba hozni az életterületeidet.

Nézzük, hogyan fest a te 168 órád!
Az időnaplózás jelentőségéről már számtalanszor beszéltem: Lemérni és beazonosítani hogyan telik az időd egy igazán kifizetődő energiabefektetés. Az időtöltésed tulajdonképpen az életed, a kettő egy és ugyanaz. Az időgazdálkodás így végső soron nem arról szól, hogy lecsípsz az időből itt és ott, kicsit spórolsz ezzel, kicsit azzal, és majd egy nagy hasznos időtömbként találod meg az életedben a spórolás eredményét. Az időgazdálkodás arról szól, hogy egy olyan életet élsz, amiben megvan mindaz, ami számodra fontos. Azokkal a dolgokkal törődsz, azokat a dolgokat teszed, amelyeket fontosnak tartasz így azzal telik az időd, amivel tölteni szeretnéd.
De mivel is telik az az idő?
Egy teljes hét lenaplózása ijesztő feladatnak tűnik, de meg fogod látni, micsoda kincs kerül majd a kezedbe egy hét elteltével!
Negyed- vagy félórás bontásban lejegyezve látni az időtöltésed egy táblázatban, szó szerint azzal az érzéssel tölt el, mintha kézzel foghatóan is „megtöltenéd” az időt. Minden egyes cella megtöltése életed 15 percének eltöltését jelképezi. Hátborzongató, mégis hatalmas lehetőségekkel kecsegtető nézőpontot ad!
Csak akkor vagy képes lejegyezni, mivel töltötted az időd, ha képes vagy magad számára is megfogalmazni. Ha csak úgy elvoltál, tettél-vettél, azt is képesnek kell lenni értékelni magadban: házimunka volt, vagy pihenés, gyerekekkel foglalkozás, esetleg valamilyen időrabló dolog? Meg kell tudni fogalmazni magunk számára is, hogy mivel telik az idő, csakis így lehetünk képesek lejegyzeni.
A negyedórás bontás nem teszi lehetővé, hogy túlzottan kicsússzon az idő a kezeink közül. Persze velem is előfordult, hogy például céltalanul böngésztem, de figyeltem az időt, és azt mondtam magamnak, erre most ezt a negyedórás blokkot rászánom, de nem többet. Vagy az egyik este például egy órát szeretettem volna „filmezésre” fordítani, de mivel nincs most ilyen hosszú sorozat amit nézek, egy film meg hosszú lett volna, paródiákat néztem youtubon egy órát. Mikor lejárt az idő kikapcsoltam.
Azzal, hogy fel kell jegyezni, el kell számolni magadnak is, már alapból megfontolod, hogyan is töltsd az időd, hiszen le kell majd írnod 😀 Nincs lehetőség sumákolásra, rögtön kiderül!
Nem mindig könnyű azonban besorolni az egyes tevékenységeket: amikor az udvaron játszanak a gyerekek és közben gyomlálok kicsit, míg elvannak. A gyülekezettel töltött idő, amelyben a gyerekkel veszek részt és a családi kirándulás, amely egyszerre feltöltődés nekem és egyszerre gyerekkel, férjjel töltött idő is. Na és mi számít énidőnek? A zuhanyzás is, vagy kifejezetten például az olvasás, filmezés, naplózásra fordított idő? És az étkezések? Az énidő, vagy inkább szükséglet? Én ez utóbbihoz soroltam a tisztálkodással, öltözéssel töltött idővel egyetemben.
A kész naplót látva érdemes csoportosítani, nagyobb kategóriákra szedni az egyes időtöltéseket. Ez teljesen egyéni lehet, ha főként kisgyermekkel vagy otthon, akkor a gyerekekhez kapcsolódó teendőket is szétszedheted gondozási feladatokra és minőségi játékidőre, vagy a háztartással kapcsolatban is felállíthatsz több kategóriát, vagy legalább ketté szedheted az ételkészítéshez és a tisztasághoz kapcsolódókat. Azt javaslom, ne aprózd szét annyira a kategóriáidat, hogy átláthatatlanná váljon az egész, de szedd szét annyira, hogy látszódjon, hogyan is alakul az időtöltésed.

Ha van kedved egy kis játékra, előbb saccold meg, hogyan telik el a 168 óra!
- Mennyit alszol?
- Mennyit dolgozol?
- Házimunkával mennyi időt töltesz?
- Mennyi időt töltesz a gyerekekkel
- És mennyi időd van magadra?
- Van-e valamilyen időrabló az életedben? Mennyit vesz vajon el?
- Utazás?
- Kapcsolatok ápolása?
Mit gondolsz mi fér bele az életidődbe? Hát ez maga az életed! Érdemes megnézni, hogyan is telik. Ha pedig elkészültél a naplózással és szeretnéd megnézni szakember segítségével, hogyan lehet még inkább azt az életet élni, amelyet szeretnél, egyeztessünk időpontot egyéni coachingra! Keress emailben az anyutervez@gmail.com címre írva vagy messengeren Pálné Zavanyi Éva néven. Itt vagyok, segítek 😊 Ha pedig még többet olvasnál és hallanál a témáról, esetleg kíváncsi vagy az én időnaplómra és annak értékelésére, akkor csatlakozz a Rendezett anyukák facebook csoporthoz, ahol jövő héten szerdán (06.23-án) 13.00 órától élőben is jelentkezem a témában! Addig is várom kérdéseidet, észrevételeidet!

A bejegyzésben szereplő képek a BonPrix bloggers program támogatásával jöhettek létre.
Ruhák elérhetősége:
Csipkés póló: https://www.bonprix.hu/kategoria/371/bluzok/
Szalma kalap: https://www.bonprix.hu/kategoria/965/sapkak-es-kalapok/
Midi ruha: https://www.bonprix.hu/kategoria/114/ruhak/
Farmering: https://www.bonprix.hu/kategoria/365/ingek/
Miért fontos az önismeret – és miért kellene erre időt szánnom?

Az önismeret, önmagunk megismerése egy élethosszig tartó folyamat. Ennek ellenére nem mindenki életében kap figyelmet ez a terület. Most nézzük meg, miért is fontos ez a téma és milyen hatása lehet az életedre!
Nézzük először, miért nem lehet egyszer csak “befejezettnek tekinteni” vagy “letudni” az önismeretet és az azzal való foglalkozást! Először gondolj csak az idő múlásával kapcsolatos változásokra! Nem maradsz ugyanolyan évek múltán, mint amilyen most vagy, ahogyan már más vagy, mint 5 éve ilyenkor. Tehát egyrészt dinamikus a változás, ami maga az élet, másrészt újabb és újabb helyzetekkel, életeseményekkel találkozunk, amelyek személyiségünk más-más részét hozzák előtérbe, így világítva rá olyan részeinkre, amelyekkel korábban nem találkozhatunk. Nem utolsó sorban, egyre több részletet ismersz meg magadból. Mint egy poros-zsúfolt polc esetében: ahogyan elkezded leporolni, akkor tudod számba venni, hogy mit találsz rajta. Aztán egyre inkább feltűnnek az egyes részletek a különféle tárgyakon, majd döntést hozol, hogy bizonyos tárgyak mennek, mások pedig bejönnek, akárcsak egy-egy tulajdonság, vagy szokás, amelyet le akarsz cserélni. Láthatjuk, hogy az önismeret nem áll meg ott, hogy ismerem magam és ennyi, ezzel többet nem kell foglalkoznom.
Gyakori, hogy akik nem kezdtek még el tudatosan saját maguk jobb megismerésével foglalkozni, ott különféle akadályok, kifogások váltanak ki ellenállást a téma kapcsán, amiket nagyjából 3 kategóriába lehet sorolni:
- Úgy gondolják, elég jól ismerik magukat, jobban, mint bárki más, így nincs is már mit tanulniuk ennek kapcsán.
- A téma túl nagynak tűnik, és kicsit talán megfoghatatlannak is: bizonytalan, honnan is lenne érdemes közelíteni.
- Időhiányra hivatkoznak, mintha az önismerettel való foglalkozás valami luxus időtöltés lenne, amit nem engedhetnek meg maguknak.
Azt már láthatod, hogy már csak a változásból, új szituációkkal való találkozásból fakadó önismeret is egy életen át tartó folyamat, és mivel a személyiségfejlődéshez nélkülözhetetlen, érdemes időt is szánni rá. De merre is indulj? Hiszen feneketlen kútnak tűnik a téma, és kicsit talán megfoghatatlannak is. Több oldalról is közelíthetsz és erre is hozok gyakorlati megoldásokat, de alapvetően azt tapasztaltam, hogy a legeredményesebb, ha az éppen aktuális érdeklődésednek megfelelően gondolkodsz és ebbe az irányba mozdulsz el.
- Talán bosszant egy bizonyos típusú viselkedésed? Érdemes megnézni, mikor, milyen helyzetekben jön elő, mi váltja ki? Milyen szükséglet húzódik mögötte?
- Lehet, hogy az érzéseidet szeretnéd tisztába tenni?
- Talán azon gondolkodsz, milyen életstílust szeretnél megvalósítani?
- Vagy az foglalkoztat mi az életed küldetése?
- Netán a neked leginkább testhezálló munkát szeretnéd megtalálni?
- Keresed az egyensúlyt az életedben, és nem érted miért nem megy a megvalósítás?
És a sort végtelenségig lehetne folytatni.
Talán már egyre inkább kezd kirajzolódni előtted az önismeret jelentősége, de engedd meg, hogy 3 főbb pontba összefoglaljam neked!
Nagyon leegyszerűsítve a múlt, a jelen, és a jövő kapcsán van hatalmas jelentősége az önismeret javításának.
A múltaddal való megbékélés, a gyökereid, identitásod megalkotása, megszilárdítása kiemelt jelentőségű a gondolkodásod, életviteled, lelki életed szempontjából is. Ha tisztában vagy vele, milyen múltbeli események hatnak a jelenedre, milyen dolgok határozzák meg a világlátásodat, akkor meg tudsz velük békélni, és képes leszel arra, hogy változtass. Hozunk a batyunkban mindenféle transzgenerációs cuccot, amelyeket, ha mi nem dolgozunk fel, nagy valószínűséggel tovább örökítünk a saját gyermekeinknek. Ráadásul rengeteg korlátozó hiedelem, szüleinktől, gyermekkori környezetünktől örökölt világlátás nehezíti meg a dolgunkat. Ha ezekkel nem foglalkozunk, akár egész életünkben élhetünk a „csak így lehet” típusú állításokkal, amelyek hatalmas falakat emelnek közénk és a céljaink közé.
A jelen helyzetünk és viselkedésünk megértésére is hasznos az önismeret. Erősségeink, gyengeségeink, személyiségünk felfedezése és elfogadása, adott esetben fejlesztése befolyásolja a jelenünket. Ha megértjük, miben vagyunk jók és abból csinálunk többet, amit szeretünk, olyan életet alakítunk ki, amiben az általunk képviselt értékek dominálnak, miközben azt csináljuk vagy afelé haladunk, amit szeretünk csinálni, akkor nagyban fog javulni az életminőségünk is.
És el is érkezünk a jövőre való fókuszáláshoz: könnyebben találjuk vagy épp alkotjuk meg magunknak azt az állást, amelyben kamatoztathatjuk erősségeinket, kihasználhatjuk képességeinket és értékeinknek megfelelően élhetünk. Az önismereti munka révén egyre jobban kikristályosodik, mi az életünk értelme, mi a saját egyedi küldetésünk. Ennek köszönhetően céltudatosabban élhetünk, kialakítva ehhez szükséges életstílust.
Úgy tapasztaltam saját és a hozzám forduló édesanyák életében is, hogy az önismeret képes szárnyakat adni: Segít, hogy felfedezd ki vagy és mi az életed iránya, amely felé haladni szeretnél.
Szeretnék néhány gyakorlati megoldást is mutatni ahhoz, hogyan tudnál elindulni ezen az úton.
Hogyan tehetsz szert jobb önismeretre?
Hadd bontsam két részre az ehhez vezető eszközöket:
Egyrészt formális, másrészt informális eszközökkel. Mit is jelent ez a gyakorlatban?
A hétköznapok során, ha odafigyelsz magadra, reflektálsz a gondolataidra, érzéseidre, a téged ért eseményre, környezetedre, tudatosítod magad az életed egyes mozzanatait, máris nő az önismereted. Ha elkezded levonni a tanulságokat egy-egy beszélgetésből, akár csak egy utcai csevegésből, akár egy munkahelyi szituációból, azzal mind-mind fejlődsz. Épp ezért az önismeret fejlődhet azzal is, hogy többet jársz közösségbe, eljársz különféle eseményekre, kipróbálod magad más-más szituációkban. Milyen, ha más útvonalon mész munkába, elmész egy szomszédos gyülekezetbe, benézel a könyvtárba, vagy épp abba a boltba, amely pár utcával távolabb esik tőled. Megismerkedsz új emberekkel, csatlakozol egy közösséghez akár offline akár online. Minden egyes interakcióból, ha tudatos figyelsz, jobb önismeretre tehetsz szert.
Mindez még hatásosabb, ha bizonyos aspektusból naplózást is készítesz. Reflektálhatsz arra, hogy mi volt az aznapi sikered, mit tanultál magadról aznap, mi az ami nehezen ment, mi az, amiben fejlődni szeretnél. Vezethetsz gondolatnaplót is, mely révén reflektálhatsz arra, hogy bizonyos típusú gondolatok milyen helyzetekben jönnek elő, mikor érzed azt a megbénító félelmet, amit mindig is le akartál küzdeni. Mi volt az előzménye, ami kiváltotta? Hogyan reagáltál rá? Mit kellene helyette legközelebb tenni?
Ha az időd jobb felhasználására vágysz, naplózd le azt, most hogyan telik, majd elemezd ki, hol kellene beavatkozni, mit kellene máshogy csinálni, hogy olyan életet élhess, amelyben időt szánsz mindarra, ami számodra fontos.
És persze bármelyik esetben kérhetsz segítséget. Itt vagyok, és coachként tudok abban segíteni, hogy megtaláld a saját megoldásaidat!
Formális eszközök is segíthetnek az önismereti úton, ugyanis sokféle személyiségteszt és különféle önismereti eszköz létezik. Nézzünk ebből is néhány példát a teljesség igénye nélkül.
SWOT analízis. Ez sokféle helyzetre jó, adhat átfogó áttekintést is magadról, de konkrét helyzetre alkalmazva még jobb. pl. kisgyermekes anyaként, vagy egy konkrét nehézség megoldásához…
Erősségek: Mi az, ami megvan, ami jól működik, jól csinálsz?
Gyengeségek: Mi az, amin lehetne javítani, nem működik megfelelően, belső nehézségként jelentkezik?
Lehetőségek: Hol vannak a jó lehetőségek, hogyan támogat a külső környezet?
Veszélyek: Milyen külső akadályokkal kell szembenézni?
Ezek feltárása után jön az izgalmas rész!
- Milyen erősségeink vannak, amelyekkel kihasználhatjuk a lehetőségeket?
- Milyen gyengeségeink gátolnak abban, hogy kihasználjuk a lehetőségeket?
- Milyen erősségeink vannak, amelyekkel kezelhetjük a veszélyeket?
- Milyen gyengeségeink akadályoznak meg minket a veszélyek kezelésében?
Címerrajz vagy logó – A rajzos feladatok gyakran komfortzónán kívüliek, de nagyon sokat adnak azáltal, hogy másfajta gondolkodásra késztetnek.
- Az alap pajzs. Lehet rajta rajz és körülötte is, akár vki/vmi körülfonja, vagy tartja, rajta van vmi, mint az országok címerei esetén.
- Ha nem tudod mit is tennél rá, rajzolj külön-elemeket, vagy írd le szavakkal azokat a tárgyakat, szimbólumokat, melyek rákerülnének. Végül hozd össze ezeket egy egységgé, egy rajzzá.
- Ha távol áll tőled a címer, gondolkodj logóban. Valami, ami kifejez téged, a legfőbb tevékenységeidet, értékeidet.
Élet, mint fa szimbólum
- Virágok: Ezt szeretném újra elkezdeni fejleszteni, vagy megragadni és kibontakoztatni.
- Gyümölcsök: Ez az, amit elértem, ez sikerült, ebben jó vagyok, erre büszke vagyok.
- Levelek: Jelenlegi életemben ez tetszik, számomra ez fontos, erre feltétlenül szükségem van.
- Törzs: Ez az, ami az én életemet döntően meghatározza, meghatározta.
- Gyökerek: Ahonnan táplálékot kapok, tartást az életemhez, ebben gyökerezem.
És még milliónyi ilyen és ehhez hasonló gyakorlat van az önismeret kapcsán. Különféle tesztek, ábrázolások, célzott kérdések segítenek az utadon.
Mi az Anya rendben van! coaching támogatású kis csoportban sokféle hasonló feladattal foglalkozunk és rengeteg felismerése van a résztvevőknek mind ezeknek, mind a támogató légkörnek köszönhetően. Heti szinten találkozunk teamcoachingok formájában, illetve folyamatos köztünk a kommunikáció a facebook csoportban. A tagok haladása mérhető és szemmel látható. Sorra születnek egyrészt az önismereti felismerések, másrészt a kézzel fogható eredmények, célelérések az életük egy-egy területén.
Az önismereti munka -bármilyen formát is választasz- tudom, hogy időigényes. De a saját magadra fordított idő, a saját fejlődésed, feltöltődésed, sokszorosan visszahozza a belefektetett energiát. Jobb anyává, baráttá, munkaerővé válsz, és boldogabb lehetsz a saját életedben.
Persze tisztában vagyok vele, hogy a csoportos munka nem mindenkinek fér bele az idejébe, és jobb szeretne egyéni beosztásban, fókuszáltan haladni az önismereti úton. Erre is van lehetőség, ugyanis egyéni coachingok során támogatni tudlak ebben is.
Ha érdekelnek a részletek, akár a csoporttal, akár az egyéni coachinggal kapcsolatban, akkor keress bátran facebookon vagy az anyutervez@gmail.com címre írva, de minden fontos infót megtalálsz a Szolgáltatások menüpont alatt.
Önismeretre fel!
Időgazdálkodási módszerek és alkalmazásuk – kisgyerekes szülőként

Nézzünk néhány időgazdálkodási módszert, amelyet anyaként is bevethetsz!
Pareto elv
Létezik egy olyan megfigyelésen alapuló törvényszerűség, amely segít rávilágítani, hogyan érdemes felhasználnod az energiádat, mivel érdemes tölteni az idődet a hatékonyság, eredményesség, kiegyensúlyozott élet érdekében. A Pareto, vagy más néven 80/20 szabály kimondja, hogy az eredmények 80%-áért a befektetett energia 20%-a felelős. Más szóval, csupán 20%-nyi erőbefektetésre van szükségünk, hogy teljesítsük a feladatok 80%-át. Ugyanez igaz az élet más területein is: a tevékenységeink 20%-a adja az örömünk, boldogságunk 80%-át! Igyekezzünk tehát beazonosítani, mely az a maroknyi tevékenység, amely tényleges eredményeket és valódi örömöt hordoz magában, és koncentráljunk ezekre!
Ez egyfajta elengedésre is buzdít: egyrészt, hogy kézenfekvőbb az „elég jó” megoldásokra törekedni, és a 80%-os teljesítményt tűzni ki például a házimunka kapcsán is. Ez már a legfontosabb feladatok (tehát a 20%) elvégzése révén sikerülni fog. Ennek következtében, töméntelen időd felszabadul a maximalizmushoz képest, nem beszélve a lelki egészségről, amit ezzel a hozzáállással nyerhetsz.
A számok helyett azonban inkább a szemléletre érdemes koncentrálni, miszerint a különféle dolgok, célok, kapcsolatok, tevékenységek, tárgyak, nem azonos mértékben fontosak: mindig van egy maroknyi dolog, amely többet ér neked, mint az összes többi együttesen. Nincs más dolgod, mint ezeket beazonosítani, hogy aztán ezekre koncentrálhasd idődet, energiádat, pénzedet.
A házimunka tekintetében ez annyit jelent, hogy nem szükséges patikatisztaságra vagy múzeumi rendre törekedni: amint megvan az a maroknyi feladat, amely a rendezettség legnagyobb részéért felelős, máris meg tudod valósítani az „elég jó” rendet. Én például az ablakpucolásban szoktam a 80-90%-os tisztaságot választani, így ha jön másnap egy jó kis eső, akkor biztosan nem bosszankodok, hogy oda a nagy tökéletesség.
Te hol tudnád alkalmazni ezt az elvet?
Eisenhower mátrix
A sürgős- fontos mátrix módszeréről talán már te is hallottál: ez feladataink rangsorolásában, a priorizálásban segít. A módszer lényege, hogy minden egyes teendőről eldönti, hogy mennyire sürgős és fontos.
Sürgős és fontos: Ide tartoznak a vészhelyzet esetek, a közelgő határidős feladatok, a mindennapi tűzoltás. Vagyis azok a dolgok, amelyeket az utolsó percre hagytunk: születésnap előtt gyors ajándékkeresés, vendégfogadás előtt nagyszabású takarítás-rendrakás, utazás előtti órában kapkodó bőröndpakolás.
Fontos, de nem sürgős: Ez adja az élet esszenciáját, mert ide tartoznak a megtervezett események, kapcsolatépítés, egészségmegőrzésre szánt idő (és nem a bajok későbbi elhárítása), pihenés, kikapcsolódást. Vagyis az ide tartozó dolgok képezik a valódi prioritásokat, ezek mutatnak ténylegesen előre, itt érzed, hogy te irányítasz, és nem a feladatok, valamint a határidők gyűrnek le téged. Minél több időt töltesz ebben a kvadránsban, annál kevesebb vészhelyzet adódik, amikor tűzoltásszerűen kell kapkodnod. Az utazáshoz történő csomagolás példájánál maradva: ha indulás előtti napon készíted a bőröndöd, az ebbe a részbe tartozik, míg a fejvesztett utolsó pillanatos csomagolás a sürgős-fontos kvadránsba. Amikor időben készülsz el, előre tervezett módon, akkor kisebb eséllyel felejtesz el vagy hagysz ki valami lényegeset, kevésbé valószínű, hogy késel vagy az, hogy stresszesen, kisebb családi perpatvart kavarva telnek az indulást megelőző pillanatok. A feladatok nagy része először ide kerül: amikor még nem sürget a határidő, de már előre lehet tudni az eseményről, teendőről. Csak aztán nem ezzel foglalkozunk először, mert rohanunk, hogy utolérjük magunkat a sürgős-fontos teendőkkel, vagy csak szimplán halogatunk. Aztán elkezd körmünkre égni a munka, és ahogy telik az idő, közeleg a határidő, és a feladat máris átcsúszik a tűzoltást érdemlő teendők közé. Ha minden nap rutinszerűen takarítasz, rendet teszel, akkor ebben a kvandrásban maradsz, ha elmulasztod, akkor kénytelen leszel akkor kapkodni, amikor már nagyon muszáj. Az álmaidért, céljaidért tenni nem sürgős, ám annál fontosabb!
A cél tehát, hogy itt tölts minél több időt: magyarán, hogy ne tűzoltást végezz folyton, hanem előre tervezve, megfontoltan, a prioritásaidnak megfelelően, proaktívan élj. Hogy minél több dolog itt lehessen, szükség lesz egy hatékony tervezési rendszerre, amelynek kialakításával a későbbiekben fogunk foglalkozni.
Sürgős, de nem fontos: Ide a megszakítások tartoznak, jelentéktelen teendők, amelyek csak mások szerint fontosak, de neked nem azok. Egy része kikerülhetetlen, mások ellen tudatos nemet mondással küzdhetsz. Például a telefonod kikapcsolásával, némításával és tudatos online időszakok beiktatásával a megszakítások helyett. Így a közösségi médiából érkező értesítések által okozott megszakításokat helyett foglalkozhatsz ezzel a fontos, de nem sürgős kategóriában: vagyis akkor, amikor egy számodra alkalmas időpontban tudod kezelni a közösségi média segítségével fenntartott és ápolt kapcsolataidat.
Nem sürgős és nem fontos: Ezek azok a tevékenységek, amelyek kiiktatására érdemes törekedni. Főként az időrablók tartoznak ide valamint a halogatás és a perfekcionizmus. Természetesen nem lehet egyértelműen kijelenteni egy-egy tevékenységre, hogy az csakis időrabló lehet. Tudatos hozzáállással nyakon csíphetjük a céltalan, elhúzódó pinterest és facebook görgetést és az üres TV kapcsolgatást. És képesek lehetünk különválasztani attól, amik fontos üzenetre válaszolunk facebookon, rákeresünk egy konkrét receptre vagy megnézünk pihenésképpen egy filmet, ismeretterjesztő műsort a TV-ben. Tehát a cél, az időrablók csökkentése, és azoknak a tevékenységeknek, amelyek képesek ebbe átcsúszni, az ésszerű használata a fontos, de nem sürgős kvadránsban (pl. énidő beütemezése, amely alatt megnézel egy részt a kedvenc sorozatodból, válaszolsz a barátnőd levelére, inspirációt gyűjtesz a megújuló lakáshoz stb.).
Pomodoro módszer
Ez a módszer a fókuszált munkában segít. Ha megvan mivel akarsz foglalkozni, de hajlamos vagy az elkalandozásra, ez a módszer hasznodra lesz. Lényege, hogy 25 perc fókuszált munka után 5 perc pihenőt tartasz, majd ismét 25 perc munka és 5 perc pihenés, végül a negyedik blokk után egy hosszabb, 20 perces szünet következik. Ehhez használj konyhai időzítőt, vagy mérd a telefonoddal az eltelt időt.
Folyamatos megszakításokkal küzdő kisgyermekes anyák ezt a módszert akkor tudják alkalmazni, ha például a kicsi alvásidejében szeretnének dolgozni, vagy ha a gyerekeket elviszi valaki más, egyszóval, ha nem ők, hanem az időzítő fogja diktálni a munka és a szünetek ritmusát. Én személy szerint jobb szeretem az 1 óra munka, 10 perc pihenőt alkalmazni, mert számomra sokkal hatékonyabb. Kezeld rugalmasan ezt a módszert, kísérletezz, hogy számodra milyen periódusok válnak be inkább.
Hol tudnád ezt alkalmazni?
Kombináld az Eisenhower mátrixot a Pomodoro technikával!
- Kiváló ellenszer halogatás ellen! Ha csak 25 percet foglalkozol az adott teendővel, máris előrelépést tettél az ügy érdekében. És még az is lehet, hogy annyira belejössz, hogy végül teljesen elvégzed az adott feladatot időblokktól függetlenül.
- Ha nem akarod, hogy maguk alá gyűrjenek az olyan teendők, amelyek könnyen válhatnak időrablóvá (átcsúszva a nem sürgős, nem fontos kategóriába), törődj csak egy „pomodorónyi” időt velük: 25 perc facebookozás, 25 perces sorozat (tehát csak egy rész, és nem az egész évad!), 25 percnyi szabad TV kapcsolgatás, vagy netes böngészés.
- Ha úgy érzed, nincs időd a hosszú távú céljaiddal foglalkozni, és leginkább csak tűzoltást végzel, akkor tölts csak 25 percet ezzel, máris tettél egy kis lépést a hosszú távú sikeredért. Fontos számodra az olvasás, de gyerkőc mellett már nem tudsz annyit olvasni, mint régen, úgyhogy inkább már bele sem kezdesz? Olvass csak 25 percet minden nap, meglásd, többet érsz vele, mintha csak alkalmanként szánnál rá egyszerre 3 órát.
Power hour
Egy órán keresztül semmi mással ne foglalkozz, csak azzal az egy dologgal, amit kitűztél magad számára. Én a Pomodoro kibővítésével jutottam el idáig: vagyis egy óráig figyelek valami számomra fontos tevékenységre anélkül, hogy mással foglalkoznék vagy szünetet tartanék.
4D
Ha egy új feladattal állsz szemben, akkor alkalmazhatod ezt a módszert, amely segít eldönteni, mit kezdj vele:
- Ditch: Távolítsd el, ha nem kell foglalkozni vele.
- Delegate: Szervezd ki másnak, ha el kell végezni, de nem szükséges, hogy te foglalkozz vele.
- Diarize: Most kell vele foglalkozni? Ha nem, ütemezd be a későbbi teendőid közé?
- Do: Ha egyik sem áll fenn, akkor neked kell vele foglalkozni, mégpedig most, úgyhogy ne halogasd, fogj hozzá!
Ha szeretnél egy személyre szabott időgazdálkodási rendszert kialakítani, akkor keress az anyutervez@gmail.com email címre írva vagy facebookon.
Milyen megoldásra van szükséged?

A hozzám forduló édesanyák változatos nehézségekkel és célokkal fordulnak hozzám, de a legfőbb motívumuk közös: szeretnék kézbe venni életük irányítását. Szeretnének visszatalálni önmagukhoz, vagy épp felépíteni az új önmagukat, miközben a gyermekük mellett, a házasságukban, a háztartásban és akár a munkában is kiteljesedhetnek. Talán te is arra vágysz, hogy az életterületed végre összeilleszthetőek legyenek és nem csak keresztülrohanj az életeden, hanem élvezd bármit is csinálsz, tudva: épp ennek van itt az ideje.
Két óvodás gyermek édesanyjaként, keresztyén coachként abban támogatom a hozzám fordulókat, hogy eljussanak a jelenlegi állapotukból abba a vágyott állapotba, amelyről álmodoznak. Vagy talán álmodni sem mernek. Mert ilyen is van: előfordul, hogy nem a célt látják, hanem a hiányt, azt, hogy valami egyszerűen nem jó. Ilyenkor abban segítek, hogy megtaláljuk, mi az, amire vágysz, milyen irányba indulj el és azt hogyan valósíts meg.
Amiben támogatni tudlak:
Céltudatosság fejlesztése:
- Segítek a céljaid felismerésében, és pontos meghatározásában.
- Támogatlak abban, hogy felfedezd életed prioritásait és annak megfelelően állíts fel céljaidat.
- Segítek a céljaidhoz vezető lépések kidolgozásában és támogatlak azok megtételében.
Időbeosztás hatékonyabbá tétele:
- Olyan időbeosztás megalkotása, amelyben jut idő a fontos dolgoknak.
- Olyan időgazdálkodási és tervezési módszerek beépítésének elősegítése, amelyek kompatibilisek az anyasággal, ugyanakkor növelik a hatékonyságot.
- Olyan tervezési rendszer megalkotása, amelyben napról napra nyomon követheted és számon tarthatod a feladataidat, programjaidat és képes vagy tenni a hosszú távú céljaid érdekében.
Rendteremtés:
- Olyan rendrakási, selejtezési, rendszerezési módszereket mutatok, amelyek révén kezedbe veheted az irányítást az otthonodban.
- Olyan háztartási rutint segítek kiépíteni, amely révén képes leszel folyamatosan fenntartani a számotokra megfelelő tisztasági, rendezettségi szintet.
Küldetés megtalálása, megfelelő munka megtalálása:
- Segítek, hogy olyan önismeretre tégy szert, amely révén megtalálhatod küldetésed, hivatásod.
- Segítek, hogy felfedezd a benned rejlő nagy miérted.
- Segítek, hogy leküzd a benned élő korlátozó hiedelmeket.
- Segítek, hogy a lehető legtöbbet hozd ki magadból.
- Segítek, hogy megtaláld a hozzád leginkább illő munkát.
- Segítek, hogy elindulj a saját vállalkozásod felé vezető úton.
Pénzügyek:
- Segítek, hogy jól definiált célokkal rendelkezz, és ehhez igazíts a pénzügyeidet is.
- Megmutatom a minimalista életvitelben rejlő lehetőségeket, melyek révén a pénzügyi lehetőségeid még nagyobbak lesznek.
- Segítek, hogy jelenlegi helyzetedből kilábalj és megtaláld a hosszú távú pénzügyi céljaidat és ezek eléréséért tenni tudj.
Önmagad újradefiniálása:
- Támogatlak, hogy anyaként felfedezd és megismerd új önmagad, felfigyelj az erősségeidre.
- Támogatlak a személyiségfejlődésed útján, egyéni készségeid csiszolásában.
- Segítek felfedezni a belső motivációidat, és támogatlak tehetséged kibontakoztatásában.
- Segítek, hogy önmagad igazi támogatójává válj, és ne gáncsold ki magad a saját utadon.
Ha szeretnéd elkezdeni a közös munkát, akkor keress bátran az anyutervez@gmail.com email címre írva, vagy facebookon Pálné Zavanyi Éva néven. További részleteket a Szolgáltatások menüpont alatt találsz.
Téged miben tudlak támogatni?
Blokkokból épített napirend

Tudom, hogy minden család és minden helyzet egyedi, ráadásul a bezárásokkal még bonyolultabbá válik a kisgyermekes családok élete. Mégis, talán egymás ötleteiből, családi működési mechanizmusából inspirálódni tudunk a saját napirendünk megalkotásához. Így hoztam el most nektek a mi napirendünket 3 és 6 évesek mellett. Azt tudni kell elöljáróban, hogy a reggeli és az esti rutin már a bezárás előtt megvoltak, illetve nálunk már 2 hete nem volt ovi, így volt lehetőségünk tesztelgetni az ovimentes, ám dolgozós hétköznapokra alkotott napirendet. A kockákból épített napirend ötlete remélem számotokra is hasznosnak bizonyul.
A családi időbeosztásunkat én blokkokból építettem fel, vagyis a tűpontos, percről percre építkezés helyett nagyobb egységeket kerestem a napon belül, és azokat próbálom tartani. Mindezt azért, hogy legyen a fontos dolgokra idő, férjemmel mindketten tudjunk dolgozni és amennyire lehet. A reggeli és esti rutinok már a bezárás előtt is megvoltak, a napközbeni blokkokat alakítottuk most ki az új helyzetre tekintettel.
A reggeli és esti rutinokat vizuálisan, napirend kártyák segítségével is megerősítettük a gyerekek számára, amelyeket együtt készítettünk el. Így nem folynak szét a napok, illetve este még marad idő kettőnkre is férjemmel. A napközbeni részekhez is csináltunk kártyákat a nagyobb blokkoknak megfelelően.
Fontosnak tartom, hogy mindenki, a saját családjának legjobban megfelelő napirendet vagy ütemezést kell, hogy megtalálja, és azzal sincs gond, ha ez nem sikerül, vagy most ez egyáltalán nem fontos számotokra. A részleteket az Anya rendben van! illetve az Anya egyensúlyban coaching támogatású önismereti csoportban osztottam meg, ahol a saját családodra szabott napirend kialakításában is segítek. Ha érdekelnek az előfizetéses csoport részletei, keress emailben az anyutervez@gmail.com címre írva, vagy facebookon Pálné Zavanyi Éva néven.
Információk a mi napirendünkhöz:
- vállalkozóként nagyjából a saját beosztásom szerint működhetek
- férjemre is igaz ugyanez
- délután már nem alszanak a gyerekek
- nem vagyunk robotok, nyilván nem percre pontosan és 1000%-osan tartunk be mindent, de körülbelül ehhez igazodva működünk
Saját reggeli rutinom (a gyerekek előtt)
5.50 – 7.00 Torna, hálanapló, Ige olvasás, reggeli, felöltözés
Gyerekek reggeli rutinja (anyával)
7.00 Kelés, kakaó, öltözés, reggelizés – addig én elpakolom az edényeket a csepegtetőről
7.45 Indulás az oviba/udvarra (jó időben)/benti játék. Nekem: mosogatás, konyha rend.
Délelőtti rutin (anyával) 8.00-9.30 – Apának munkaidő
Közös/önálló játék, foglalkozás, jó idő esetén udvar.
9.30 – Tízórai
Délelőtti rutin (apával) 9.30 – 12.00 – Anyának munkaidő
Gyerekek apával: udvar/benti játék.
Ez annyiban rugalmas, hogy amikor hamarabb van ügyfelem, vagy a 9-kor kezdődő pénteki teamcoaching esetén apa átveszi a gyerekeket addigra.
12.00-13.00 Közös ebéd, majd mosogatás, konyha elpakolása.
Csendes pihenő 13.00-15.00 – Anyának munkaidő
A gyakorlatban ez nem úgy néz ki, hogy 2 síri csendben töltött órát kapunk, de némi mikromenedzseléssel, foglalkoztató feladatokkal, olykor egy rajzfilm bekapcsolásával sikerül tartani azt, hogy anyának legyen munkaideje ilyenkor.
Délutáni rutin (anyával) 15.00-17.00 – apa munkaidő
15.00 Uzsonna. Utána udvar/benti mozgásos játék, torna.
Háztartási blokk 17.00-18.00
Gyerekek esti rutin 18.00-20.00
Játékpakolás, rendrakás a szobákban közösen, Vacsora, Mosdó, fogmosás, fürdés – addig én elmosogatok, mosást odateszem a gépbe. Törölközés, pizsama, esti mese, beszélgetés, összebújás
20.00 Villanyoltás, éneklés, alvás
Saját esti rutinom 20.00-22.00
Reflektálás, tervezés másnapra, Kapcsolatápolás: férjemmel beszélgetés/facebookon chatelés, Másnapi ruha kikészítése, zuhany, Olvasás/ filmezés/ beszélgetés férjemmel
22.00 Villanyoltás, alvás.
A napközbeni részhez próbáld megtalálni, hol lehetnek elválasztó vonalak, amelyek elhatárolják az egyes blokkokat, és a blokkon belül egy típusú tevékenységgel foglalkozol (pl. csak a gyerekek, csak a háztartás, csak a munkád stb). Nálunk nem tevékenység, hanem gyerekfelügyelet és munka határvonalon húztuk meg a vonalat férjemmel: A reggel és a délelőtt az enyém a gyerekekkel a tízóraiig, majd utána délig dolgozom, ebéd után csendes pihenő, ami alatt szintén dolgozom, és 3-tól ismét a gyerekeké vagyok: uzsonna, udvar, közös játék, majd háztartás. 6-tól indul az esti rutin.
Mit gondolsz, neked sikerülne ilyen kockákat építeni? Most hogy működik a napirendetek?
További napirendmintákat itt találtok:
Hogyan találjak rá a küldetésemre?

A 21. században a nőknek számos lehetőségük van a hivatásbeli kiteljesedésre is, nincs egyetlen meghatározott életút sablon, amelyet követni kell. Szinte zavarba ejtően hatalmas a választék, és valahol ott lüktet bennünk az is, hogy nem akarunk lemaradni semmiről. Talán érdeklődésünk is ezer felé ágazik, életünk viszont csak egy van, és érthető, hogy szeretnénk ezt a lehető legteljesebben, legboldogabban megélni. Szintén jellemző, hogy kisgyermek mellett a célszalag átszakításának érzése is átjár minket: erre vágytam, hogy anya legyek, s most lám itt van, mi más cél kellene még.
A céltudatos élet úgy vélem, nem csak arról szól, hogy egy óriási célt elérjünk és ezért mindent megteszünk és feláldozunk, de igenis lehetne hétköznapi céljaink, fejlődési területeink, 5-10 éves elképzeléseink. Egyszerű példa erre a veteményeskert megtervezése, vagy az a cél, hogy a gyerekek egy adott időre ágyba kerüljenek, hogy legyen időnk a házasságunkra. Lehet cél, hogy az életterületeinket egyensúlyba hozzuk (és ennek meghatározzuk a konkrétumait). De kisgyermekkel otthon lévő anyaként azon is érdemes gondolkodni, hogy hova tovább, ha nőnek a gyerkőcök. Mikor akarsz visszaállni munkába? Ugyanoda mész vissza, vagy valami teljesen újban képzeled el magad? Egyáltalán mi az, ami most, az új helyzetedben ideális számodra? Mi a küldetésed?
Az Anya rendben van! illetve az Anya egyensúlyban – coaching támogatású önismereti csoportban ezekkel a kérdésekkel is foglalkozunk (a részletekkel kapcsolatban keress bátran!)
A küldetésed felfedezésében, a céljaid kitűzésében elsősorban jó önismeretre van szükséged, amely szerencsére fejleszthető. Minél többet dolgozol a személyiségeden, annál jobban fogod tudni mit akarsz, merre vezet az utad, hogyan éld az életed.


Ikigai
Az Ikigai eszköze abban segít, hogy átgondold, milyen dolgok foglalkoztatnak, miben vagy erős, mi az, amit szeretsz csinálni, mások felé is szolgálhatsz vele és még meg is fizetnek érte. Az ábra ugyan egyszerű, az egyes területekhez tartozó saját megoldásaid megtalálása azonban hosszabb folyamat, mélyebb önismereti munkát feltételez.
Az Ikigai japán fogalom többféle jelentést hordoz, némileg leegyszerűsítve az iki magyarul az élet szóval adható vissza, a gai jelentése pedig „ok, értelem, eredmény, érték, megérni”. Tehát az IKIGAI az élet értelme, az amiért érdemes élni, az az érzés, amelyért reggelente érdemes felkelni, a boldogság, hogy olyan dolgokat tehetünk, amelyekért önmagukban is érdemes élni, öröm és életcél.
Megtalálása ad egy mélységes megelégedettséget, amely eltölti az embert, hisz tudja mit ad értelmet az életének, mire teremtetett. Egyszersmind konkrét tevékenységeket is magában foglal, és életkörülményekre, másokhoz fűződő kapcsolatokra, belső beállítottságra vagy érdeklődésre, álmokra, célokra és sok minden másra is vonatkozik. Négy nagy témakörből tevődik össze:
- azok a dolgok, amelyeket nagyon szívesen végzünk
- az erősségeink, vagy azok a tevékenységek, amelyekben jók vagyunk
- azok a dolgok, amelyekért megfizetnek/megfizetnének minket, vagy amelyekért másoktól ellenszolgáltatást kaphatunk
- azok a dolgok, amelyekre a világnak szüksége van

Gondolkodj el, hogy jelenlegi ismereteid szerint mely dolgok tartoznak az egyes körökhöz? Van-e, amely mind a négy körbe bekerült valamilyen formában? Ne aggódj, ha nem találsz kapásból ilyet! Rengeteg segítő kérdés, módszer és feladat támogat abban, hogy közelebb kerülj ennek megtalálásához. Légy türelmes magadhoz, és ha úgy érzed támogatásra van szükséged, hogy végre kiegyensúlyozott, boldog, céltudatos életet élj, akkor ne félj segítséget kérni!

A bejegyzésben szereplő ruhákat a BonPrix-nél találjátok meg:
- Hajráf: Sapkák és kalapok • tól 2499 Ft 12 db • bonprix áruház
- Kabát: Dzsekik és kabátok • Ruházat • bonprix áruház
- Sál: Sálak és kendők • tól 1899 Ft 31 db • bonprix sklep
- Sztreccs jegging: Női Farmerek • tól 4499 Ft 365 db • bonprix áruház
Ha elég elszánt vagy, hogy dolgozz magadon, megkeresd a küldetésed, a céljaid, amely mentén szívesen megalkotnád azt a rendszert, amely mindezt támogatja, akkor itt vagyok, segítek! Gyere a Rendezett anyukák facebook csoportba, vagy írj az anyutervez@gmail.com email címre, vagy keress facebookon!
A mindent egyszerre mítosza

Hány és hány helyen halljuk, vagy alapkoncepció szintjén sejtjük, vagy vágyjuk, hogy mindenünk meglegyen egyszerre. Ez persze közgazdaságtanilag lehetetlen. Amikor az „egyensúlyról” hatékony időbeosztásról beszélek, soha nem azt értem alatta, hogy minden belefér majd az időnkbe.
„Ez a régimódi szlogen egyszerűen figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy minden gazdasági kapcsolat alapja a kompromisszum. Valamennyien az élet szabta keret mesterséges optimalizálására törekszünk, a lehető legnagyobb hasznot akarjuk besöpörni az adott paraméterek – karrier, gyerekek, kapcsolatok stb. – alapján, és megpróbálunk a lehető legjobban gazdálkodni az idővel mint erőforrással. De mivel ez az erőforrás igen szűkös, nincs olyan, hogy valakinek mindene megvan egyszerre. Aki ezt állítja, minden bizonnyal hazudik.”
Sharon Poczter, a Cornell Egyetem közgazdaságtan-professzora
Megvannak a magunk határai, folyamatosan döntenünk és választanunk kell család és munka között, edzés és pihenés között, mások vagy önmagunk között. Szülőnek lenni pedig minden nap kompromisszumokkal és áldozatokkal jár. Egyetértek Gloria Steinemmel:
„Nem lehet egyszerre mindent jól csinálni. Nincs a világom olyan nő, aki két főállás mellett tökéletes gyerekeket nevel, vacsorára háromfogásos menüt rittyent, majd hajnalig hancúrozik a párjával”
Nem fog minden egyszerre menni és ha elkezded megfigyelni magad, láthatod, hogy még a lehető legjobb teljesítményedet is hozva, egy napba nem tudsz belezsúfolni mindent. Épp a napokban figyeltem meg, hogy amikor intenzíven dolgoztam és nagyon is elégedett volna a munkámmal, akkor még egy fél órás séta mellett sem tudtam a napi 10.000 lépéses penzumomat teljesíteni. Azokon a napokon, amikor ovi után a gyerekek fokozottabb igényt tartottak a közös játékra, a háztartási teendőkkel lett lemaradásom. Múlt héten nagyobb hangsúlyt fektettem az alvásra, hogy kipihentebb legyek, így korábban feküdtem le, ergo nem jutott annyi időm az olvasásra. Látnunk kell, hogy egy-egy időszakot nézve gyakorlatilag lehetetlen, hogy minden meglegyen egyszerre. Az egyensúlyt ezért én sokkal inkább egy optimumhoz hasonlítanám: a lehető legjobbat próbáljuk kihozni a véges energiaforrásainkból, miközben szem előtt tartjuk mindazt, ami számunkra a legfontosabb az egyes életterületek kapcsán.
Hogy mégis adjak egy kis kapaszkodót ehhez az egyensúly kereséshez, azt javaslom, hogy nézd át egy heted! Mi lenne számodra az ideális heti rend, amely adna egy olyan keretet, amelyben nagyjából mindenre sor kerül, ami fontos? Gondolkodhatsz havi rendszerben is! A feladat lényege, hogy megalapozz egy olyan napirendet (amelyet majd a gyakorlati élet során csiszolgatsz), amelyben egy hét vagy egy hónap távlatában a legfontosabbakra mindig van adott idősávod kijelölve. Így elkerülheted, hogy az életed csak egyik irányba billenjen el úgy, hogy az számodra már kellemetlenségeket okozzon.
Ideális napirend, hetirend
De hogyan lehetne mindenre helyet találni egy ideális napirendben? Hát, tudod, ha nem találsz, az nem biztos, hogy az idő vagy épp a képességeid hibája. Előfordulhat, hogy egyszerűen túl sok dolgot szeretnél beletenni a napjaidba, és minél tovább próbálkozol ezzel, annál frusztráltabb leszel, mígnem a kiégés felé sodródsz. És közben persze akkor sem sikerül a mindent egyszerre, mert továbbra is véges emberi lény vagy, véges idővel és véges energiaszinttel. Egy ideális heti terv elkészítése sokat segít abban, hogy ránézz: valóban reális az elképzelésem? Tényleg megvalósítható lenne ez így?
Mérd le!
Naplózd egy hétig az időtöltésed, tehát írd fel mindaz, amit elvégzel az idősávokban, és azt is akár, amire nem jutott időd, pedig fontosnak tartottad volna. Egy hét elteltével már lesz annyi információd a saját időddel kapcsolatban, amelyben következtetéseket vonhatsz le és mintázatokat találhatsz, Megnézheted, mennyire áll távol az ideális heti rendtől a valóság, és hogyan kell formálnod az időtöltésed, hogy közelítsd a kettőt. Vajon milyen út fog vezetni addig a megvalósításra váró életig, amelyet célul tűztél ki magad elé? Milyen lépések mentén tudsz eljutni odáig, amiről most még csak álmodozol? Ha elég elszánt vagy, hogy kidolgozd az egyensúlyod alappilléreit, vagy akár egy jól működő heti vagy havi rendet, akkor itt vagyok, segítek! Gyere a Rendezett anyukák facebook csoportba, vagy írj az anyutervez@gmail.com email címre, vagy keress facebookon!