Kismamaként is csinosan

Bonprix logós.jpgKismamaként is csinosan, nőiesen, ugyanakkor kényelmesen öltözni nem is egyszerű feladat! Hogy várandósan, nagy pocakkal is jól érezzem magam a bőrömben a Bon Prix kismama kollekcióját próbáltam ki.

Úgy vélem, hogy erre a néhány, pocakosan töltött hónapra nem kell egy egész ruhatárat beszereznünk, viszont egy kényelmes, kismamák számára kialakított ruhákból álló kapszula gardróbot mindenképp érdemes összeállítani. Egy-egy kismama farmer, szoknya, póló nagyon jó szolgálatot tesz majd a „nincs-mit-felvennem” napokon is. A kapszula gardrób koncepcióból megismert minden-mindennel passzoljon elvet érvényesítve csak néhány jó minőségű kismama ruhára lesz szükségünk. Azokra viszont mindenképp, ha szeretnénk megúszni a kényelmetlenségeket (majd lesz elég más miatt, de ne a ruha nyomjon inkább!)

Vannak speciális ruhaboltok, melyek kifejezetten várandósokra készítenek ruhákat, illetve több, ruhákkal foglalkozó cég is rendelkezik kismama kollekcióval. Ez utóbbiak sorát erősíti a Bonprix is.

Már tavasszal elhatároztam, hogy egy kismama rövidnadrágot mindenképp beszerzek, mert nem szeretnék mindig leggingsben meg szabadidő nacikban lófrálni, ha egyszer csinos kismama is lehetek.

PHOTO_20170627_092414.jpg

Egyetlen nadrág, ami mindenhez passzol, nem túl rövid, kényelmes és jó az anyaga. Ezt találtam meg ebben az olajzöld kismama naciban. Fekete, fehér, valamint az általam olyan nagyon kedvelt púderrózsaszín és nude árnyalatok is passzolnak hozzá.

Ez a két basic póló szintén kiválóan passzol mindenhez: én egy fekete-fehér összeállítást választottam, igaz a fekete talán nem volt a legjobb ötlet ebben a kánikulában. Annyit viszont megjegyeznék, ha ilyet szeretnél venni, hogy ez eléggé lezser fazon, így bár van kismama húzás az oldalán, a 36-os méret nem feszül ki az én 33 hetes pocimon sem. Így viszont biztos, hogy a szülés közeledtével is tudom majd hordani.

basic logós.jpg

Egy elegáns szoknya szerintem szintén elengedhetetlen a kismama ruhatárába. Legalábbis számomra biztosan. Ez a darab egy fotózáshoz ugyanúgy megállja a helyét, mint egy komolyabb programon esetleg esküvőn is. Ennek a színnek pedig egyszerűen képtelen voltam ellenállni! Annyira én vagyok 🙂

 

Végül egy kismama hálóinget választottam. Nagyon megtetszett a szabása, hiszen ez is rendelkezik oldalt kismama pocakot kiemelő ráncolással, valamint felül gombos, hogy könnyen lehessen benne szoptatni. Az anyaga is nagyon tetszik, mert nagyon könnyed pamut, nyáron is jól szellőzik. Viszont ha szeretnénk ebben is csinosak lenni, érdemes egy mérettel kisebbet választani. Rajtam a 36-os eléggé lazán áll, igaz, én nem ragaszkodom hozzá, hogy ebben a kánikulában a hálóing is feszesen álljon rajtam. Viszont a kényelem maximális benne.

Ha szeretnétek ezekre, vagy hasonló ruhákra szert tenni, megtaláljátok őket a bonprix kismama divat oldalán.

Ti milyen kismama ruhákkal rendelkeztek? Mekkora a pocakos ruhatáratok?


Ha tetszett, oszd meg másokkal is 🙂

Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon is!

Hírdetés

Kismamaként is csinosan” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Szia Évi, köszi a tippet, a bon prix-ről nem is tudtam. Én vagy használtan veszek a Jófogáson, vagy a h&m-nél, itt sokszor van akció, és ingyenes szállítás is. Most pedig a turkálóban találtam csodaszép ruhákat, és kifejezetten kismama alkalmai felsőt is 🙂

    Kedvelik 1 személy

  2. Visszajelzés: Kismama napló |

Hozzászólás a(z) Anyutervez bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s