Az időmenedzsment kapcsán már több könyvet, cikket elolvastam és úgy érzem, elég jól ismerem a témát. Mégis gyakran azt érzem, hogy nincs elég időm! Időről időre ebbe a gondolatkörbe kerülök, és azt tapasztaltam, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Most arra kerestem a választ, melyek azok a lehetséges hibák, ha még mindig a „nincs elég időm” problémájával szembesülünk.
Mindent tudunk, de nem csináljuk.
Látszólag minden időmenedzsment technikát ismerünk, ezer könyvet elolvastunk a témában, akár online kurzuson is részt vettünk már. Ám az ismeretet felcseréltük a megvalósítással: a tudás ugyanis nem elég ahhoz, hogy valóban hatékony időgazdálkodással rendelkezzünk. Szükséges dolgoznunk is ezen, és ez sokszor nem megy egyik napról a másikra. A régóta fennálló rossz (időgazdálkodással is összefüggő) szokások átalakításához időre van szükség.
Demotiváltak vagyunk, nincs egyensúly az életünkben.
Egyik nap produktív és vidám, másik nap szomorú, önmagunkba roskadó hangulatú, amelyet tevékenységeink vagy épp halogatásunk) kiválóan mutat.
Ha valamely igazán fontos dologban nincs egyensúly az életünkben (pl. hivatásunk, lakhatásunk, párkapcsolatunk), akkor könnyen válhatunk alulmotiválttá. Amikor jobban vagyunk, akkor pedig keressük az eltűnt időt, amelyet a „nemszeretem” napokban vesztettünk el. Mindenkinek vannak jobb és rosszabb napjai, a gyerekek betegségei vagy váratlan rossz hír után természetes, ha úgy érezzük egy-egy nap végén, hogy kicsúszott a kezünkből az idő. De ha gyakran tapasztaljuk, hogy látszólag ok nélkül is beköszöntenek a búskomor napok, amikor sem erőnk sem motivációnk a céljaink elérésére, akkor ideje mélyebbre ásnunk!
Nem jól határoztuk meg prioritásainkat.
Lehet, hogy azért érezzük, úgy, hogy hasztalanul telt el napunk, és nem volt időnk az igazán fontos dolgokra, mert magunk számra sem teljesen világos, hogy mit tekintünk prioritásnak. Lehet, hogy rengeteg időt elvesz, hogy tűpontosan hajtogasd a ruháidat, vagy, hogy mindent kivasalj, miközben ez csak egy külső elvárás és magad nem érzed fontosnak, hogy ezt ilyen pontosan ellásd.
Elégedetlenkedés.
Van, amikor akármennyi időd is van, úgy érzed kevés, mert mindig többet és többet akarsz. Ha egy hónap alatt 2 könyvet sikerül elolvasni, de 4-et szeretnél, ha egy kézműves ajándékot tudsz egy este elkészíteni, te kettőt akarsz. Nem elég a rendelkezésre álló idő, valahogy mindig kevesled. Ha úgy érezzük, hogy a legjobb időmenedzselési praktikák sem működnek már, a nézőpontunkon, hozzáállásunkon is ideje változtatni: nehéz ezt megfogalmazni, mert mindenkinek magának kell végigmennie a saját útján. De a pillanat megélése, hogy ott vagyunk abban és ahol, amit épp csinálunk, és megelégedéssel, hálával szemlélődünk a világban és így tekintünk az életünkre, sokat segíthet.
““Nincs elég időm!” – Mi lehet a baj?” bejegyzéshez egy hozzászólás