Karácsonyi ajándékcsomag a natúr kozmetikumok kedvelőinek

A karácsonyi ajándékötletek tengere már október végén a nyakunkba zúdult, mi pedig lázas vásárlásba fogtunk, mondván: „nehogy az utolsó pillanatra halasszuk”. Vagy nem. Én kifejezetten a középutas megoldások kedvelőjeként már ugyan ősszel elkezdtem nézelődni, ötleteket gyűjteni az ajándékok kapcsán, de meghagytam annak a lehetőségét (és hangulatát), hogy az adventi időszak alatt véglegesítsem azokat. Számomra egyébként igazi fejtörést szokott okozni, hogy meglepetést szerezzek, mert nekem nem az ajándékozás az elsődleges „szeretetnyelvem”, így nehéz átlátnom és átéreznem, minek örülne más a legjobban.

Minimalistaként nem tartom a legjobb ötletnek a családtagok és a barátok elárasztását mindenféle olyan újdonsággal, amelynek kétséges lehet a fogadtatása. Ekkor ugyanis csak egy újabb lommal gazdagítom őket, amelyet nekik kezelni, rakosgatni kell… Az élmény ajándékok ugyan nagy népszerűségnek örvendenek minimalista körökben, ám tudom, hogy van olyan a családban, aki mindezek mellett a kézzel fogható ajándékokat preferálja jobban. A karácsony pedig valahol arról is szól, hogy a szeretteink kedvére teszünk, és a megajándékozottat vesszük elsősorban figyelembe. Így esett a választásom -többek között- olyan termékcsomagokra, amelyeket ismerek, szeretek, így nyugodt szívvel tudom ajánlani és ajándékozni másoknak is.

A HerbArting termékeiről már korábban is írtam a blogon: a vitalizáló szérum nagyszerű eredményeket hozott az arcbőröm rugalmasságának és puhaságának szempontjából. Nem csoda, hogy teljesen felvillanyozott, amikor megláttam a karácsonyi dobozait a márkának: Csupa csodás natúr kozmetikum egy-egy arcbőrt érintő problémára megalkotva.

A Vitalizáló arcápoló csomagban helyet kapott az általam is használt és szeretett szérum, bár ezúttal mini kiszerelésben. Ez már bele is került az utazó neszesszerembe. A kávés arclemosót már szintén használtam korábban is: reggelente felpezsdíti az arcbőrömet, és anélkül tisztítja az amúgy problémás bőrömet, hogy közben kiszárítaná vagy elnehezítené azt.

A micellás arctisztító viszont újdonságként szolgált számomra. Sminkeltávolításhoz eddig egy másik márka hasonló termékét használtam, de ott azt tapasztaltam, hogy egy zsírosnak ható filmréteget hagyott az arcomon. A HerbArting micellás víz azonban eltávolítja a sminket és tisztává varázsolja az arcbőrt. Ebben segít a mosható arctisztító párna is, mely az eldobható vattakorong környezettudatos alternatívájaként szolgál, az dobozban pedig ajándékként találjuk az arcápoló termékek mellett.

A vitalziáló krémpakolás pedig abszolút kedvencemmé vált a csomagból. Ez a termék egy csoda számomra! Rajtam ugyanis gyakran jelennek meg gyulladt pattanások, mitesszerek, amelyek lassan múlnak csak el, napokig piros foltként éktelenkednek az arcomon. A krémpakolás ezekre is megoldást jelent: enyhíti a gyulladást és felfrissíti a bőrt. 15 percig hagyom az arcomon, majd lemosom és rögtön sokkal üdébbnek érzem a bőröm, a piros foltok pedig halványodnak szinte azonnal! Ez is egy olyan termék, amelyet biztosan újravásárolok, amikor elfogy.

A legjobb az egészben pedig az, hogy ha karácsonyi ajándékot keresünk, akkor a doboz megvásárlásával már meg is vagyunk ezzel: már csak egy masnit kell tennünk a dobozra és kész is a tökéletes ajándék 🙂

A csomagot itt tudod megrendelni: HerbArting Vitalizáló arcápoló csomag


Ha tetszett, oszd meg másokkal is 🙂

Ha nem szeretnél lemaradni semmiről, iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Megtalálod a blogot a Facebookon és Instagramon is, zárt facebook csoportunkat pedig Rendezett anyukák – Anyu tervez néven érheted el.

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s