Megannyi gondolat kavarog bennem, az elmúlt hetek minden érzését szeretném egy mondatba sűríteni. Ugyanis hatalmas változáson megyek keresztül, csodálatos dolog részese lehetek: ismét kisbabát várok! Nem is gondoltam, hogy ennyire örülni fogok annak, hogy újra életet adhatok egy gyermeknek, ismét anya lehetek. És most tele vagyok örömmel, és egy igazi ajándékkal a méhemben.

Talán észrevettétek, hogy az utóbbi időben nem a megszokott lendülettel, aktivitással jelentkeztem. Az ok a várandóssággal járó fáradtság, energiavesztés volt. Már az első hetekben nagyon fáradékony voltam, és minden délután aludtam, amikor Léna is aludt: így az alkotásra fordítható idő legnagyobb részét „elvesztettem”. Kárpótlásul arra gondoltam, hogy valami sokkal nagyobb alkotásában vehetek épp részt.

Már karácsony óta tudom, hogy egy piciny életet hordok a szívem alatt, és ismerve alapvető közlékenységemet, el lehet képzelni mennyire nehéz volt titokban tartanom ezt az óriási hírt. Ugyanakkor kedves olvasóim, tudjátok, hogy egy piciny magzat mennyire törékeny még, így nem akartam elhamarkodni a jó hír megosztását. Most azonban, amikor már kismama nadrágot hordok, és kerekedő pocakomat az avatatlan szemek is kezdik észrevenni, elérkezettnek láttam az időt, hogy megosszam örömömet Veletek.

Bár még mindig nehéz erről írnom, nem hallgathatom el azt a csodát, amelyet Isten mutatott meg nekünk. Tavaly augusztus végén ugyanis daganatos betegséget diagnosztizáltak férjemnél, szeptemberben pedig sor került a műtétre. Egy ilyen megbetegedés után –bár engedélyezte az orvos, hogy próbálkozzunk- időre van szüksége a szervezetnek, hogy minden újra helyreálljon, és megtörténjen a gyermeknemzés. Ehhez képest 3 hónap elteltével már kezemben tarthattam a pozitív terhességi tesztet! Ez egy igazi csoda, melyet Istennek köszönhetünk, aki meghallgatta, mikor sírva imádkoztunk hozzá férjem teljes gyógyulásáért. Ő meggyógyított minket, és új élettel ajándékozott meg. Mérhetetlenül hálás vagyok érte!

Mert persze tudom, hogy nem lesz ez egy könnyű év: két kisgyermek ellátása biztosan okoz majd nehézségeket. De miért ne lehetne a legszebb? Bár ismerem a terhességgel, szüléssel és a gyermekággyal járó nehézségeket, már tudom milyen csodás dolog életet adni. Vagy helyesebben mondva: inkább kapni. Milyen érzés mikor ott rugdos a hasamban egy kisbaba, akit aztán néhány hónap múlva a kezemben foghatok, táplálhatok és gondozhatok. Tudom, néha fáj, ha rúg, és sok kellemetlenséggel jár(hat) egy várandósság, a szülésről nem is beszélve. Már megtapasztaltam milyen idegőrlő hónapokon (éveken) keresztül éjszakázni egy gyermekkel. Ezek nem egyszerű dolgok, de nem csak a nehézségeket akarom látni. Hanem a boldogságot, az örömöt, a kiteljesedést. Még jobban odafigyelni a testemben zajló csodára: élvezni ezt a harmóniát és teljességet, amelyet az ad, hogy bennem mozog egy kis picúr, és a drága 2,5 évesem tesónak hívja, miközben simogatja a pocim.

Mindeközben pedig érzem, hogy lelassulok testileg-lelkileg egyaránt. Több pihenést igénylek, és valamivel lassabban végzem a feladataimat, így nem is fér bele minden az időmbe, amit eltervezek. Most megtanít a kisbabám, hogy megálljt is tudjak parancsolni az állandóan pörgős önmagamnak. Ezért is nem született az utóbbi időben annyi cikk, amit remélem elnéztek nekem. Ugyanakkora az írással nem szeretnék felhagyni: rengeteg gondolatom, ötletem van, amelyek csak arra várnak, hogy szépen apránként képernyőre vigyem őket. Számíthattok a várandóssággal és a két gyermek összehangolásáról szóló cikkre is a későbbiekben, illetve nagyon szeretnék majd írni csecsemőgondozás, szoptatás témában is.

Egy csodálatos utazás vette kezdetét és én annyira boldog vagyok!

Nem szeretnél lemaradni semmiről? Iratkozz fel az Anyu tervez blog hírlevelére ITT.

Keresd a blogot a Facebookon is!